Szombat reggel. Alig múlt 7 óra, mikor hazaérek. Régen, mikor kettesben voltam Lilyvel, egy pillanatra sem hagytam magára, féltem, hogy valami baja esik. Vigyáztam és figyeltem rá. Még így is, hogy már 20 éves, nehezen vettem rá magam, hogy ne itthon aludjak vele. A lelkére kötöttem, hogy ha bármi van, jó vagy rossz, hívjon, akár az éjszaka közepén is. Nagyon ritka, hogy külön töltjük az időnket, de lehet jobb lenne ezt múlt időben írni. Én dolgozom, ő tanul, nem vagyunk együtt a nap 24 órájában.
Korán van, tudom, de még azelőtt haza szerettem volna érni, hogy felkelne. Ma van a szülinapja, én meg milyen nővér lennék, ha nem sütnék egy reggeli tortát? A konyha egyik polcáról le is szedem a kis receptes könyvecskémet. Mióta megtanultam, hogy kell bekapcsolni a sütőt, azóta gyűjtögetem a finomabbnál finomabb recepteket, persze csak a kipróbáltakat. De egy hete kinyomtattam egy újat, amit erre az alkalomra szerettem volna elkészíteni. Egy különleges torta, az én különleges húgomnak. Csokis keksz alapú, annak a tésztáját, már bele is nyomkodtam a forma aljába, bele a finom mascaponés krém, abba még pár csokis keksz golyó és be a sütőbe. A biztonság kedvéért egyszer már kipróbáltam, hogy tényleg elég finom-e erre a reggelre. Hamar elkészül, be is rakom a hűtőbe, hogy mire Lily felkel tökéletes állaga legyen.
Húsz darab gyertya előkészítve, ajándék becsomagolva, bekészítve, és még csak reggel nyolc óra van. Felkeltsem? Lennék annyira türelmetlen, hogy ilyenkor, hétvégén, a szülinapján berontok a szobájába? Még szép. A testvéri szeretetet ilyen módon is ki kell néha fejezni, nem csak ölelésekkel és hosszan tartó lelkizős beszélgetésekkel, szóval... Gyertyákat beszúrom a tortába, egy öngyújtót előkészítve és az ajándékkal, nem, nem tudom, hogy tudtam mindet megfogni, de sikerült. Elindulok felfele a lépcsőn, egyenesen Lily szobájához. Örülni fog, vagy elküld a fenébe?
Kicsit izgulok, meggyújtom a gyertyákat és halkan benyitok a szobájába. Még alszik, a takaró teljesen elfedi, az sem biztos, hogy ő az. Az éjjeli szekrényén pont van annyi hely, hogy le tudjam tenni a tortát, leguggolok az ágya mellé és megköszörülöm a torkomat, hátha arra felkel.
- Lily, ugye te sem akarod, hogy beugorjak melléd az ágyba?! - teszem fel a költői kérdést halkan, szinte direkt, abban reménykedve, hogy nem hallja meg.
Szépen lassan felállok és készülök az ugrásra, ha két percen belül nem reagálna.

boldog második x-et, húgi!

I am the birthday girl!

Hihetetlen, hogy a szülinapom szombati napra esik. Ilyen nagyon ritkán van. Ráadásul pont a huszadik. Ez az egyik legnagyobb mérföldkő az ember életében. Tizenkilencből húsz éves leszek. Lolo-val beszélgettünk róla, de abban maradtunk, hogy minden spontán lesz. Este bemegyünk a központba, iszunk és táncolunk hajnalokig, a napot meg közösen töltjük, eszünk és filmezünk. Másra nem is vágyom. Amúgy is hamarosan vizsga időszak jön az egyetemen, és még nagyon sokat kellene rajzolnom, jól jön mindezek előtt még egy kis kikapcsolódás. Csak szeretném az egész napot elherdálni. Pszichológusok szerintem amúgy sem kell minden napot hasznosan tölteni. Hát, én ezt a napot garantáltan nem akarom.

Titokban reménykedem abban, hogy Lolo finomat süt majd nekem. Ő cukrász, nagyon tehetséges és vad egyszerre, szóval ki tudja? Én nem bánom, ha valami egyedivel lep meg. Enni amúgy is mindenki szeret, hát ha még olyan rohadt finom, mint amilyeneket Lolo süt. Specialitása annyira nincsen, mindenfélét megsüt, általában azokból a receptekből válogat, amelyeket összegyűjtött. Örülök, hogy így megtalálta azt a dolgot, amit szeret csinálni. Én még csak elsőéves egyetemista vagyok, de alig várom, hogy végre megnyithassam a saját kerttervező vállalkozásomat. Én fogom a legjobb kerteket tervezni Ausztráliában. Persze nem a nagy városokban, vagy mondjuk ott a kertes házakban a külvárosokban, sokkal inkább vidéken, mert ott az emberek hajlandók kiadni ezért pénzt. Nem sokan vagyunk, akik ezzel foglalkozunk, mivel nagy a szűrés, de akik végzünk, mind készen állunk nemzeti parkok, állatkertek, kertes házak, egyéb parkok megtervezésére. Imádom ezt az egészet.

Nem tudom, hogy mennyi lehet az idő, de a legszebb álmaimból egyszer csak Lolo hangja kelt fel. Ez olyasvalami, amit mindig megismerem, függetlenül attól, hogy hány méter mélyen alszom. Az egész takaró betakar, és nem vagyok túl lelkes, nem szívesen kelek fel ennyire korán. Hogyan fogjuk bírni az éjszakázást, ha nem hagy rendesen aludni? Ám amikor elhangzik a félig fenyegetés, gyorsan ledobom magamról a takarót, és erőt véve magamon, kinyitom a szemem. A hirtelen jött fény teljesen megvakít. Morgok valamit, majd megfordulok, de fel nem ülök még.

- Lolo, ugye tudod, hogy még hajnal van?

Valójában fogalmam sincs, hogy mennyi az idő, de azt biztosra tudom, hogy túl korán van ahhoz, hogy bármilyen átlagos emberi cselekvést csináljak. Ő a nővérem, túlbuzgó, mert ma lettem húsz és csak mi ketten vagyunk egymásnak. Mindezt teljesen megértem, csak attól még álmos vagyok és nyűgös.

- Gyere, feküdj be inkább mellém.

Kinyitom a szemem, és halványan elmosolyodom, ahogy megpillantom a gyönyörű arcát. Mosolyt olvasok le róla, ugyanakkor azt is tudom, hogy meg kell erőltetnem magam. Elvégre mégiscsak fáradozott. Tutira sütött valamit, közben a szemem sarkából megpillantom az éjjeli szekrényen, és készült erre a napra. Gyorsan felülök, beletúrok a kissé kócos hajamba, és megigazítom a pizsamám ujját.

- Nem kellett volna semmivel sem fáradnod. Te így is a világ legjobb testvére vagy.