Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Share | 
 
Cesare & Lana - Egy különös találkozás
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Május 17, 2017 1:12 pm Keletkezett az írás



*Inkább már befejeztem a napok számolását, amióta egyedül maradtam ebben a rohadt nagy világban. Kezdem azt érezni, hogy sehol nincs nekem helyem, mindenhol elvesztettem mindenkit. Csak azok a rohadt kérdések maradtak meg bennem. De legfőképpen az bántott, hogy talán az örökbefogadó szüleim, akiket igaziként szerettem, talán még ma is élnének, ha úgy egy évvel ezelőtt nem kezdtem volna olyan vad kutatásba a származásomat illetően. De sajnos az életet nem lehet visszacsavarni egy bizonyos pontig, a meghozott söntésekkel és cselekedetekkel kell együtt élni. Mondjuk úgy, hogy nagyon gyorsan kellett felnőnöm.
A sérüléseim miatt még mindig nem akart senki alkalmazni, még egy rohadt mosogató állásra sem. Mindenhol úgy gondolták, hogy lehet kidőlök a sorból. Lehet, hogy tényleg így is lenne, de valamiből élni kell. A szüleim öröksége arra volt elég, hogy pár hónapig fedezze a motel költségeit, de vészesen fogyott a pénz. Napi betevőmet meg azzal fedeztem, hogy kiültem a partra gitározni. Soha nem tetszett a sok kolduló ember, de most rá kellett jönnöm, hogy néha nincs más választás. Örülhetek, hogy a szüleim engedtek a hóbortomnak és gitárt kaptam és tanárhoz járattak. Ha nem lenne ez, akkor komoly bajban lennék.
Ma is összeszedtem a holmimat és az öblöt vettem célba. Sok itt a hajó tulajdonos, ők szoktak adni pár centet, ha többet nem is. A kicsit is meg kell becsülni. A szokásos padomon foglaltam helyet és játszottam néhány órát. Mint mindig, most is gyűlt össze szerencsére annyi, hogy ne haljak éhen ma. Minden egyes apró centet beosztok, hogy mit mire költök.
Letámasztottam magam mellé a gitárt és csak ültem a napon és szívtam magamba a napfényt. Milyen jó is lenne, ha a fénnyel táplálkozni is lehetne. De most megelégszek azzal, hogy lebarnulhatok kicsit. Meleg nap ez a mai, így nem is volt más rajtam, mint egy rövidnadrág és egy vékony pántos felső. Igazából ahogy körbenéztem mindenki más is, így öltözködött. Bár újabban néha láttam pár különc alakot, akik ha odanéztem, akkor hirtelen másfelé kapták a tekintetüket. Nem mondom, furcsa volt, de próbáltam nem sokat beleképzelni. Félni nem féltem, hisz igazából már mindent elvesztettem, pénzem sincs... Szóval sokra nem mennének velem. Ma is úgy éreztem, mintha valaki figyelne, olyan különös érzés volt, de senkit nem láttam, amikor körbenéztem. Biztos csak üldözési mániám van!*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Május 21, 2017 2:40 pm Keletkezett az írás



Az én dolgok az, hogy figyeljek. Figyelek a területünkre, a többi területre, a családunkra és a többi családra, mindenre ami körülöttünk zajlik. Az információk többsége hozzám fut be, Franconak már csak azt továbbítom, amivel érdemes foglakoznia. Nem terhelem minden szarsággal, semmi értelme nem lenne, a problémák többsége megoldható anélkül is, hogy neki fáradtságot okoznánk vele. Honnan szerzek információt? Bárhonnan. Ha körülnézel a városban, vagy más városokban, Szicíliában vagy itt, biztos lehetsz benne, hogy legalább egy személy van a környezetedben aki minket informál. Persze a távoli területeket vagy az apróságokat lerendezik helyben, már nekem se mondanak el minden baromságot.
Gondosan ügyelek rá, hogy az iskolák környékéről kiirtsam a bűnözést és a drogokat. Gyerek kezébe sose kerülhet ilyesmi, míg a mi családunk diktál ebben a városban. Tudom, hogy régebben a rossz környékeken rászoruló gyerekeket paliztak be, rászoktatták őket a kemény anyagokra majd arra kötelezték őket, hogy terítsenek. Az ilyesmit nem tolerálom, és bár néha a főnök háta mögött, de keményen megtorlom, ha ilyesmit tapasztalok.
Néha vannak furcsa esetek. Lakástüzek, üzletek kirablása, autóbalesetek… az ilyesminek mindig utána néznek az embereim, és egyszer megakadt a szemem az egyik eseten. Egy lány és az örökbefogadó szülei szenvedtek balesetet, a szülők meghaltak, a lány valahogy megúszta. Nem volt véletlen, ennyit megtudtam az embereimtől, de amíg meg nem tudom, hogy ki ez a lány és ki tört az életére, addig a háttérből figyelem. Annyi biztos, hogy az ügynek nagyobb a jelentősége mint elsőre tűnt, valószínűleg ő is a család tagja volt mielőtt elárvult. Nyomozunk utána, követjük és anélkül garantáljuk a biztonságát, hogy bármit is sejtene belőle. Hetek óta tengődik, képtelen boldogulni, az a motel sem biztonságos ahol lakik, és szinte éhezik. Nincs ez így jól, túl szép és ártatlan ahhoz, hogy így éljen.
Bár még nem szóltam róla Franconak, de elhatároztam, hogy kiemelem onnan. Nem biztonságos a jelenlegi élete, és míg meg nem tudjuk, hogy a szülei miért haltak meg, illetve ki tette el őket láb alól, jobb ha szorosabb védelem alá helyezzük. Az embereim szerint nem csak mi figyeljük, nem akarom, hogy baja essen. Már vagy fél órája figyelem itt a parton, egyik cigarettáról a másikra gyújtva, és azon gondolkodom hogyan tudnám úgy elvinni innen, hogy ne keltsünk feltűnést és ne kapjon frászt. Úgy döntök, hogy most az egyszer hazugságra lesz szükségem, és bár nem szeretem az ilyesmit, de művelem ha arról van szó.
Lassan közelítek felé, csak lazán. Bár nem szokványos egy öltönyös arc a parton, azért előfordulhat. Megállok tőle nem messze, hallgatom ahogy zenél. Egészen tehetséges, egy kis gyakorlással sokra is vihetné. A tervem pedig már kész is van. Közel sétálok hozzá, majd egy névjegyet nyújtok felé. Nincs rajta más, csak egy telefonszám.
- Ritkán hallani ilyen tehetséges zenészt az utcán. Nem gondolt még arra, hogy profi pályába kezdjen? – kérdezem mindenféle kertelés nélkül. Ha ügynöknek adom ki magam, talán elég csábító lesz a profi zenei karrier gondolata ahhoz, hogy feltűnés nélkül kövessen.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Május 21, 2017 9:39 pm Keletkezett az írás



*Azt hiszem mostanában egyre többször visszasírom az iskolai éveket. Akkor még nem kellett azon gondolkodnom, hogy mit is fogok aznap enni, mert természetes volt, hogy minden nap meleg étel várt otthon. Most meg mi vár otthon? Jah bocsi, otthonom nincs is, mert azt a motel szobát nem tudom otthonnak nevezni. Így is minden nap egy apró ragasztót ragasztok az ajtóra kívülről, hogy lássam, hogy valaki illetéktelenül járt-e bent. Paranoiás vagyok? Kétségtelenül. Azok után, hogy megmagyarázandó kérdések tömege maradt a baleset után, talán nem is olyan nagy hiba. Jobb félni, mint megijedni.
Mára úgy gondoltam, hogy elég lesz a zenélésből és szívok magamban a napfénnyel és meleggel együtt egy kis jókedvet is. Nem tudom mennyi ideje napoztam, nem volt sok, amikor olyan érzésem volt megint, hogy valaki figyel. Hiába nézelődtem, nem láttam semmi gyanúsát. Próbáltam nem erre az érzésre koncentrálni. Aztán valami igazán furcsa dologra lettem figyelmes.
Egy öltönyös férfi közeledett a sétányon felém. Nemigen szoktak itt öltönyösök járni. Pláne nem ebben a melegben, de valamiért ez az alak még csak egy izzadságcseppet sem ejtett el. Mondjuk ki tudja honnan jött, lehet melegebb éghajlatról. De nem is ez volt a legfurcsább. Valami furcsa rejtély és veszély aura lengte körbe. Megmagyarázni nem tudtam volna, de olyan menekülési ösztön lett rajtam úrrá, amit még soha nem éreztem. Már fogtam a gitáromat és tettem a tokjába, hogy amilyen gyorsan csak lehet kereket oldjak, de késő volt....már ott állt előttem egy névjegyet felém nyújtva.
Kicsit remegő kézzel vettem el tőle a papírt, amin csak egy telefonszám volt, semmi más. Kicsit furcsának találtam, hogy még a neve sem szerepel rajta.*
-Profi én? Nem hinném. Csak pengetem a húrokat. *Vontam vállat és zsebre tettem a kártyát és lecsuktam a gitártokomat. Nem tudom hová tenni az alakot. Nem olyan, mint aki véletlenül járt erre, céltudatosnak látszott eléggé.* -Hogyhogy itt járt? *Tettem fel végül a kérdést neki, mert talán van némi jogom hozzá, hogy tudjam. Ahogy nézegettem magamnak a férfit, megjegyeztem magamban, hogy egész jól néz ki, de próbáltam nem erre koncentrálni.* -Amúgy mi a neve? Mert a kártyán nincs rajta. *Hát ha mér így benne vagyok a kérdésekben, akkor ezt is neki szegeztem. Jobb, ha már mindjárt az elején tisztázzuk az ilyen alapokat.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Május 23, 2017 12:14 am Keletkezett az írás



Okos kislány. Egy ideje már nem jutnak be a szobájába észrevétlenül a testőrök, ragasztóval védi magát. Kezdetleges megoldás de működik, én egy aprópénzt szoktam az ajtóra tenni...
Most is érzi, hogy figyelem, egyre több a mellé nyúlás a hangok közt, de a tervem már kész, nem hagyhatjuk magára, míg nem biztonságos. Elé sétálok és csak a névjegyem nyújtom felé. Jó lenne ha bízna bennem, de fogytán az időnk.
-Bárki lehet profi ha igazán nagyon akarja. - látom, hogy fel tőlem. Pedig nem kellene, és jobb is lenne ha inkább a merénylőtől tartana. - egy lemez kiadó ügynöke vagyok, és tehetséges fiatalokat keresek. És maga tehetségesnek tűnik. - összapakolja a holmiját, így olyan ez mintha magától ment volna el.
-Cesare Barsotti. És kegyed? - nyilván tudom a nevét. Tudok róla mindent még azt is hogy mit reggelizett... Mégis egy egészen kicsit el is kezdek aggódni. Hetek óta figyelem. Rendes kislány, csinos is szerelemre termett és még tud állni a lábán. Mi kellhet még nekem?
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Május 23, 2017 12:42 pm Keletkezett az írás



*Ebben a férfiban volt valami, amitől a hideg futkosott a hátamon. Csak úgy sugárzott belőle az, hogy veszélyes alak. Minden bizonnyal ő lehetett az, aki figyelt ma vagy ki tudja, már egy ideje... Hisz régóta van olyan érzésem, hogy követnek. De nem hiszem, hogy bántani akarna, mert akkor már valószínűleg nem élnék. Egyedül egy motelban nem túl nagy a biztonság, így bármikor végezhetett volna velem. Mégis van egy olyan érzésem, hogy nem az, akinek mondja magát.
Aztán, amikor kimondja a nevét.. ha az igaz, akkor eléggé megijedek. Olasz! Pont mint én eredetileg! Ez véletlen lenne? Nekem nagyon nem úgy tűnik. Ilyen véletlenek tuti nincsenek.* -Lana Williams! *Azért nem leszek kapásból bunkó vele és hagyom faképnél. Pedig lehet az lenne a legokosabb ötlet részemről.*
-A profivá váláshoz pénz kell, nem is kevés. Nekem az pedig nincs. *Minden gyerek álmodozik arról, hogy híres lesz valamikor. Amióta gitározok, nekem is voltak ilyen álmaim, persze. De realista voltam. Tudom, hogy ahhoz, hogy valaki profi legyen, sok pénz kell.. nekem távolról sincs annyi. Egyik napról a másikra élek, akkor miről is beszélünk igazából?*
-De még mindig nem mondta, hogy hogyan is került ide? Nem hiszem, hogy véletlenül sétált erre ebben a flancos öltönyben. *Álltam fel és néztem a szemeibe. Persze magasabb volt nálam jóval, de azért mégsem volt olyan érzésem, hogy eltörpülök mellette. Kihúztam magam, hogy lássa csak, nem vagyok olyan elveszett, mint látszik. Megvan a magamhoz való eszem. Volt egy olyan érzésem, hogy hazudik. Vállamra vettem a gitártáskámat és feltett szándékom volt eltűnni innen minél előbb és a szemem sarkából a lehetséges menekülési útvonalakat kerestem. Talán, ha hozzávágnám a tokot.. de nem, ezt a gitárt még a szüleimtől kaptam, soha nem válnék meg tőle. Futni sem érné meg, gyorsnak tűnt a fickó... és a magabiztossága valami páratlan volt. Csak úgy sugárzott belőle...
Lehet, hogy bíznom kellene benne, mert ha bántani akart volna, már megtette volna. De az olasz neve.. a származása...kétségeket ébresztett bennem. Alig több, mint egy éve tudtam meg a származásomat... Két részre szakadtam belül. Egyik részem bízni akart benne, de a másik menekült volna minél messzebbre...*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Május 29, 2017 1:40 am Keletkezett az írás



- Lana Williams. – mosolygok rá kedélyesen, könnyedén. Látom, hogy fél tőlem, az emberismeretem megsúgja az ilyesmit. Nem lepődök meg ezen, hisz okos kislány, talpraesett. Ugyan néhány dolgot nem értek abból amit az elmúlt hónapban tett, illetve azóta, hogy a nevelőszülei meghaltak, de lesz idő erről is megkérdezni. Például, hogy miért költözött ki a lakásból, ennyire nagy adósságot hagytak rá? Vagy csak bérelték? Egyáltalán nem biztonságos az a motel, egy nappal sem maradhat ott tovább. Bár ő ezt még nem tudja.
- Nekem mondja, hogy mennyibe kerül? – szalad széles mosolyra a szám. Okos kislány, tudja, hogy a lehetőségek nem hullanak csak úgy az ember ölébe. Elismerőn biccentek az újabb kérdéseire. Fiatal lány, de jól vág az esze. Talán kissé paranoiás, de lehet csak amiatt, hogy nem csak mi, de még valaki más is megfigyeli. Ettől én is kissé kiborulnék a helyében. Könnyedén vonok vállat, miközben leveszem a napszemüveget.
- Téged nem lehet ilyen egyszerűen rászedni, ugye Lana? Te mindig résen vagy, kételkedsz, gyanakszol. Helyes. – bólintottam. Talán ha inkább nyílt kártyákkal játszunk, akkor velem tart. Ha nem, még mindig ott lesz a lehetőség, hogy a vállamra dobjam és bepakoljam szépen a kocsiba. Csak az nem lenne épp szerencsés ismerkedés, márpedig egy ideig még biztos, hogy a vendégszeretetünket fogja érezni.
- Tudom, hogy észrevetted, hogy valaki figyel. Nos, az egyik csapat volnánk mi. Ha úgy tetszik, a „jó fiúk”. Tényleg Cesare a nevem, de ügyvéd vagyok. Azért jöttem, mert meggyőződésem, hogy nem baleset ért titeket, és az, hogy más is a nyomodban jár, aggasztó körülmény. Többet ezen a helyen nem mondhatok, de meg kell bíznod bennem. – mondom komolyan, és jelentőségteljes arccal. Talán ha kellően megijed, akkor velem tart majd gond nélkül. Ha nem, akkor még mindig ott a lehetőség, hogy akarata ellenére egyszerűen magammal vigyem.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Május 29, 2017 12:56 pm Keletkezett az írás



*Ahogy kimondta a nevem olyan érzésem támadt, mintha neki nem lenne újdonság, mintha tudta volna ő már réges-régen. Minden porcikám azt súgja, hogy meneküljek ettől az alaktól, mert veszélyes. Viszont legbelül olyan érzésem van, mintha nem lenne idegen annyira, mintha ismerném, csak azt nem tudom honnan. Volt valami ebben a férfiban, valami különös. Talán csak az, hogy a több, mint harminc fokban öltönyben flangál és szinte meg sem izzad? Nehezen tudtam elképzelni, hogy ügynök, valahogy nem így képzeltem el őket. Bár őszintén azt sem tudom milyennek képzeltem őket valójában. De ez a férfi inkább nézett ki rossz fiúnak, mint ügynöknek... talán a napszemüveg miatt. Még a szemüveg ellenére is érzem, hogy a tekintete szinte perzselő, kutakodó. Eddig is úgy tűnt, hogy jó pasi, de amikor lekerült róla az a napszemüveg, akkor fájdalmasan jóképű volt. Az a sötét szempár egyszerre vonzott és taszított messzebbre.*
-Mi? *Csak ennyit tudtam kinyögni. Miért is ne gyanakodnék, nem vagyok én hülye. Nem vagyok naiv, tudom milyen emberekkel van tele a világ. De a következő mondatai... Egyre jobban hatalmába kerített a félelem.*
-Jó fiúk, mi? Akkor miért leselkedtek utánam? *Elkezdtem hátrálni lassan. Akármennyire is volt jóképű, nem akarok vele menni. Nem tudok hinni neki, akárki mondhatja azt, hogy nem akar bántani.* -Mit akartok még tőlem? Mindent elvettetek már az életemből! *Az utolsó mondatokat szinte már kiabáltam. Nem érdekel ki hallja meg vagy ki figyel fel ránk. Különben is, honnan tud a karambolról? Én is néha azt gondoltam, hogy nem baleset volt, de ez honnan szedi? Mit akar tőlem? És ha igaz, amit mond, akkor ki akar még engem holtan? Szinte zsongott a fejem a sok kérdéstől.
Egyre csak hátráltam tőle és már azon gondolkodtam hova is meneküljek. Először vissza kell mennem a motelba és összeszedni a holmimat, ami nem sok. Belefér egy bőröndbe minden ruhám és emlékem. Másik vállamra a gitártok, ami most is ott van és irány a buszállomás. Mindegy hova visz az első induló busz, csak minél messzebbre innen, el ettől az agyrémtől.
Volt most olyan érzésem, hogy hiába is futnék, utolérne vagy megtalálna, de nem adom én magamat olyan könnyen. Ha meg is akar ölni, akkor dolgozzon meg érte. A sírás kerülgetett a sokktól, de nem adom meg neki az örömöt, hogy sírni lásson. Azt soha! Nem fogok előtte összetörni! Inkább csak hátráltam, féltem hátat fordítani neki. Talán jön hamarosan egy lehetőség a szökésre. Vagy valaki, akitől segítséget kérhetnék.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Május 29, 2017 11:47 pm Keletkezett az írás



Teljesen össze van zavarodva, ezt látom rajta. Nehéz is lenne nem észrevenni. Egyfelől látom, hogy kíváncsi, érdekli, hogy mit akarok és ki vagyok. De fél is, tart tőlem, de a helyében én is így tennék. Nehéz is lenne haragudnom valakire az ő helyzetében. Elvesztette a családját, az otthonát, egy ócska motelban tengődik, és ahogy elnézem fogyott is, elég sokat. Nem tud egyedül boldogulni, ez sajnos egyértelmű, és ezerszer könnyebb lenne, ha önként velem jönne. De azt már tisztán látom, hogy erre kevés az esély.
- Azért figyelünk meg, hogy kiderítsük mi történt a szüleiddel és vigyázzunk rád. – higgadt hangot ütök meg, próbálnám őt is csitítani, de láthatóan elkapta a pánik. Kínos, így nem fogom tudni könnyedén magammal vinni a biztonságos házba. Franco birtokának végében van, a kis ház amiben jelenleg én lakok. Szeretem mert megvan a saját terem, de egy percen belül ott vagyok, ha szükség lenne rám. Márpedig mostanában gyakran van. – Mi nem vettünk el tőled semmit, épp ezt próbálom elmagyarázni! – úgy tűnik már felhergelte magát és szép szóval nem megyek semmire sem.
Látom, hogy hátrál, és talán épp az utolsó pillanatban ragadom meg a karját, még az előtt, hogy futásnak eredne.
- Lana, erre semmi szükség! Ha végig hallgatnál, értenéd, hogy mi nem akarunk neked rosszat. – mindkét karját megragadom és magam felé fordítom. Mennyire kétségbeesettek ezek a gyönyörű szemek! Egészen megdöbbenek tőle. – Nem akarlak bántani. Mások akarnak bántani, de azt nem tudom, hogy miért. Érted amit mondok? Ha egyedül maradsz, nem tudod megvédeni magad. – kicsit még meg is rázom, hátha nem értette amit mondtam. Aztán lazítok a szorításon, de el nem engedem.
- Nem kérem, hogy bízz bennem, csak egyszerűen tedd amit mondok. Többször nem ajánlom fel, jó ha meggondolod mit lépsz. - várok néhány másodpercet, de azért már valami azt súgja, hogy mennünk kellene innen. Egyáltalán nem biztonságos ez a hely a magamfajtának, pláne nem úgy, hogy itt van a lány is. A bajt valójában az ő jelenléte okozza, magamat nem félteném egy cseppet sem.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Május 30, 2017 11:40 am Keletkezett az írás



*Minél távolabb akartam tőle kerülni. Kíváncsi voltam ki ő, volt valami vonzó benne. De egyben meg is rettentem, főleg miután kiderült, hogy többek között ő is figyelt. És ha jól értem akkor nem is csak mostanában figyelt, hanem régóta. Hinnem kellene neki, hogy mások is figyelnek? De mi van, ha ez egy pszichopata sorozatgyilkos, aki a magamfajta árvákra utazik? Nincs senkim, aki tanácsot adhatna, hogy mi a francot kellene csinálni egy ilyen helyzetben. A legokosabb döntés a futás lenne. Próbáltam is hátrálni tőlem, hogy minél előbb kereket oldhassak, de az utolsó pillanatban utánam nyúlt és elkapott.
A félelemtől tágra nyílt szemekkel néztem fel rá. A véremben száguldó adrenalint kellene felhasználnom ellene, hogy ellen tudjak állni. Ugyan rettegtem, de akkor is dacosan néztem a szemeibe.*
-Ki az a mi? Ki a franc vagytok? És ne gyere még egyszer azzal, hogy a jó fiúk! *Megragadtam azt a flancos zakóját és megráztam...bár annyit értem vele mintha egy sziklafalat próbáltam volna ledönnteni. Tudni akarom kikről beszél, amikor azt mondja, hogy mi. Kik akarnak ennyire megvédeni? Legalábbis ő ezt állítja. Egy valamiben viszont talán igaza van. Ha bántani akarna, akkor talán már rég megtehette volna, ha tényleg régóta figyel és "vigyáz" rám.*
-Hát jó... Egyetlen egy feltétellel megyek bele! Ha én magam csomagolhatok be a motelba, miközben te szépen elregéled nekem miről van szó!
Máskülönben a válladra kapva kell elhurcolnod innen, miközben kapálózni fogok!
*Mert a holmimat nem vagyok hajlandó otthagyni! És azt sem fogom neki megengedni, hogy ő vagy valaki más pakolássza a fehérneműimet és minden más ruhámat.
Végülis mi bajom lehet? Maximum eltesz láb alól, senkinek nem hiányoznék. Féltem nagyon is, de nem fogom kimutatni. Habár volt valami a tekintetében, ami olyan volt, mintha a vesémbe látna. Nem tudom ki ez az alak, de úgy éreztem, hogy talán nem fog bántani. Meg aztán meg akartam tudni, hogy mi az, amiről tud velem kapcsolatban. Egy éve próbálom megtudni ki is vagyok valójában. Néha azt gondolom, hogy a kutakodásom miatt haltak meg a szüleim, de olyankor próbálom elterelni azokat a borús gondolatokat. Lehet nem tudnék együtt élni azzal a tudattal, hogy mindezt én okoztam.*
-Szóval áll az alku? *Nem fogom hagyni, hogy az legyen, amit ő akar. Nem az a fajta vagyok, akit csak úgy lehet irányítgatni. Ez talán egy egész jó ajánlat a részemről. Félve, de mégis határozottan nézek abba a sötét szempárba, ami valljuk be, egészen lehengerlő.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Jún. 07, 2017 12:41 am Keletkezett az írás



Fel voltam készülve arra, hogy szökni próbál. Egyáltalán nem volt meglepő gondolat, sőt! Azt gondolta, hogy annyira amatőr vagyok, hogy nem tűnik fel? Ügyvéd vagyok, ebből kifolyólag pontosan tudom ki mikor mond igazat vagy mikor blöfföl. A bátyám néha azzal ugrat, hogy élő hazugságvizsgáló vagyok. Komolyan azt hitte, hogy ha mindenre elszánt sorozatgyilkos lennék, nem gondoltam volna arra, hogy szökni próbál? Különös dolog ez az élet ösztön. Néha oktalan dolgokra viszi rá az embert.
Csak a fejemet ingatom amikor a zakómnál fogva rángat. Mit akar ezzel elérni?
- Mindent megtudsz idejében, de nem itt fogom ezt kitárgyalni. – tetszik, hogy megpróbál keménykedni, de valójában semmi haszna. Nála nagyobb falatokat nemhogy én, de a házi kedvencem is reggelizik! Csak szigorúan nézek rá, és úgy tűnik hatásos volt, mivel lassanként csillapodik. Jobb ez így, mint ha kapálódzna a vállamon.
- Rendben, akkor összeszedheted a holmidat Lana. – sóhajtok némiképp fáradtan. Nem szeretem az értelmetlen vitákat, de azért úgy tűnik vele egészen egyszerűen ment. Mármint így elsőre, mert bizony olyan lánynak tűnik aki szeret feleselni. Sebaj, ez semmit nem von el az értékeiből amiket már megismertem. A kedvessége, a mosolya, közvetlensége és az, hogy milyen kitartóan küzd az életért. Az elmúlt időben mióta figyeljük, számtalanszor akartam már elhozni onnan, karjaimba zárni és biztosítani arról, hogy minden rendben lesz.
Általában nem törődök az ilyen ügyekkel, ilyen lányokkal mint ő, de amint megpillantottam, tudtam, hogy különleges. Nem azért mert szép vagy csinos vagy eszes, hanem mert önmaga. Ahogy egyre régebb óta figyeltem, egyre több időt töltöttem a tanulmányozásával, egyre inkább gondoskodni akartam róla.
- Igen, megegyeztünk. Gyere, szállj be a kocsiba! – intek a fejemmel a bokrok közt megbúvó társaimnak, hogy ők is mehetnek az autókhoz. Őket valószínűleg észre sem vette Lana. – Éhes vagy? Út közben megállhatunk szerezni valami ételt a pakoláshoz, és míg elfogyasztod, elmesélek mindent. – valamivel lágyabban szólok hozzá, sőt még egy fél mosolyt is megengedek magamnak. Kinyitom az ajtót neki, és várom, hogy szépen beüljön.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Jún. 07, 2017 12:44 am Keletkezett az írás



*Annyira jó lett volna elszökni. Bár nem tudom hova tettem az eszemet. Nem olyan fickónak tűnik, aki csakúgy hagyja megszökni az áldozatát. Még ha egy sorozatgyilkos is, akkor is biztos gondolt arra, hogy megakadályozza. Bár őszintén megvallva még egy sorozatgyilkosról sem hallottam, aki öltönybe megy vadászni. De ki tudja ezt a mai világban... Az életösztönöm dolgozik rendesen. Viszont a kíváncsiságom is elég erős. Ha bármit is tud tényleg rólam, azt én is tudni akarom. Szeretném tudni, hogy ki is vagyok igazából, hogy én okoztam-e a szüleim halálát a kutakodásommal...megannyi kérdésem lenne.
Túl erős ahhoz, hogy meg tudjam mozdítania zakója rángatásával. Így hát inkább meglököm, amikor azt mondja, hogy itt nem beszél.* -Mi a francért? Ki vagyok, hogy így vigyáznod kell rám? Nem én vagyok a pápa. *Fortyanok fel. Egyszerűen nem értem miért titkolózik ennyire. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha kinyögné mit akar tőlem. De neeeeem... Hát jó, ha így akar játszani, de ne higgye, hogy legyőzött.
Az államat büszkén felszegve indultam meg az autó felé, amerre vezetett. Nem vagyok vak, látom, hogy int a fejével. Miért is nem lepődök meg azon, hogy társai vannak.
Nem kerülte el a figyelmem a lágy hangja és a mosolya. Ha nem lennék ennyire zabos, akkor még lehet flörtölnék is vele. Beraktam a gitáromat az autóba, de meggondoltam magam és nem szálltam be. Helyette felegyenesedtem és az ajtóra támaszkodva böktem a mellkasára.* -Először is! Vedd már le ezt a zakót! Már én rosszul vagyok tőle ebben a melegben, hogy rajtad van. Másodszor ne gondold azt, hogy félek tőled. Harmadszor, ha azt gondolod, hogy pár szép szó után szétteszem a lábaim, akkor csalódnod kell. Közlöm, hogy van egy cuki késem, ami elég éles ahhoz, hogy megszabadítsalak a nemesebbik testrészeidtől, ha próbálkoznál. *Negédes mosolyt erőltettem az arcomra, majd mintha semmit sem mondtam volna, beszálltam az autóba. Az biztos, hogy nem adom meg neki azt az örömöt, hogy gyengének lásson.* -És mellesleg jöhet egy pizza. *Annyira hülye nem vagyok, hogy kaját utasítsak vissza. Az elmúlt hetekben megtanultam, hogy ha lehetőség van enni, azt bizony ki kell használni. Túl jó barátom már az éhség egy ideje. Hozzászoktam, hogy kevéssel is beérjem. Az ember, ha magára marad pénzkeresési lehetőség nélkül, akkor rászúr. Amíg éltek a szüleim, nagyon nagy álmaim voltak, hogy mit fogok majd tanulni. Egyetem már annyira messzire került tőlem, hogy gondolni sem tudtam rá. A napi betevőt is nehezen tudtam megkeresni, nemhogy egy tandíjat kifizetni....*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Jún. 07, 2017 8:20 am Keletkezett az írás



Látom, hogy dühös, a helyében én is az lennék. Valaki egyszer csak felbukkan a semmiből és azt mondja veszélyben vagyok… naná, hogy ki lennék én is akadva! Csakhogy nincs most időnk ilyesmire, itt már egyáltalán nem biztonságos neki, és ami azt illeti nekem sem. Mégis amikor úgy szájal velem, elpattan a türelmem, és hasonló cinizmussal válaszolok neki.
- Nem, ha te lennél a pápa, akkor elég bölcs lennél ahhoz, hogy velem gyere, hisz megmondtam, hogy itt nem biztonságos. – csendesen sétálok vele a kocsihoz, nem akarok itt beszélni. Az embereim pontosan tudják a dolgukat, mennek az autók felé, de rajtunk tartják a szemüket. Nem mintha nem tudnám megvédeni akár egyedül is ezt a lányt, de fő az óvatosság. Franco mondta, amikor elregéltem neki mit tudunk, hogy azonnal helyezzük biztonságba. És bár meg tudnám oldani egyedül is, de azért jobb ha közelben az erősítés.
Már majdnem megnyugszok, amikor bepakol a kocsiba, sőt felajánlok neki egy vacsorát is, csak haladjunk, menjünk abba a motelba aztán pedig a házamba. De megint rákezdi a feleselést. Eleinte bosszant, aztán rájövök, hogy ez nem is igazán nekem szól hanem a helyzetnek. Legyen. Neki dőlök a kocsi oldalának, és ugyanazzal a halvány félmosollyal nézek le rá.
- Először is, jobban tennéd ha félnél, a helyedben minden épeszű lány félne. A félelem egészséges, segít, hogy életben maradj. Másodszor, nem akarom, hogy hanyatt vágd magad, de amúgy ha vágyok egy nőre, megszerzem. Akár van kése, akár nincs. Mellesleg, tudod használni? Tudod milyen érzés bele mártani egy másik ember húsába? Mert én igen. – még rá is kacsintok, oldva ezzel a helyzet fagyosságát, de ezzel egy időben határozottan tuszkolom be a kocsiba, és csukom rá az ajtót. – És végül, kedves Lana! Nem veszem le a zakóm, mert több fegyver van alatta mint azt most fel tudnám neked sorolni. – megkerülöm az autót és beülök a helyemre, élvezem, hogy halkan duruzsol a motor. Mielőtt indítanék, előveszem a telefont, és szólok Giorgio-nak, hogy rendeljen egy pizzát, oda a motelba. Olaszul beszélek, és szándékosan nem használom a pizza szót. Túl magabiztos ez a kislány, talán ha egy kicsit ráijesztenék, csillapodna az az éles nyelve.
Nincs innen túl messze a motel, szemeimmel mégsem csak az utat pásztázom hanem keresem a potenciális ellenségeket is. Gyorsan haladunk, szeretnék mielőbb túllenni ezen a költöztetésen.
- Nos, tudom, hogy nem mozogsz ilyen körökben, de én vagyok a maffia fejének jobb keze. Bár ez számodra valószínűleg nem mond semmit, hidd el nekem is elegendő hatalmam van ahhoz, hogy bárkit eltűntessek úgy, hogy senki se keresse vagy találja meg. – rá pillantok egy piros lámpánál. – Az a gyanúm, hogy a vér szerinti szüleid is valamelyik családhoz tartoznak, azt azonban még nem sikerült kiderítenem, hogy miért vadásznak rád. Most már biztonságban leszel, mert a bátyám és én utáljuk, ha ártatlan kislányokat akarnak bántani. Pláne a mi területünkön. – egyszerre talán ennyi is elég lesz, majd a házamban elmondom neki a többit. Beparkolok a motel elé, és leállítom az autót, majd felé nyújtom a kezem.
- Tényleg meg akarunk védeni, nem kérem, hogy elhidd ezt most nekem, de már kétszer is meghiúsítottunk merényleteket ellened. Nem azért mondom ezt most, hogy a frászt hozzam rád, hanem mert ez az igazság. Csak mi tudunk életben tartani, a hatóságok szart se érnek. Ők félnek bemocskolni a kezüket. – fintorodok el indulatosan. Tehetetlen, szabálykövető barmok! Mit sem tudnak az életről! Ha rajtuk múlna ez a lány már hetek óta halott lenne.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Jún. 07, 2017 2:09 pm Keletkezett az írás



*Elég irracionális ez az egész helyzet most számomra. Oké, nem mondom, sokat gondolkodtam az elmúlt hetekben, sőt az elmúlt egy évben, hogy ki is lehetek valójában. Persze azon kívül, hogy olasz. Mondjuk így értelmet nyert néhány dolog, mint például, hogy odáig voltam a pizzáért és a tiramisuért, amiket viszont a szüleim nem szerettek. Viszont nagyon szerettem őket, mindenem megvolt, amit csak kitaláltam valaha, de talán pont azért volt, mert örökbe fogadtak.
Felszegett állal néztem a magát Cesarenak nevező pasi szemébe. Tetszett, hogy hozzám hasonló cinizmussal válaszolt. Nem sértődtem meg, de elismertem magamban, hogy legyőzött, igaza volt. Persze ezt a világ minden kincséért be nem vallanék neki. Ahhoz túlságosan is büszke vagyok. Az autónál is az a pimasz mosolya...a francba is. Hogy beszéljek neki így vissza, amikor olyan nagyon jól áll neki az a mosoly? Viszont igaz, ami igaz... kicsit lehűtött azzal, amit mondott. Ki is néztem belőle, hogy már gyilkolt. De volt valami a hangjába, ami miatt nem féltem tőle. Soha nem is voltam az a félős típus.
Amikor ő is beszállt az autóba, csak néztem rá, amikor olaszul beszélt. Hát szóval ez lenne az anyanyelvem? Meg akarom tanulni! De azért sem fogok ilyen dolgokat elmondani neki.*
-Tudom már! Te egy pszichopata sorozatgyilkos vagy és én bedőltem neked a két szép szemed miatt. *Már csak azért sem tudom megállni, hogy ne szóljak oda neki. Aztán elindultunk és én az elsuhanó házakat néztem. Néha-néha oldalra lesve néztem meg magamnak és mi tagadás, nagyon is tetszett nekem. De még mindig nem tudtam elhinni, hogy ki is ő valójában. Látom, hogy a környezetet vizslatja egyfolytában. Én meg most kezdek csak rájönni, hogy a baleset óta most ülök először autóban. Már éppen kezdenék pánikba esni, amikor megállunk egy lámpánál... És ő azzal a lehengerlően mély hangjával beszélni kezd.*
-Hogy mi van? *Maffia? És hogy én maffia család leszármazott lennék? Nem! Az kizárt. Ez nem lehet igaz.* -Kislány... cöhh.... *Persze ezt megértettem, hogy lekislányozott. Gondolom direkt csinálta ezt is, hogy felhúzzon. Kinézném belőle. De közben a gondolataimban még mindig ott voltam, hogy maffia. Bár így jobban belegondolva simán el tudnám képzelni maffia tagnak.
A motel előtt álltunk és ő a kezét nyújtja felém. Nem tudom, hogy tudnék-e benne bízni vagy elhinni amit mond, de az biztos, hogy már régen megölhetett volna, ha akar. Így hát elfogadtam a kezét és mint egy béke jobbként megráztam.* -Rendben!
*Sóhajtva kiszálltam az autóból és odamentem a szobám ajtajához. A ragasztó érintetlen, persze tudom, hogy nem teljes biztonság az. Előhalásztam a kulcsot és kinyitottam az ajtót. Oda sem kell néznem, anélkül is tudom, hogy biztos utánam fog jönni. A szoba nem volt túl nagy, a falon körbe már kissé megsárgult a tapéta. Egy szimpla, egy személyes ágy, mellette egy régi éjjeli szekrény, a fal mentén egy ütött-kopott komód, a falon egy festmény utánzat lóg. Innen nyílik a kis fürdőszoba, ahol a tusoló előtt egy már régi, megkeményedett zuhanyfüggöny lóg. Előhalásztam a bőröndömet az ágy alól és az ágy szélére tettem. Nem sok ruhám volt, mind belefért a táskába. Ezen kívül még a három fénykép albumom volt csak, amit magammal hoztam a régi házunkból. Éppen bezártam volna a bőröndöt, amikor a tekintetem az éjjeli szekrényre esett. Ott állt rajta egy kép, amin a szüleimmel voltam lefényképezve. Felvettem és csak néztem a képet. Éreztem, hogy könnyek lepik el a szememet.* -Ők mindent megadtak nekem és én mégis kutatni kezdtem... Miattam haltak meg, ugye? *Néztem fel nagyra nyílt szemekkel Cesare arcára. Annyira hiányzott a szüleim ölelése vagy úgy általában csak, hogy valaki átöleljen és azt mondja minden rendben lesz. De most már senki nem áll mellettem, egyedül vagyok ebben az átkozott nagy és gonosz világban, még ha ő azt is állítja, hogy meg akarnak védeni. Vajon meddig tud életben tartani, ha tényleg ennyire a halálomat akarják. Vagy egyáltalán megérek ennyi fáradtságot?*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Jún. 10, 2017 12:52 am Keletkezett az írás




Végre beszállt abba a rohadt kocsiba! Azt hittem, hogy végül kénytelen leszek a vállamra kapni és magam oda cipelni. Fel voltam készülve erre a lehetőségre is, és nem esett volna nehezemre, de jobb így, hogy el tudtuk kerülni a feltűnést. Kinek hiányzik, hogy valaki hívja a zsarukat?
Telefonáltam az embereimnek, hogy derítsék ki honnan szokott rendelni a lány, milyen pizzát szeret. Szemem sarkából láttam, hogy milyen elragadtatottan nézett engem miközben olaszul beszéltem. Bizony kislány! Ez a te csodás anyanyelved, és majd meg is tanítalak rá, amint leszámoltunk azokkal, akik bántani akarnak! Különös, hogy sosem vettem még így a lelkemre egy lány sorsát sem. Minek tagadjam, tetszik nekem, és egyáltalán nem bánnám ha sokáig tartana ez a nyomozás. Addig is velem lehetne, és talán rájönne, hogy velem szemben nem kell keménykednie, nem akarok én semmi rosszat neki. Dédelgetni való lány, és én vigyázni fogok rá, akár hagyja akár nem. Ha nem, akkor megismerkedhet az igazi szobafogsággal, és ha még akkor is pattog, hát egy székhez kötözöm. Vagy az ágyhoz, ezt még nem tudom biztosan.
- Bizony az vagyok, és most már nincs hová futnod, elkaptalak. – mulattat ez a lány! Méghogy én sorozat gyilkos? Nem tagadom, jópár férget irtottam már ki ebből a világból, de nem nevezném magam pszichopatának. Csupán más erkölcsi elveket követek mint a többség.
- Kislány. – vonok vállat értetlenkedve. Akkor is kislány, ha így felfújja magát és méltatlankodik! Remélem majd benő a feje lágya és csillapodik egy kicsit, mert kezdek belefáradni a kedvességbe. Nem szokásom ilyen türelmesnek lenni, ha lehet még a bátyámnál is forrófejűbb vagyok alapvetően.
Amikor a motelhez értünk, megfogta a kezem, és ez mindenképp haladás. Talán kezdi felfogni, hogy az élete forog kockán. Követem a szobájához, és besétálok utána. Nem teszek megjegyzést semmire sem, csak komor arccal nézek körül. A szegényes erre enyhe kifejezés. Hagyom, hogy szépen bepakoljon, összeszedje a holmiját. Aztán látom, hogy az a kép… attól elérzékenyült és szomorú lett. Hazudjak neki? Vagy mondjam az igazat amitől csak méginkább szomorú lenne? De talán nem lenne jó ötlet azzal indítani, hogy hazudozok neki.
- Nem kellett volna kutatnod, ez tény. – bólintok lassan, majd közelebb megyek hozzá. Lassan emelem a karjaim és átölelem, ha hagyja – A mi világunk veszedelmes Lana, és ezt nem tudhattad. De nem hiszem, hogy a te hibád lenne. – lassan simogatom a hátát, orrom illatos hajába temetem – Gyere, hagyd a hátad mögött ezt az egérlyukat örökre. Majd nálam lepihensz, és szépen megnyugodhatunk mind. Rendben?
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Jún. 10, 2017 3:14 pm Keletkezett az írás



*Elején elgondolkodtam azon, hogy esetleg nem megyek vele, de belőle kinéztem azt, hogy akár erőszakkal visz magával. Nem állt távol tőle, hogy akár a vállára csap és visz. Őszintén szólva lehet egyszer kipróbálnám csak a hecc kedvéért. Ő az, akit nem kéne sokat heccelni, hogy megtegye. És ahogy nézegettem magamnak az autóban, lehet még vágynék is arra, hogy a vállára kapjon. Attól, hogy még életemben nem voltam férfival, azért felismerem azokat a példányokat, akikkel érdemes kezdeni. És Cesare már pedig igencsak vonzó egyed. Van valami a tekintetében, amitől a hideg futkározik a hátamon, de valahogy belül mégis tudom, hogy tényleg nem akar bántani. De én már ilyen vagyok, cukkolom mégis.*
-És most bezársz a vártorony legmagasabb pontjára? *Alig bírtam visszafogni a kuncogásom, de megtettem és nagyon, de nagyon komoly arcot vágtam hozzá. Nem tudtam eldönteni, hogy milyen jellem ő, egy biztos, hogy eléggé védelmező típus.
Látom rajta azt is, hogy komolyan gondolta, hogy kislánynak nevezett. Cöh... Az egy dolog, hogy én még időnként gyereknek gondolom magam, de ő aztán hogy jött ehhez. Sanszos, hogy nem értené meg, ha nekiállnék vele szájalni, így csak egy haragos pillantást küldtem felé. Hiába tetszik, nem fogom megadni magamat neki. Nem olyan alkat vagyok, aki csakúgy beismeri a vereséget.
Mindkettőnk szerencséjére pont odaértünk a motelhoz, ahol szépen összeszedtem a nem túl sok holmimat. Nem kell semmit mondania, az arcára van írva, hogy mit gondol a szobáról. Hát tény és való, hogy nem egy fejedelmi lakosztály, de legalább volt fedél a fejem felett. Minden igyekezetem ellenére előtte gyengültem el, amikor ránéztem arra a képre. Reméltem, hogy nem fog hazugsággal ámítani. Nagy lány vagyok már, elviselem az igazságot. Persze magam is tudtam már valahol, hogy az én hibám volt a baleset, ami ezek szerint nem is baleset volt. Kicsit váratlanul ért, hogy átölelt, de nagyon jól esett most. Sóhajtva dőltem neki és a fejemet a mellkasára hajtottam. Már nagyon hiányzott ez, hogy valaki csakúgy átöleljen. Csak akkor döbben rá az ember, hogy mennyit ér valami, ha már elveszítette.*
-Oké...máris. *Szipogva bólintottam és a képet is beletettem a táskában, aztán szépen lecsuktam. Már elindultam volna az ajtó felé, amikor eszembe jutott valami. Előkotortam néhány bankjegyet és felé nyújtottam.* -Visszaszereznéd a személyimet a recepcióról? *Már bejelentkezéskor megmondták, hogy csak akkor kapom vissza, amikor kijelentkezéskor rendezem a tartozásomat. Bárhová is fog vinni Cesare, azért az irataimat szeretném magammal vinni.  Meg aztán nem várnám el, hogy ő fizessen, hisz én laktam itt. Bár ha belegondolok, nagyon keveset aludtam. Lehet az üldözési mánia miatt, de rengeteg éjszakát töltöttem ébren azzal, hogy a bejárati ajtót bámultam. Ha nagyon kimerültem, akkor is maximum három-négy órát tudtam csak aludni. Szóval nem voltam soha olyan kipihent, de hozzászoktam. Megtanultam ezzel is együtt élni. Még egy utolsó pillantást vetettem a szobára, ami sokáig volt a menedékem, aztán kiléptem az ajtón, hogy többet ne ide térjek haza.
Aztán az épület előtt gondoltam egy merészet, hogy letesztelem az elképzelésem. Letettem a bőröndömet és határozottan néztem rá.* -És mi van, ha én azt mondom, hogy meggondoltam magam? *Úgy álltam előtte, mintha lecövekeltem volna. Kíváncsi voltam, hogy erre vajon mit lép. Lehet csak szórakoztam vele. Vagy lehet csak amolyan magam fajta flört. Nem tudom, de minden esetre kicsit húzni akartam az agyát.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Jún. 12, 2017 11:50 pm Keletkezett az írás



- Előbb még építtetek egy vártornyot… addig meg a pincében leszel. – meg se rezzen az arcom, nekem jól megy a póker arc. Ilyenkor még azok sem tudják eldönteni, hogy tréfáltam-e, akik ezer éve ismernek. Van amikor még a bátyám se tud kiigazodni rajtam.
Látom, hogy feleselni akar, mégsem teszi. Mintha mégis tartana tőlem, a hencegése ellenére is. De talán nem is baj ez így, mert könnyebben dűlőre jutunk. Felőlem otthon majd hisztizhet kedvére, csak jussunk már el odáig! Feltűnés nélkül méregetem ráérősen, miközben befelé sétálunk a motelba. Milyen formás kis lábai vannak! És milyen pici a talpa! Hányas lába lehet? Harmincötös?! Lenyűgözően édes, minden porcikája. Persze lehet, hogy csak én vagyok túl kanos, ki tudja. Mostanában nem igazán volt alkalmam találkozni a bevált, jól ismert nőkkel. Túl sok a munka.
A szobája katasztrofális, egyszerűen ósdi, kopottas, lehangoló… nem illik bele ebbe a környezetbe a baba arcával és a bűbájosan hosszú szempilláival, sötéten csillanó hajával. Nem, neki valami egészen más otthon való! Látom, hogy elszomorodik a képtől, és meg is nyugtatnám, ha tudnám mit mondjak. Sosem voltam jó vigasztalásban. Valahogy nem megy nekem, egyáltalán. Óvatosan ölelem át, mintha csak egy riadt madárfiókát akarnék visszatenni a fészekbe. Aztán elmondom neki a véleményemet, de érzem azt is, hogy szorít az idő. Nem lebzselhetünk itt holnap hajnalig!
- Helyes. – átveszem tőle a bőröndöt, eszemben sincs hagyni, hogy cipekedjen. Kissé meglepődök amikor pénzt nyújt felém, és nem fogadom el. Minek néz engem? A recepcióhoz sétálok és rendezem a számlát, még vaskos borravalót is hagyok. Az irataival a zsebemben sétálok vissza elé
- Meg is vannak! – csak ennyit mondok, majd mennék is az autó felé, amikor egy pillanat alatt kiakaszt ez a lány. Most komolyan? Madárnak néz vagy mi?! – Nem mondanád. – zárom rövidre a témát, majd minden további nélkül egyszerűen felkapom, és a vállamra dobom. Velem nem fog szórakozni, megmondtam, hogy mennünk kell innen. Szörnyen makacs, és más körülmények közt lehet vesződnék a meggyőzéssel, de most nem. Az embereim is veszélyben vvannak miatta, nem várhatja el, hogy rájuk nem is gondolva egyszerűen belemenjek a kis játékába.
A kocsi mellett megállok.
- Nos, hol akarsz utazni? Elöl mellettem, vagy itt hátul? – paskolom meg a csomagtartót
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Jún. 13, 2017 11:33 am Keletkezett az írás



*Egyszerűen képtelen voltam eldönteni, hogy mikor mond igazat és mikor blöfföl. Bár van egy olyan érzésem vele kapcsolatban, hogy csak blöfföl azzal, hogy pincébe zárna. Viszont akad néhány alaklom, amikor úgy gondolom, hogy tényleg képes lenne arra, amit mond. Rejtélyes egy fickó, de elhatároztam, hogy amikor csak tudom figyelni fogom és szépen lassan kiismerem. Lehet eddig senkinek nem sikerült, de nekem lesz rá időm bőven úgy érzem. De egy biztos, nagyon jó pasi és van olyan érzésem, hogy ezt tudja is magáról.
A motelban lehet azt hitte nem veszem észre, de éreztem magamon kutakodó, vizslató tekintetét, ahogy végigmér nem is egyszer. Lehet kicsit jobban is tettem-vettem magam ez miatt, mint kellett volna, de hát mégis csak nőből vagyok vagy mi a szösz. És miért is lenne ellenemre, ha egy ilyen férfi néz meg magának. Látom rajta, hogy idősebb jóval nálam, de kit érdekel. Ez a sok információ után az ilyen apró dolgok már valahogy elvesztették fontosságukat. Meg akar védeni, ennyi elég. Ha meg akart volna ölni, akkor sanszos, hogy nem pakoltatta volna össze a holmimat.*
-De... *Csak tátott szájjal nézek utána, ahogy a pénzt el nem fogadva megy a recepcióra. Direkt nem akartam, hogy ő fizessen, mert így tartozni fogok neki. De jelen helyzetben nem kelhetek vele versenyre. Eljön majd annak is a maga ideje. Bár tudnám csak hogy miként fogok így visszavágni...
Tudom, hogy hiába kérném az irataim, nem adná oda, hogy a fene essen belé. De ha nem hát nem, így próbálkoztam mással. És tényleg megtette és a vállára kapott, amitől hangosan nevetni kezdtem. Tetszett nagyon is az erő, ami sugárzott belőle és előre tudtam, hogy a vesztemet fogja okozni. De hát mit ér az élet egy kis kockáztatás nélkül?* -És ha én itt szeretnék utazni? *Suttogtam halkan neki. Merészen simogattam meg a hátát és az oldalát. Tudtam, hogy a tűzzel játszok és megégethetem magam. De most mégis azt éreztem, hogy muszáj ezt csinálnom. Ő minden pillanatban mustrált magának, akkor én is visszaadok belőle kicsit.* -De ha választani kell... akkor elől, szeretem a jó kilátást. *Kuncogtam. Elég kétértelműre sikerült, de végülis direkt volt. Meg minek titkoljam, úgy tűnik alapból is rájön mindenre.
Ha letett, akkor direkt úgy mozdultam, hogy a karján simítsak végig mielőtt beültem az autóba egy sugárzó mosolyt küldve felé. Alighanem ki tudom én máshogy is készíteni...még hozzá úgy, hogy még én is élveztem minden pillanatát.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Jún. 17, 2017 3:39 pm Keletkezett az írás



Észrevettem, hogy jobban riszál mint eddig, mert tudja, hogy figyelem. Nekem ez nem probléma, elég nagy az önkontrollom hozzá, hogy ne vessem rá magam. De tetszik, hogy provokálni akar, kifejezetten élvezem, hogy annyira azért nem fél tőlem. Hiszen ha már ilyesmivel próbálkozik, akkor nem olyan nagy a baj. Nem lehetetlen, hogy bízzon bennem egy napon. Tényleg nem tettem megjegyzést sem a szobára se másra. Nem fogom megbántani olyasmiért amiről nem tehet.
Amikor átölelem, érzem a körülmények ellenére kellemes illatát, a hajának selymes tapintását, a bőre puhaságát. Szeretném megnyugtatni, hogy nem tehet semmiről, és hogy most már minden rendben lesz de sajnos egyiket sem tehetem. Valószínűleg a kutatás miatt találtak rá, és ezért haltak meg a szülei. És nem lesz rendben semmi sem amíg meg nem találjuk aki bántani akarja és el nem intézzük őket. Mégis átölelem és próbálom a magam módján biztosítani arról, hogy mellettünk nem eshet baja.
A recepción rendeztem a számláját és némi plusz pénz fejében kértem, hogy ne mondjanak senkinek semmit se róla. A pasas csak bólintott és eltette a pénzt. Ajánlom, hogy állja a szavát vagy ez volt az utolsó napja a bolygón.
- Nincs de. – felelem miközben elveszem tőle a holmiját és a kocsi felé viszem. Biztonságos helyre kell mennünk minél előbb de csak akadékoskodik velem. Nem értem miért jó ez neki, miért kell így ellenállnia amikor segíteni akarok rajta. Butuska lány, ha azt hiszi, hogy ettől bármi is jobb lesz. Addig szájal velem míg kénytelen vagyok a vállamra csapni, és úgy vinni tovább. Csak elérte, hogy ne legyek kedves vele.
- Akkor utazol ott, de hidd el, a házamba megyünk ha akarod ha nem. – semmi fenyegető nincs a hangomban, egyszerű tényeket közlök. Aztán amikor végig simít a hátamon, tényleg sikerül meglepnie. Egyre kevésbé értem a játékot amit űzni próbál. Lerakom a földre a kocsi mellé, és elé állok szorosan. – Figyelj kislány, ha…! – kezdeném amikor inkább beül az autóba én pedig majdhogynem tátott szájjal bámulom. Soha nem fogom megérteni a nőket!
Becsapom az ajtót, és bedobálom a holmiját a csomagtartóba miközben próbálom összeszedni magam. Kis boszorkány! Teljesen felbomlott miatta a higgadtságom, másra sem tudok gondolni csak arra a formás fenekére és a csillogó szemeire! A rohadt életbe is, most nem azért vagyok itt, hogy vele cicázzak hanem hogy megvédjem! Megrázom a fejem és beülök a helyemre én is, majd valamivel lendületesebben indulok el a ház felé mint ahogy idefelé jöttünk. Haza kell mennünk és szükségem lesz egy hideg zuhanyra is. A mosolya és a csillogó szemei… az az édes hang!
- A picsába! – taposok a fékbe mert valami barom elénk kanyarodott az én gondolataim meg egészen másfelé jártak. Hajszálnyi híja volt hogy nem szaladtunk belé. Megöl ez a lány mindkettőnket. Szerencsére alig egy percnyire voltunk csak a birtoktól, aminek a területén Franco nagy hodály háza és az én normál méretű házam is található. Nem akartam oda beköltözni, köszöntem szépen nekem remek lesz a vendégház is! Épp elég kényelmes, tágas, van benne minden. Csak azért bútoroztam be oda, mert tudom, hogy bármikor szüksége lehet rám. Leparkolok és kifújom a visszatartott levegőt.
- Na idefigyelj Lana, nem fogsz belőlem bolondot csinálni! Azért jöttem el érted, hogy megvédjelek, nem azért, hogy játszadozzunk, világos? – szerintem kicsit megijedhetett az iménti incidenstől, így jóval lágyabban teszem hozzá – Lana? Minden rendben?
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Jún. 17, 2017 10:26 pm Keletkezett az írás



*Furcsa volt nagyon ez az egész helyzet. Ahogy feltűnt a parton és próbált volna csellel elcsalni, de szerencsére résen voltam. Bár lehet az jobb lett volna, ki tudja. De szembesített a kegyetlen valósággal, hogy ki vagyok és, hogy én tehetek a szüleim haláláról. valahol volt egy ilyen rossz érzésem a baleset óta, de nem akartam rágondolni. De most... akaratlanul is eleredtek a könnyeim és muszáj volt valakinek az ölelését éreznem. Olyan egyedül voltam és annyira szükségem volt valakinek a törődésére. És ha tetszik, ha nem, Cesare van itt. És úgy látszik, hogy tényleg van benne némi jó indulat, mert átölelt. Az izmos karjai közt tényleg azt éreztem, hogy senki nem bánthat, mert vigyáz rám.
Mégis a motel előtt muszáj volt kicsit szájalni vele. Na nem vérkomolyan, csak kíváncsiságból, hogy meddig mehetek el. Nemijedtem meg attól, hogy felemelt, sőt! Nagyon is tetszett! Utána még arra sem hagytam időt neki, hogy lereagálja a kis simogatásom, hanem nemes egyszerűséggel ültem be az autójába. Mondania sem kell, látom rajta, hogy felingereltem. Talán titkon ez volt a célom. Nőből vagyok...és hát ő tényleg nagyon is szemrevaló alkat.
Csak néztem az elsuhanó tájat és próbáltam nem arra koncentrálni, hogy autóban ülök és majdnem ismét megtörtént.. az utolsó pillanatban tudtuk csak elkerülni az ütközést...Hát a szívem majd kiugrott a helyéről, mert ismét szinte láttam magam előtt a balesetet, amiben meghaltak a szüleim. Még jó, hogy mindig bekapcsolom a  biztonsági övet. De a mostani incidens után olyan szorosan markoltam a majrévasat, hogy még az ujjaim is kifehéredtek. Az út további része valahogy a homályba veszett, csak bámultam előre.
És amikor megálltunk...éppen hogy elengedem nagy nehezen azt a rohadt kapaszkodót, amikor egy olyan kioktatást kaptam tőle, hogy köpni nyelni nem tudtam. Nagyon felhúzott vele.* -Mert én akartam ugye, hogy a szüleim meghaljanak? Én akartam, hogy egy rakat gyilkos a nyomomban legyen, ugye? Tiszta játéknak tűnik! *Egyre emelkedett a hangom a mondandóm végefelé. De hogy képzelte... Morogva ugrottam ki az autójából és a dühtől nem bírtam és belerúgtam az autó gumijába. Na nem mintha megártott volna az autónak, de nekem fájt. Viszont a világ minden kincséért sem mutatnám ki neki ezek után. Durcizva indultam el az egyik irányba. Tök mindegy hova, csak egy kicsit távol lehessek tőle meg úgy mindentől. Azt hiszi játszok.. Talán azért, mert kicsit flörtöltem vele? De ha nem hát nem.. akkor nem teszem többet. Most ebben a pillanatban egy zuhanynak örültem volna, de most mérges voltam.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Jún. 19, 2017 12:55 am Keletkezett az írás



Az a kis jelenet az indulásnál nem tett jót az idegeimnek. Általában higgadt vagyok, kimért és ura a tetteimnek. De most? Ez a kislány teljesen kiborított, szétzúzta a nyugodt énemet. Másra se tudok gondolni csak arra a lopott pillanatra amikor végigsimított a hátamon, én pedig élveztem… Folyton csak arra gondolok, hogy mennyi mindent tudnék tenni vele ha hazaérünk. Vajon van már tapasztalata egyáltalán? Nem olyan lánynak tűnik… Szemét dolog lenne tőlem, ha kihasználnám a helyzetét. Hülye egy helyzet, hogy fellobbantott bennem valamit, de tudom, hogy nem helyes ez így.
Az zökkent ki, hogy majdnem nekünk jött egy balfék. Minek engedtek egyáltalán ilyeneket az utakra? Látom, hogy megijedt, kapaszkodik, pedig eddig nem tette. Tudom, hogy a rossz emlékek miatt van az egész, csak emiatt nem tud bízni bennem egy autóban ülve. Pedig ha megismer, majd megtudja, hogy mellettem aztán nincs mitől félnie, edzem a reflexeimet, és egészen jól vezetek. Kizárt dolog, hogy valaha is nekimenjünk valaminek.
Amikor megállunk, mégis képtelen vagyok visszatartani, hogy kioktassam egy kicsit. Aztán látom, hogy nem igazán önmaga, nem tud rám úgy figyelni mert ő is kizökkent. Legszívesebben újra átölelném de aztán nem teszem mégse. Nem ismerem még, nem tudom mire lenne most szüksége igazán. Egy ölelésre? Vagy egy kis térre, hogy lehiggadjon?
Nem szólok semmit arra, amit kiabált. Hagyom, hogy kiszálljon, és csak bosszúsan sóhajtok amikor belerúg az autóba. Hát, tűz az van benne bőven, és makacsság is. Kiszállok én is, és egy ideig csak nézem, hogy merre megy. De nem akar megszökni, nem is igazán van innen hová. A kert viszont szép, inkább parknak nevezném. Sok fa, árnyékot ad a lombjuk, vannak benne békés zugok is ahová el lehet vonulni gondolkodni. Talán erre lenne szüksége. Néhány perc múlva indulok utána, lassan, hogy időt adjak a megnyugvásra.
- Gyere velem. Itt már elmondhatom, hogy miért kerültél ebbe a kényelmetlen helyzetbe. – nyújtom felé a kezem. Ha elfogadja, akkor kézenfogva vezetem az egyik fa alá, ahol egy kis hintaágy van, puha párnákkal. Ha nem, akkor előre megyek és megvárom, míg ide jön. Tudom, hogy a kíváncsisága előbb utóbb győzni fog. Amikor leül mellém, rá nézek, és próbálom összeszedni én is a gondolataimat. Melyik verziótól nem törné ki a frász?
- Annyit sikerült kiderítenem, hogy te is egy olasz családból származol. Valószínűleg az egyik szicíliai család tagja vagy, de biztos, hogy nem a mi családunké, hiszen akkor oda tudtunk volna figyelni rád, és nem hagytuk volna, hogy az a szörnyűség megtörténjen veled. Tudnod kell, hogy mi nem szoktunk nőket és gyerekeket bántani, az nem a mi stílusunk. – megmozgatom a nyakam, mert valószínűleg ez nem érdekli őt. Tudom, hogy az érdekli kik vadásznak rá. – Azt gyanítjuk, hogy a családod vagy az ő ellenségeik akarnak végezni veled. Még nem tudom miért, de ki fogom deríteni, és nem fogom hagyni, hogy bántsanak. Bíznod kell bennem, tudom, hogy okos lány vagy. Arra tanítottak, hogy ne bízz az idegenekben, de ezt most meg kell tenned. Nem akarom, hogy a barátodnak tarts, ha nem akarsz… és semmit sem fogunk rád erőszakolni, itt a birtokon szabadon mozoghatsz. A bátyámnak van egy… kedvese, szerintem össze tudnátok barátkozni vele. Nem kérem, hogy legyél magányos, csak annyit kérek, hogy legyél türelmes. Hogy megvédhessünk… meg akarlak védeni, még ha most nehéz is ezt elhinned.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Hétf. Jún. 19, 2017 6:41 pm Keletkezett az írás



*Azt hiszem örökké így fog már maradni, hogy egy autóban feszült leszek. Ezen sajnos nem tudok változtatni, túl élénken élnek bennem az emlékképek. A félelmeimen az sem segít, hogy majdnem összecsókolózunk egy másik autóval, de szerencsére még idejében taposott a félbe Cesare. De nekem innentől elég is volt...olyan szinten stresszeltem, hogy ordítani tudtam volna.
Mikor megálltunk, akkor ki is adtam kicsit magamból... Mit képzel magáról, hogy csak így kioktat. Lehet, hogy idősebb és valami kemény legény, de akkor sem volt ehhez joga. Gyűlölöm, hogy kislánynak néz, akinek nincs fogalma az életről. Pedig nagyon is van. Az elmúlt hónapokban többet tapasztaltam, mint sok más ember egész életében.
Nem érdekelt hova, csak menni akartam, távolabb tőle. De a legfájdalmasabb, hogy hiába haragszok rá, akkor is tetszik. Nem tudom meddig voltam egyedül, de igyekeztem lenyugodni és összeszedni a gondolataim. Kicsit meg is rezzentem, amikor megszólalt mellettem, mert el voltam mélyedve a saját gondolataimban. Sóhajtva fogtam meg a felém nyújtott kezét és hagytam, hogy egy hintaágyhoz vezessen. Még a lábbelimet is lerúgtam magamról és magam alá húztam a lábaim. Hát kényelmes kis zug, meg kell hagyni. A motel sehol nem volt már ehhez képest sem.*
-A szüleim azt mondták, hogy Giordano az eredeti nevem. Állítólag a vérszerinti szüleim is balesetben haltak meg...de erről nem találtam semmit. Meg azt mondták, hogy Palermoban születtem. Hogy igaz-e ebből valami... azt nem tudom... *Vontam vállat és rápillantottam. Őszintének tűnt, amikor azt mondta, hogy nem akar bántani, sőt meg akar védeni. Volt benne akkor is valami furcsa. Egyik fele kedves volt, de másik fele meg kikelt magából olykor, mint az autóban is, amikor úgy kioktatott. Nem tudom mit gondoljak róla tényleg. Meg azt mondta, hogy ő akar megvédeni. Nem azt, hogy ők..hanem, hogy ő... Bár ki tudnék rajta igazodni.*
-De én nem bántottam senkit... *Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy valaki engem akar eltenni láb alól. Én soha nem ártottam senkinek, soha nem akartam más vagyonát. Mégis valaki azt hiszi, hogy az ellensége vagyok azért, mert megszülettem. Lehet a kutatásom során sikerült érzékeny pontra tapintani? Nem tudom, mert mindenhol falakba ütköztem és fel is hagytam a kereséssel...de aztán mégis miattam kellett a szüleimnek meghalnia.
Túl sok volt ez így egy napra. Csak úgy kavarogtak a gondolataim. A legnagyobb probléma, hogy nincs hova menekülnöm előlük, üldöztek a rémképek, hogy én vagyok mindennek az oka. Nagyot sóhajtva dőltem neki Cesare-nak. Egyszerűen egy ösztönös mozdulat volt. Kellett valaki, kellett az ő erejét éreznem, hogy tényleg el tudjam hinni, hogy előbb-utóbb talán rendbe jönnek a dolgok.*
-Én nem játszadozok veled. *A tekintetemet felemeltem, hogy a szemébe nézhessek. Megvádolt ezzel, de tudnia kell, hogy ez nem igaz. Flörtöltem vele? Igen. De nem játszok vele. Igen, nincs tapasztalatom fiúkkal, még igazi csókot sem kaptam soha, de nőből vagyok és szeretem, ha tetszek egy férfinak. És mitagadás, Cesare még nekem is tetszik.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Jún. 27, 2017 8:30 am Keletkezett az írás



Csak nézem ahogy oda vackol mellém a hintaágyra. Magányosnak tűnik, és minden bizonnyal az is. Próbálom elmondani neki, hogy mi miért történik, de ez egyáltalán nem egyszerű. És amúgy is heves természet, mégis hogy csillapítsam, vagy egyáltalán hogyan mondjam el az igazat úgy, hogy ne akadjon ki?
- Majd utána nézek a dolgoknak. – Giordano?! Alig tudom helyén tartani a higgadt arckifejezésem. Ő lenne az a lány aki otthon úgy felforgatott mindent?! Franco ki fog akadni, amiért ekkora szarba tenyereltem Lanaval. Mindenesetre most hogy van egy nyom, amin elindulhatok jóval egyszerűbb lesz minden. Kivéve, ha tényleg az mint akinek sejtem, mert akkor… Minden csak még rosszabb lesz mint eddig volt.
- Tudom, hogy nem bántanál senkit. – mosolyodok el és ha hagyja, akkor óvatosan átölelem. Próbálom nem arra ingerelni, hogy kiakadjon, csapkodjon vagy ilyesmi. Lassan hintázunk, addig nem is engedem el míg meg nem nyugszik. Talán arra lenne szüksége, hogy csillapodjon, elfelejtse a gondokat.
Amikor felnéz rám, csak tovább mosolygok és szorosabban húzom magamhoz.
- Ezt is tudom, kislány. – válaszolom miközben már szemeim huncut csillogása árulkodik. Méghogy ő játszana velem? Ne nevettessen, azt se tudja hogyan kell játszani valakivel. Vagy tudja? Ez az egyedül töltött idő lehet, hogy keményebb volt számára mint gondoltam? Csak nem…? Neeem! Biztosan nem csinált semmi olyasmit. Ez biztos, száz százalék. Hiszen olyan édes!
- Mit szólnál ahhoz, ha most szépen bepakolnánk a házba és választanál magadnak egy szobát? Hm? – formás lány, szinte észrevétlenül simítok végig az oldalán, a hasán… Bár azt mondom, hogy menjünk a ház felé, mégse engedem el. Csak ölelem szorosan, és már nem erőlködök azzal, hogy észrevétlen legyek. A hátát, az oldalát simogatom lassan, miközben állam a feje tetejére támasztom, és mélyen magamba szívom az illatát. Boszorkány! Teljesen megbabonáz ezzel az édes illatával, törékenységével. – Vagy maradnál inkább itt? – ajánlom fel neki azt ami kézenfekvő. Ha itt maradunk bármi megtörténhet. Megőrültem?! Nem történhet meg bármi hiszen túl fiatal, és a védelmemre szorul, nem arra, hogy ráerőltessem magam. Mégis, olyan nehezemre esik elengedni. Kész kínlódás.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Jún. 27, 2017 12:45 pm Keletkezett az írás



*Nagyon nehéz elfogadnom, hogy én tehetek arról, ami történt. Kicsit azt is bánom, hogy egyáltalán megszülettem. Akkor a nevelőszüleim... akik annyira jó emberek voltak, még a mai napig élnének. Saját magamtól is menekülnék legszívesebben. De most inkább csak elmondtam, amit tudtam ennek a sötét szemű, jóképű idegennek, aki talán már nem is annyira tűnik idegennek. Kezd olyan érzésem lenni, mint akit ezer éve ismerek. Lehet azért van, mert olyan sok ideje figyelt már.
Olyan nagyon jól esett, ahogy átkarolt. Az én életemben természetes volt az ölelés, szüleim sokszor megtették. Most pedig nagyon hiányzott az életemből, hogy valaki csakúgy átöleljen. Cesare... nos az ő karjai között azt éreztem, hogy megvéd és minden rendben lesz.*
-Tudom, hogy meg fogsz védeni. *Ugyan még mindig nem fért a fejembe, hogy miért akarják a véremet ontani azért, amiről nem is tehetek. Nekem nem kell semmi a vérszerinti szüleimtől, csak tudni akartam hogy néznek ki, kik azok, semmi több. De ott valakinek mégis útban voltam a puszta létezésemmel. De afelől nem volt kétségem, hogy Cesare meg fog védeni. Most pláne ezt éreztem, ahogy még szorosabban ölelt magához.
Lehunyt szemekkel élveztem, ahogy simogatja az oldalam, a hátam, a hasam. Eddig soha nem nyúltak még így hozzám. De igazából eddig nem is találkoztam olyan hímneművel, akinek megengedtem volna. Cesare azonban nagyon tetszik. Nem csak külsőleg, hanem az ereje, az a sötét szempár...mindegyik teljesen lenyűgözött. Tudtam, hogy az lenne a legokosabb, ha a házat választanám, de minden porcikám azt kiabálta..sőt, üvöltötte, hogy el ne szakadjak most tőle. De úgy tűnt ő sem nagyon akar bárhova is menni, mert továbbra is ugyanúgy ölelt.
Egy merészet gondoltam, mert mit ér az élet, ha nem kockáztatunk.* -Mi lenne, ha a te szobádat választanám? *Szinte csak suttogtam és a mellkasára tettem a kezem, miközben a szemeibe néztem. Aztán mintha valami megszállt volna, megcsókoltam. Bár inkább volt inkább egy puszi, mert hát ebben sincs tapasztalatom. Utána csak zavarodottan néztem rá és legszívesebben futottam volna, de a karjai még mindig olyan szorosan tartottak, hogy esélyem sem volt a menekülésre. Bár ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor nem is szeretnék a karjai közül szabadulni, sőt! Nem tudom mi ütött belém, de szó szerint kezdtem megőrülni érte. Ha csak kihasznál? Akkor így jártam, egy tapasztalattal több.*
-Inkább maradnék még...itt.... *Most már én is végigsimítottam izmos mellkasán és az oldalán. Sejtem, hogy a zakó alatt ott lapulhat egy fegyver vagy több is, de nem érdekelt. A levegő csak úgy izzott körülöttünk.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Júl. 04, 2017 2:07 am Keletkezett az írás



Igyekszem szavak nélkül is arról biztosítani, hogy mellettem nem érheti baj. Néha egy ölelés is elég, hogy elmondjuk: vigyázok rád. Vigyázni is fogok erre a lányra, úgy ahogyan megérdemli, ahogy talán még soha nem vigyáztak rá. Szeretni egy gyereket és befogadni, az nem olyan, mint az életed neki szentelni és szeretni, dédelgetni, óvni a bajtól. Nem olyan, mint egy rázós helyzetben eldönteni, hogy elé állsz, akár a halál biztos tudatában. Mellettem majd megtudja, hogy mit jelent az, ha vigyáznak rá.
- Meg foglak, ebben biztos lehetsz. – látom, hogy még bizalmatlan, de azt is, hogy hinni akar. Helyes. Ez a kettő együtt egészen jó kombináció, még hasznos is lehet. Ha vakon bízna egy idegenben, bizony aggódnék érte, hogy épeszű-e. De mivel logikus és hihető érveket mondtam neki, nem mellesleg őszinte voltam, az a helyes döntés részéről amit tesz. Bizalmatlan, de nem elutasító.
Továbbra is ölelgettem, lágyan simogattam a hátát. Eddig is szerettem a kertben, ezen a hintaágyon időzni, de vele valahogy még kellemesebb időtöltés. Még én magam sem veszem észre, hogy megszokásból, vagy talán az iránta érzett bimbózó vonzalomból, de lassan cirógatni kezdtem az oldalát, hasát, combjait. Nem nőtt valami nagyra, de nekem tetszik ez a méret, olyan mint egy játékbaba, akit bármikor odébb tehetek, felemelhetek. Ráadásul formás, ki nem állhatom a gebéket!
- Hogy mit?! – kérdezek vissza döbbenten, amikor azt mondja, hogy az én szobámat választja. Tisztában van vele, hogy éppen az alvó oroszlán bajszát piszkálgatja? Megdöbbent a bátorsága, hogy meg mert csókolni. Bár még tapasztalatlan, érzem benne a tüzet. Nem támadom le, lágyan viszonzom esetlen csókját. Majd bele tanul, megvan ennek is a maga rejtélye. Elmosolyodok, és megsimogatom az arcát.
- Még egy kicsit maradhatunk – csendben figyelem ahogyan simogat, úgy döntök az a legjobb ha hagyom kibontakozni. Ölembe húzom, és magamhoz ölelem. – Ha az én szobámat választod, akkor osztoznod kell rajta velem. De oda tesszük a holmidat ahová csak szeretnéd. – a hajába szimatolok aztán behunyom a szemem. Mennyei! – Azt csináljuk amit szeretnél kislány.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Júl. 04, 2017 2:55 pm Keletkezett az írás



*Féltem, persze...ki nem félt volna az én helyzetemben? De mégis, mellette azt éreztem, hogy megvéd. És volt egy olyan halvány érzésem, hogy nem csak pár napról, hétről vagy hónapról beszélhetünk. Olyan volt, mintha sokkal, de sokkal hosszabb távra tervezne. Bár ez csak olyan halvány érzésnek tűnt. Ha őszinte akartam lenni magamhoz, akkor nekem sem lett volna ellenemre több időt eltölteni vele. Az ígéretei, az érintései mind azt sugallták nekem, hogy bízzak benne, adjam át magam neki vagy inkább vessem alá magam neki. Bárhogy is legyen, nem annyira tűnik rossznak az elképzelés itt, a karjai között.
Olyan jó érzés volt, hogy ölelt és simogatott. Még soha nem éreztem ehhez hasonlót. Nagyon jól esett, élveztem ezt a fajta becézgetést. Eddig soha nem volt ilyen vagy egyáltalán bármiféle kapcsolatom férfiakkal, de kezdtem rájönni, hogy nagyon is jó érzés. Vagy csak a törődést értékelem így? Nem tudom, de most ki akarom élvezni minden egyes pillanatát.*
-Igen...a tiédet... *Tetszett, hogy meg tudtam így döbbenteni. Tudtam, hogy a tűzzel játszok és tetszett is a gondolat. És a csókja...a csókja, amivel viszonozta az én esetlen kezdeményezésemet, olyan finom volt. És egyben furcsa is...de hát ez volt életem első, igazi csókja. De valami furcsa módon még többet akartam. Csak lehunyt szemekkel élveztem, ahogy az arcomat simogatta.
Aztán, ahogy az ölében találom magam, nem vesztegetem tovább az időt.* -Hmmm...szeretek osztozkodni veled... *Határozottan tetszett az elképzelés, hogy az ő szobája költözzek be. Hogy csomagban megkapom mellé őt is? Az csak még jobb. A nyaka köré fontam a karjaim és az ajkaira tapadtam. Igaz, hogy tapasztalatom nincs, de ösztönösen cselekedtem. Azt éreztem, hogy ezt kell tennem. Ha hagyta, akkor a kezeim lejjebb vándoroltak a mellkasára a zakója alá. Gyors voltam? Lehet, de most magával ragadott ez az új, mindent elsöprő érzés. Csak rávágytam.
Aztán nagy nehezen elszakadtam az ajkaitól és csak nagy szemekkel néztem rá.* -Mit teszel velem? *Suttogtam. Egyszerre olyan ijesztő lett az érzés. A közelsége, szimplán a léte megrészegített. Olyanra vágytam, amire eddig még soha. Bűnösnek éreztem magam, hogy itt helyben, azonnal akartam. Határozottan bűnösnek éreztem magam a fejemben feléledő gondolatok miatt, hogy mit szeretnék tőle. Nekem senki nem mondta, hogy ilyen érzés lesz akarni egy férfit... Ennyire elemi, elsöprő érzés.*
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Cesare & Lana - Egy különös találkozás
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Házibuli Ryder~Lana
» Sammy & Dimitri - Egy váratlan találkozás

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: