Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Csüt. Júl. 20, 2017 3:37 am-kor volt itt.

Hónap nyertesei
Hat nyertesünk..


Share | 
 
Cesare & Lana - Egy különös találkozás
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Júl. 15, 2017 1:57 pm Keletkezett az írás



Nem arról van szó, hogy sajnálnám. Sose mernék olyasmit tenni, akkor azt hiszem megharagudna rám és azt nem szeretném. Így is épp elég baj, hogy el kellett mondanom neki azt, hogy megfigyeltük. A helyében engem sem tenne boldoggá a dolog, a legkevésbé sem. Épp ezét csak szorosan ölelem és a hátát simogatom, próbálom megnyugtatni, vagy legalább elérni, hogy belenyugodjon ebbe a helyzetbe. Úgy sejtem, még sok gondom lesz vele, és el is akar majd menni innen. Meg kell erősíteni a védelmet, több testőr kell mindenhová!
- Az enyémet? Vagy engem? – szegezem neki a kérdést suttogva. Talán csak amiatt bízik meg bennem, mert megvédem. Valami hős… nem tudom milyen szindróma. Nem zavartatom magam különösebben, viszonzom az ügyetlen kis csókját, de nem bátorítom túl. Kíváncsi vagyok, meddig terjed a bátorsága, meddig akar elmenni.
- Nem emlékszem, hogy csináltunk volna már bármi… osztozkodást. – felelem, miközben lazán tartom a csípőjét. Bár tetszik, ahogy simogat, és a csókja is mézédes, én még tudom, hogy amit tesz az nem jó. Nem jó neki, ezért nem is biztatom, hiába akarnék többet. Ahogy a karcsú kis teste az ölemben pihen, egyre többet akarok, de nem tehetem meg, mert azt megbánná. Lágyan cirógatom a haját, miközben apró csókokkal halmozom el a nyakát és a vállát. Amikor elhúzódik, látom rajta, hogy oda lett a nagy bátorsága, berezelt saját magától.
- Nem tettem veled semmit Lana. – olyan szorosan ölelem magamhoz, hogy alig egy másodperc múlva érzem, hogy lazítani kell a szorításon vagy fájni fog neki. Keserédes mosoly kúszik az arcomra, majd tenyerembe fogom a kis pofiját. – Nehéz napod volt, légy türelmesebb saját magaddal. – lassan nyúlok felé, és ültetem magam mellé, aztán felállok a hintaágyból, és felé nyújtom a kezem. – Gyere, keresünk neked valami finomat a konyhában. – nem várom meg míg összeszedi magát, egyszerűen megragadom a kacsóját, és finoman húzom magam után. Gondolom elég feszült, ezért ahogy a házam felé haladunk, apró köröket rajzolok az ujjammal a kézfejére.
- Csinálok egy kis bruschettát, elrágcsálhatod míg elkészül a pizzád. A bátyám igazi olasz szakácsot tart a háznál, és ha megmondod, hogy mit ennél, elkészíti neked. Csak telefonálunk, és már készül is. Meglátod, olyan mint a pizza futár, csak minden itt van helyben. – mosolygok rá, majd a bejárati ajtó előtt megtorpanok, és hirtelen magamhoz húzom ha hagyja. Még szélesebb lesz a mosolyom, majd folytatom az utat a házba. Az előszobában nem állok meg, máris haladok tovább a konyha felé. – Jupiter is éhes, meg kell etetnünk. A holmidat már felvitték, holnap berendezkedhetsz. – a konyhába érve teljesen otthon érzem magam. Közvetlen mellette van a télikert, ahol a madaram él. Már a kedvenc helyén ücsörög, okos szemein látom, hogy haza várt már. – Ülj csak le valahová, és mondd el milyen pizzát ennél!
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Júl. 15, 2017 8:59 pm Keletkezett az írás



*Annyira nagyon jól esik, hogy ölel és simogat. Olyan érzés volt, hogy ismét van végre valaki, akinek számítok valamit. Lehet nem sokáig tart majd ez a törődés részéről, de most nem akarok ezzel foglalkozni. Annyira hiányzott már az ölelés az életemből. És most értem csak igazán azt meg, hogy tényleg csak akkor tudjuk becsülni valaminek az értékét, ha már elvesztettük. Bár nem tudom meddig bírom majd elviselni, hogy be leszek ide zárva. Értem, hogy az én érdekem, de ahhoz vagyok szokva, hogy akkor megyek oda, ahova akarok, amikor akarok... Ha ő pedig tényleg védeni akar, akkor lesznek ebből még nézeteltérések.*
-Téged...*Ugyanúgy suttogva válaszolok, ahogy ő kérdezett. Még nekem is furcsa, hogy kezdem megkedvelni ez a furcsa és veszélyes alakot. Mondhatnám a megmentőmnek, ha igaz, hogy bajban vagyok. Lehet csak ezért kezdek vonzódni hozzá? Tanácstalan vagyok, de valamikor meg kell tudni a dolgokat.. éppen ezért csókoltam meg. És legnagyobb örömöm az volt, hogy viszonozta is.*
-Hát mindent el kell kezdeni valahol. *Mosolyodtam el. Új és kellemes érzés volt, ahogy a keze a csípőmön pihent és ahogy viszonozta a csókokat. Mégis éreztem valami olyasmit, mintha vissza fogná magát, mintha nem adná teljesen magát. Nem tudtam eldönteni, hogy miért lehet. Talán csak nem akar leállítani? Talán csak ki akar használni? De akkor miért fogná vissza magát? Valahogy nem tud összeállni a kép a fejemben. De a következő pillanatban már szorosan ölel. Lehet másnak fájna, de nekem kellemes volt még ez az érzés is, de túl hamar vége lett.*
-Rendben. *Hagyom, hogy letegyen az öléből. Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar indulunk, éppen hogy csak vissza tudtam bújni a papucsomba. Csak most, hogy mondta, tűnt fel mennyire éhes vagyok, meg is kordult a gyomrom. Nehezen tudom elhinni, hogy mindez a valóság, de olyan nyugtató, ahogy cirógatja a kézfejem. Nagy tapasztalata lehet ebben.*
-Jól hangzik! *Néztem fel rá mosolyogva. Amikor pedig magához rántott, tétován, de a derekára csúsztattam a kezem. Furcsa volt ez a mozdulat, de jó volt ilyen közel kerülni hozzá.
Nem tudtam ki az a Jupiter. Talán a kutyája? De odabent semmilyen állat nem jött üdvözölni a gazdáját. Nem tudtam más állatot elképzelni körülötte. Elgondolkodva ültem le a konyhába és figyeltem Cesare-t, hogy otthonosan mozog ott. Sőt, mondhatni, hogy legeltettem rajta a szemem. Annyira nagyon jól állt neki az öltöny. Bár a megfelelő szó inkább a szexi lenne.*
-Nem is tudom. Mondjuk szalámival, sok pepperónival és sok sajttal. *És ekkor a szemem sarkából megláttam valamit a konyha melletti télikertben, amiről nem tudtam levenni a szemem. Egy madár volt ott, de nem is akármilyen, egy gyönyörű.. talán sólyom. Mondhatni, hogy majdnem tátott szájjal néztem, mert soha nem láttam még ilyen közelről.* -Az.. az...az egy sólyom ott? *A döbbenettől szinte dadogni kezdtem, de nem minden nap láthat ilyet az ember. De így már összeraktam a képet. Ő lehet Jupiter ott? Őszintén szólva illik hozzá egy ilyen állat.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Júl. 18, 2017 8:28 am Keletkezett az írás



Elmosolyodok mikor azt mondja engem választ. Tetszik ez a szerény kis ragaszkodása. Aranyos, bár sajnos tudom, hogy most mennyire össze van zavarodva, így egy szavát sem hihetem el, nem vehetem komolyan. Hiába is csókolt meg, és fonta kecses karjait a nyakam köré, hiába simogat, és bármennyire tetszik is, nem mászok rá. Holnap valószínűleg megbánná, és szemétládának tartana amiért kihasználtam, pedig elég sokáig leszünk összezárva. A békés együttélés érdekében visszafogom magam inkább, hogy később ne legyen miért sajnálkoznunk.
- Mindent a maga idejében, majd elkezdjük azt az osztozkodást is. – ahogy szorosan magamhoz ölelem, érzem, hogy mennyire puha a bőre, milyen aprócska. És jelenleg sovány. Sokkal soványabb mint az ideálom, valamiért mindig is a teltebb nőket szerettem. Sebaj, a kerekded, baba arca megnyugtató kezdet, és majd ha rendesen kap enni, nem kell nélkülöznie valószínűleg eléri azt az alakot amitől megvadulok. Elvégre olasz, és az olasz nők úgy szépek, ha van rajtuk mit fogni, ott kerekek és gömbölyűek ahol kell! Bár ahogy eddig simogattam… legszívesebben minden porcikáját megsimogatnám, csókolnám. El kell terelnem a gondolataim vagy elveszítem a fejem!
Elindultunk a ház felé, és ez segített egy kicsit, hogy másra is tudjak gondolni mint Lana formás kis testére. Már a parton is vacsorát ígértem neki, de a motelban elmaradt. El tudom képzelni mennyire éhes, így amint a házban leszünk, máris intézkedni fogok. Valahogy séta közben megered a nyelvem, én nem vagyok olyan magamnak való, stratégiázó pasas mint a bátyám. Szeretek beszélgetni a nőkkel, mesélni magamról, hallgatni ahogy ő mesél, és őszintén megosztani vele a véleményemet.
A házban rend van, szép tágas és otthonos. Hónapok óta itt élek, sikerült már berendezkednem. Azt hiszem Jupiternek is tetszik az új helye, jobb mint a régi lakásomban a nagy kalitka. Itt egy egész, szép nagy szobányi télikertje volt repkedni, aminek egyik fala üveg, és a konyhára néz, a másik üveg fal pedig egy kisebb nappali szerű, családi helyiségre. Láthatom őt amikor csak akarom és így ő is úgy érzi, hogy nincs egyedül. Na nem mintha egy ilyen madárnak olyan sok tutujgatás kellene, de jobb ha nem érzi magát magányosnak.
Ledobom a zakót az egyik székre, és már veszem is elő a paradicsomot, ciabattát. Közben elmondja milyen pizzát kér, én pedig azonnal tárcsázom is a nagy ház szakácsát, hogy leadjam a rendelést. Természetesen olaszul mondom neki, hisz más nyelven nem ért. Miközben apró kockákra vágom a paradicsomot, elgondolkodok.
- Nem vagy szomjas? A hűtőben találsz mindenfélét, a poharakat pedig ott találod. – bökök a szekrény felé a kést tartó kezemmel. Megszokásból megforgatom ujjaim közt a nagykést, majd a paradicsom kockákat egy tálba szórom. – Nem tudom hogyan szereted a bruschettát… ettél már ilyet? Biztos ettél. Mindenki imádja. Anyám mindig szórt rá egy kis parmezánt is, nem tudom szereted-e. – mosolyodok el, és őt nézem. Elkészítem a paradicsomot a fűszerekkel, bazsalikommal, só és bors, majd az elkészült pirítósra halmozom. Mozzarellát szeletelek rá, és bedobom a sütőbe. – Mindjárt kész. Van kedved addig megismerni Jupitert?
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Júl. 18, 2017 4:06 pm Keletkezett az írás



*Kicsit olyannak tűnik nekem Cesare, mintha nem venne komolyan. De mit csodálkozok? Az ő szemében lehet csak egy fiatal kis fruska vagyok. Persze lehet abban is van valami, hogy csak a védelem miatt vonzódok hozzá, amit ő jelent? De az olyan hihetetlen számomra. Fiatal vagyok, ez igaz, de azt azért érzem, hogy nagyon is vonzó számomra ő. Mintha a bűvkörébe kerültem volna. Csókolni akartam továbbra is és azt hiszem többre is vágytam, de kicsit megijedtem a saját érzelmeimtől. De az a szoros ölelés nagyon jól esett, mert az ölelésétől viszont úgy éreztem, hogy mégis csak érez valamit. Olyan kettősség érzése volt bennem. Próbálok kiigazodni rajta, de olyan rejtélyes alkat.
Odabent kicsit körbenéztem, ahogy a konyha felé vezetett. Kellemes, rendben tartott lakás. Mindenképpen hívogatóbb, szebb, mint az a motel szoba, ahol az elmúlt hetekben tengettem a napjaim. Igaz, még nem sokat láttam belőle, de az biztos, hogy jobban fogom itt érezni magam. Pár napba biztos beletelik, hogy mindent felfedezzek, ha még nem is olyan nagy a ház.
Egy ideig csak ülök és az ajkaimat harapdálva figyelem, ahogy a konyhába sürgölődik. Bár sokkal jobban leköt az, ahogy látom az inge alatti izmok mozgását. Néha meg kellett kicsit rázni a fejemet, hogy kiverjem onnan azokat a buja gondolatokat, amiket ébresztett bennem. Alig jutnak el a tudatomig a kérdések.* -Köszönöm, most nem vagyok szomjas. Még nem ettem ilyet...azt sem tudtam sokáig, hogy olasz vagyok. *Vontam meg a vállam.
Támadt egy vad ötletem, így lassan felálltam a székről. Úgy csináltam, mint aki csak körbenéz, hogy mit hol talál majd. De azonban én mögötte álltam meg és amennyire tudtam, a dereka köré fontam a karjaim. Picike vagyok eléggé, így nem értem teljesen körbe, de nem is ez a lényeg most. Egyszerűen csak jól esett. Imádtam érezni a közelségét. Ujjaim finoman zongoráztak a hasizmain az ing vékony anyagán keresztül. Teljesen lenyűgözött az ereje. Talán ösztönösen éreztem nála a biztonságot. De legszívesebben érinteném a ruha nélkül is, hogy érezzem azokat a kemény izomkötegeket a tenyerem alatt. De tartottam attól, hogy netán vissza fog utasítani. Visszautasítja a suta próbálkozásaimat.*
-Ugye nem bánt? *Néztem a madár felé. Nem egy szokványos háziállat. Persze nem tűnt olyan fenevadnak, de soha nem lehet tudni. Maximum majd elbújok Cesare széles háta mögött.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Júl. 19, 2017 12:21 am Keletkezett az írás



Bár ez a ház nem olyan még, mint egy igazi otthon, de azért megteszi. Bevallom bár rendet próbálok tartani, azért úgy rendeztem be az egészet, ahogy nekem kényelmes. Kicsit férfias és mindenhol ott a holmim, de nekem eddig így volt jó. Most persze változni fog, mert Lana is itt van, nem lehetnek mindenütt fegyverek, iratok és ilyesmi. Talán még a súlyzóimnak is keresek majd más helyet, ha már egyszer a futó pad és a taposó gép is a pincében van.
Mert azt elismerem, hogy a nagy ház tágasabb és sokkal kényelmesebb is, de ott az a sok kis surmó… jelenleg az újoncokkal van tele a ház, hogy tanuljanak. Ez enyhe túlzás, de tényleg sok ott a fiatal kis mitugrász, nem akarom, hogy rámásszanak a lányra vagy kábítsák a nagy dumájukkal. Olaszok vagyunk, a vérünkben van a csajozás.
Látom ahogy rágcsálja az ajkait és vagy háromszor vágtam már majdnem bele a kezembe tőle. Direkt csinálja? Szemem sarkából látom a fürkésző szemeit, ártatlanságát az arcán. Nem direkt csinálja. De engem szép lassan kezd megőrjíteni, ezért is beszélek hülyeségeket inkább az ételről. Alig emlékszem anyámra, de a bruschettára határozottan. Ő nem hiányzik különösebben, csak apámat sajnálom. Enzo Malvasi parancsára végezték ki, nekem később mégis az a férfi lett a példaképem. Korrekt, volt és következetes. Apám megölte az anyámat, ezért nem kegyelmezhetett neki, még ha együtt is nőttek fel és apám volt a jobb keze. Különös, de nem érzek haragot, és megértem a tettét. Így kellett lennie.
- Nem is érezted, hogy olasz lennél? Nem is tudom. Az ételek, nyelv, művészet, költészet, zene? Egyikben sem találtad meg az otthonod? – őszintén érdekel, hogy valaki hogyan nem jön rá arra, hogy hová tartozik. Számomra elképzelhetetlen, hogy ne lennék olasz. Minden porcikám az.
Amikor átölel, felsóhajtok. A kibaszott tűzzel játszik, le kellene állnia vagy felcsapom ide a pultra és nem menekül! A szemtelen ujjaival simogat, hogy behunyom a szemem és már el is képzelem mi mindent tennék azzal a törékeny kis testével. Percekbe telik mire nyelek egy nagyot és elkapom a szemtelen kacsóját, és picit megszorítom, majd apró csókot lehelek a tenyerébe.
- Nem bánt ha nem piszkálod. – mormolom néhány árnyalattal sötétebb hangon, hogy kénytelen vagyok megköszörülni a torkom. Jupiter fürkésző, okos szemeivel néz minket. – Ez a madár a társam. Okos és hasznos jószág, de egyedül ne menj hozzá be. Komolyan mondom. – Jupiter különleges kiképzésben részesült. Épp úgy mint a régi vadász sólymok, ő is tudja mikor mi a dolga. Amikor rá szerelem a kamerát, tudja, hogy lassan kell köröznie, hangtalanul, szinte észrevétlenül. Ha pedig bárki meg akarná fogni rajtam kívül, annak miszlikbe szedi a kezét és az arcát. Nem viccelek, képes megvédeni magát.
Már éppen nyitnám a télikert ajtaját, amikor csengetnek. Megjött a pizza, hamarabb mint hittem. Bizonyára a házban is azt kért valaki.
- Megyek, behozom a vacsorád Minuscolo. – mosolyodok el, mert épp a legjobbkor jött ez a kijózanító csengő. Lefejtegetem magamról a lányt, és az új nevén morfondírozok. Minuscolo, picike. Olyan apró, hogy magas fűbe nem is engedném, de éles a nyelve és van benne bátorság is. Átveszem az ételt, és a konyhába viszem.
- Bizonyára éhes vagy, de mivel ez még tűz forró, szerintem kóstold meg a bruschettát. Megjön majd tőle az étvágyad. – kiveszem a sütőből is a gusztusosra pirult szendvicseket, gyorsan tányérra teszem őket. – Hol ennél? Itt vagy a nappaliban?
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Júl. 19, 2017 5:13 pm Keletkezett az írás



*Idebent látszik, hogy férfi lakik egyedül. Rend van, de azért mégis látszik, hogy élnek itt. Soha nem is szerettem a makulátlan rendet. Egy lakáson látszódjon, hogy élnek ott és ne olyan legyen, mintha egy magazinba illő kép. Meg sem lepődök a súlyzókon. Amilyen izmai vannak, kézenfekvő, hogy vannak sporteszközei és ezeken kívül is tuti vannak még, amiket nem látok most. Nem olyan nagy a ház, de nekem nem is kell nagyobb. Az sem volt sokkal nagyobb, ahol a szüleimmel éltem. De erre inkább nem is gondolok, mert maga az elképzelés is elszomorít, hogy már talán más lakik ott, ahol felnőttem.
És ahogy Cesare olyan otthonosan mozog a konyhában, mosolyognom kell. Látszik, hogy nem szolgáltatja ki magát minden apró dologgal. Imponál is valahogy, amiért a konyhában is megállja a helyét.*
-Persze, vannak egyes olasz kaják, amiket szeretek. Tiramisu az egyik gyengém. Zenéből meg ugye az akusztikus gitár, de ezt már tudod. *Vontam vállat. Ausztráliába nevelkedtem, minden emlékem ideköt. Ha a szüleim nem mondják el egy évvel ezelőtt, hogy örökbe fogadtak, akkor a mai napig élnének, mert nem kezdtem volna el kutakodni. Nagyon nehéz, hogy nincs senki most körülöttem, aki úgy ismer isten igazából.
Olyan jó volt csakúgy átölelni és a hátához simulni. Nagyon tetszett, hogy mindenhol az izmait éreztem, ahol csak hozzáértem. valami oknál fogva fel akartam fedezni minden egyes részét. De tetszett, ahogy sóhajt, azt jelenti, hogy talán tetszik neki, ahogy zongorázok a hasizmain finoman. Elmosolyodok csak, ahogy megszorítja a kezemet és egy puszit ad a tenyerembe, olyan bensőséges gesztus.*
-Nyugi, nem fogom piszkálni. Távolról is elég csodálnom. *Nézegetem innen a madarat. Tényleg nagyon szép példány, az értelem pedig sugárzik a szemeiből, ahogy minket fürkészik. Nem nehéz elképzelni, hogy tud agresszív is lenni, ha arról van szó. Talán idővel majd nem akar az életemre törni.
A homlokomat ráncolom, hogy minek nevezett. Bár érteném. Ahogy kiment, hirtelen olyan magányosnak éreztem magam. Sóhajtva néztem körül. Talán mégis jól jönne valami innivaló. A hűtőből csak egy üveg vizet vettem ki. Pohár..hmmm...aztán beugrott hova mutatott. Kinyitottam a konyhaszekrény ajtaját és a francba is, persze, hogy nem értem el azt a poharat, amit kiszemeltem magamnak. De azért csak próbáltam elérni.*
-Persze, megkóstolom. Jól esne kicsit letelepedni a kanapéra. *De közben továbbra is az átkozott pohárért nyújtózkodtam. Már lábujjhegyen álltam, de még mindig nem értem el. Ilyenkor elég ciki, hogy ilyen kicsi maradtam. De pár másodperc után beláttam, hogy ez így nem fog menni. A konyhapultra mégsem mászhatok fel, hogy nézne már ki...de ha nincs más választás, akkor megteszem. Azért sem fogok rögtön segítségért kuncsorogni. Eddig is megvoltam valahogy. Felhúztam magam a konyhapult szélére és nemes egyszerűséggel térdeltem fel, mert így már bizony bármit elérek. Tiszta győzelemmámorban néztem rá, hogy megoldok én mindent ügyesen.*
-Valami létrát igazán rendszeresíthetnél ide. *Egy kis helyezkedés után egyszerűen leültem a konyhapultra, a lábaimat lelógatva. Nem zavartattam magamat, töltöttem a vízből és kortyolgattam és nézegettem a helyemről a friss bruschettát.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Aug. 01, 2017 1:16 am Keletkezett az írás



- Szóval édesszájú vagy. – mosolyodok el, amikor azt mondja szereti a tiramisut. Én sem vetek meg egy kis édességet, de ha lehet válogatni akkor inkább húst eszek. Hússal, esetleg egy kis baconnel. Egyszerűen vagyok összerakva, fehérje minden mennyiségben, némi szénhidrát, egy kis alkohol és már boldog is vagyok, már ami a táplálkozást illeti. – A zenét én is kedvelem Minuscolo. – tetszik ez a név. Ha azt mondanám neki, hogy Törpilla, az is illene hozzá, de sokkal kevésbé lenne mulatságos. Egyébként is, aki ennyire apró, az már valószínűleg megszokta, hogy a „magasságán” viccelődnek az olyan kedves emberek mint én.
- Nézegetheted, hamarabb megszokja a jelenléted. – Jupiter szörnyen értelmesen tudja méregetni az embereket. Tudja hol van a gyenge pontjuk, és néha úgy érzem a gondolatainkba lát. Kíváncsi lennék mi a véleménye a kislányról.
Sajnos nincs sok időm ezen elmélkedni, a szomszédból csengetnek, a pizza már el is készült, így az ajtóhoz sietek, hogy átvegyem. Fogadni merek, hogy Lana még nem evett ilyen tökéletes olasz pizzát! Egyáltalán, mikor ehetett utoljára rendes ételt? Jobb nem is belegondolni. Kimegyek a konyhába, de a pizzát már taktikusan a nappaliban hagytam.
- Ahogy szeretnéd. Viszem a többi kaját, bent várlak. – persze csak az étkezőig mentem, onnan figyeltem a küzdelmét a konyhaszekrénnyel. Határozottan mulatságos volt az ahogyan a pohárért nyújtózott. Segíthetnék, de kíváncsi vagyok, hogyan oldja meg a helyzetet. Egy széket tol oda? Vagy mást talál ki? Esetleg szomjasan eloldalog és kudarcot vall? Örömmel látom, hogy felmászik inkább a pultra. Leleményes Törpike! Már leplezetlenül nézem, amikor vizet tölt magának és leül a pultra vele.
- Talán igazad van. – bólintok, a lehető legnagyobb komolysággal. Még hogy létrát! – Inkább gyere be, késő van és már én is kezdek éhes lenni. – a kezem nyújtom felé. Remélem hamar megszokja majd az új helyét, mert valószínűleg minimum hónapokig leszünk itt összezárva. Elég kellemetlen lenne ha utálna közben végig.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd Aug. 01, 2017 8:44 pm Keletkezett az írás



-Hát a tiramisuért ölni tudnék. *Mosolyodtam el. Határozottan jól áll neki a mosoly. Olyan sokszor csak a komoly arc...gondolom kell a kemény fiú kinézet vagy nem is tudom. De érdekes, egyre többet kapok a mosolyából. Tetszik, határozottan tetszik. Van valami benne, valami meghatározhatatlan, ami vonz magához. A titokzatosság, de mégis tudom róla, hogy meg fog védeni. Hogy honnan? Egyszerűen érzem.
Kíváncsi vagyok arra, hogy mit jelent az, ahogy szólít ismét. Ha tippelnem kéne, akkor valami jelző a méretemre. Megszoktam, hogy csipkelődnek az emberek. Alulról verem a 160at, ez van, már beletörődtem rég, hogy nem leszek magasabb. Mondjuk ez is lehetett volna valami jel, mert a szüleim teljesen normális magasságúak voltak, én voltam csak ilyen törpike.
Amíg kiment a pizzáért, kicsit még néztem a madarat, ami úgy nézett rám vissza, mintha a vesémbe látna. Kissé hátborzongató volt. Részben ezért is kerestem inkább mégis valami innivalót magamnak. Hallom én, hogy odabent vár, de akkor sem fogom feladni a dolgot. Nem olyan fából faragtak, hogy bármit is feladjak. Mondhatni keményfejű és makacs vagyok. Végig érzem magamon a tekintetét, ami cseppet sem zavar, sőt! Annak külön örülök, hogy nem akarta helyettem megoldani ezt a kis problémát. Nem szeretem ha mindent meg akarnak helyettem oldani, arra allergiás vagyok.*
-Miért érzem, hogy nem lesz itt létra? *Nevettem el magam. Túlságosan komolyan bólogatott, ez elárulta. Lecsusszantam a pultról és a szabad kezemmel megfogtam a kezét. Másikba ott szorongattam a harc árán megszerezett poharat. Odabent pedig letettem a pizza mellé. Letelepedtem a kanapéra, még a lábamat is magam alá húztam.*
-Mit jelent az, aminek szólítasz? *Néztem rá kíváncsian. Végülis miért ne tudhatnám meg, nem fogok besértődni én semmilyen beceneven, kaptam belőlük eleget az iskolába. Iskola.. milyen távol kerültek azok az álmaim, hogy egyetemre megyek tanulni...talán soha nem fog sikerülni, jobb ha elfogadom ezt is.
Hogy elzavarjam a borús gondolatokat, magamhoz vettem egy brushettát, hogy megkóstoljam. Határozottan ízlett. Az első után jött a második és a többi. Csak most érzem, hogy mennyire éhes vagyok. Régen ettem igazán jót, amikor nem kellett azon gondolkodnom, hogy mennyit tegyek el belőle estére. Volt olyan esős nap, amikor egyáltalán nem is ettem. Most azt hiszem kihasználom, hogy van mit enni. És még itt a pizza is, amit képes lennék melegen felfalni. De próbálok várni, hogy hűljön kicsit.*
-És én hogy szólítsalak? *Jobb az ilyen dolgokat előre tisztázni. Ki tudja mit szeretne vagy mit vár el. Vele ellentétben én semmit nem tudok róla a ma megtudottakon kívül. Őszintén szólva tetszett a keresztneve, de ki tudja, lehet van valami beceneve, amit jobban szeret. Közben szinte észrevétlenül közelebb araszoltam hozzá, mert megnyugtat a közelsége. Ha még bezabálok a pizzából, utána már csak egy igazi jó zuhanyra vágyok, mert a motelban még a víz is hol folyt a zuhanyból, hol nem.*
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
27
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 14.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szomb. Aug. 12, 2017 6:27 pm Keletkezett az írás



- Ha ennyire szereted, holnapra készítenek neked. Tudod a jó tiramisu titka a pihentetés, legalább 12 órát hagyni kell. A keresztanyám is mindig így csinálja. – teszem hozzá büszkén. Nem vagyok én elveszett a konyhában, sőt! Franco és Stefano sokat játszottak a kertben, bujkáltak a bokrok közt meg ilyesmi, de én gyakran mentem be segíteni a keresztanyának amikor éppen főzött. Minden amit tudok a konyhában azt tőle lestem el. Emlékszem, amikor látta, hogy valami miatt szomorkodok, akkor mindig megkért, hogy menjek vele a konyhába és segítsek neki. Ha nagy volt a baj, raviolit készítettünk, csak mi ketten.
Amíg a pizzáért mentem, hallottam, hogy motoszkál a konyhában. Inkább eleve a nappaliban tettem le az ételt, tűz forró, egyenesen a kemencéből. Mind a tíz ujját megnyalja majd utána ez a kis törpilla! Látom, hogy Jupiterrel ismerkedett, és azt is, ahogy a pohárral szenvedett. Na igen, kicsit magasan vannak a poharak és az egész szekrény, de ő nőtt túl alacsonyra, egy normál méretű lány elérne ott… sokmindent.
- Nem vagyok az a létrás típus. – vonok vállat, és követem a nappaliba. Megvárom, hogy hová ül le, majd amikor a kanapét választja megállok mellette, hogy levegyem a zakómat. Ahogy az lekerül rólam, láthatóvá válik a vállpánt és a két pisztoly táska mindkét vállam alatt. Megmozgatom kissé a nyakam, majd ezt is leveszem, és a zakóval együtt a fotelba rakom. Ha azt hiszi ennyi volt az egész, sajnos ki fogom ábrándítani, mert az övemhez nyúlok, és a derekamra erősített stukkert is a többi mellé hajítom. Aztán feltűröm az ing ujját, és leveszem a csuklóra erősített tokot, amiben a kedvenc késem lapul. Ez is megy a kupac tetejére. Végül a zsebembe nyúlok, és a lányra mosolygok.
- Ne aggódj, itt nem tartok fegyvert. – mondom, majd a telefonomat az asztalra helyezem. Őszinte meglepetéssel nézek rá, amikor arról kérdez minek szólítottam. – Mi így mondjuk, ha valami olyan apró mint te. Minuscolo. Törpilla. – vonok vállat ismét, és leülök mellé. Kezembe veszek egy bruschettát, majd élvezettel harapok belé. Vacsorára a könnyű ételeket szeretem, nem szoktam ilyenkor lakomát rendezni. Az olasz ételek többsége amúgy is könnyű, de én kerülöm este a zsíros húsokat és nehéz köreteket. Azoktól elálmosodik az ember, és én többnyire éjjel is szoktam dolgozni. Nem lenne túl szerencsés.
- Miért, minek szeretnél szólítani? Szerintem a Cesare pont megteszi. – látom ám, hogy a távolságot lopja. Megelőzöm a mesterkedését, és egyszerűen átkarolom őt, és ha nem tiltakozik akkor magamhoz húzom. – Na lássuk csak! – kezembe veszek egy szelet pizzát, majd rá vigyorgok – Nyisd ki szépen azt a szemtelen kis szádat! – ha hagyja akkor megetetem egy falat pizzával, majd szabad kezemmel megsimogatom az arcát. – Egyél, aztán ránk férne a pihenés. – megvárom míg megeszi a pizzát, de látom, hogy már nagyon fáradt. Mikor befejezte a falatozást, kényelmesebben elhelyezkedek, és magamhoz húzom. Addig simogatom a puha haját míg el nem alszik, aztán óvatosan viszem fel a szobámba. Hát, nem lesz vele könnyű dolgom!
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
25
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2017. May. 09.
▪▪ Korom :
19
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Vas. Aug. 13, 2017 11:37 am Keletkezett az írás



-Miattam nem kell fáradnia senkinek. *Nem szeretném azt, hogy beköltözök és máris miattam ugráltatnak embereket. Oké, biztos ez a dolga azoknak az embereknek, de én ehhez nem vagyok hozzászokva. De azt látom rajta, hogy milyen büszkén beszél a keresztanyjáról. Furcsa. Legtöbb gyerek arra büszke, hogy mit tanult az apjától vagy anyjától...de ő a szüleit nem is említi. Vajon mi történhetett, hogy inkább a keresztanyjáról beszél ilyen szeretettel. Érdekes.... Egyik célom az lesz ezek után, hogy több dolgot megtudjak róla. Pár infot már elraktároztam magamnak róla, de azok inkább csak amolyan felületes dolgok. Mint például, hogy velem kedves, gondoskodó és nem elveszett a konyhában.*
-Hát ezt megértem...de én elfutkoshatok a hónod alatt. *Nevettem el magam. Hát ez érthető, hogy neki nem kell létra. Ő anélkül is elég magasra nőtt. Szerintem ő még a szekrény tetejét is eléri. Én meg? Örüljek, hogy a mosogatót elérem. Azért kíváncsi lennék, hogy a vérszerinti szüleim is ilyen picik voltak, vagy csak nálam van ez az apró kis hiba.
A nappaliban éppen, hogy csak letelepedtem a kanapéra, amikor ő vetkőzni kezdett. Csak nagy szemekkel néztem, ahogy a zakója alól elővillantak a fegyverek. Na de az nem volt elég. Sorra kerültek elő a rejtett fegyverek, kések. Kicsit megrettentem, de egyben ez talán azt jelenti, hogy tényleg képes megvédeni.*
-Törpilla...találó... *Mosolyodok el. Nem sértődök meg én ezen. Tudom én, hogy a 160 centit is alulról verem. Ő meg szerintem bőven megvan 2 méter is. Elég viccesen festhetünk egymás mellett. És azt hiszem még tetszett is ez a becenév, hogy Törpilla. Őszintén szólva senki nem merte még ezt becenévnek adni nekem, csak szimplán gúnyolódtak velem az iskolában. De tőle hallani ezt még hízelgő is.*
-Cesare... *Ízlelgettem a nevét.* -Tetszik a neved. *Őszintén szólva még nem volt szerencsém olasz emberekhez, így olasz neveket is maximum a tévében hallottam. De az ő nevét eddig nem hallottam sehol és tetszett. Elmélkedésemből kiránt, hogy magához húzott, én pedig jól esően fészkeltem be magamat. Olyan jó érzés volt a közelsége. Fejemet egyszerűen neki támasztottam a mellkasának.
Mosolyogva hagytam, hogy megetessen. És az érintése az arcomon is kellemes volt, egy kicsit még a kezébe is hajtottam az arcomat. Még soha senki nem akart így etetni, de sejtem, hogy ez neki sokat jelent. Kezdem azt hinni, hogy ez talán tényleg valami szépnek a kezdete. Hogy is szokták mondani? Valaminek a vége, valami másnak a kezdetét jelenti? Remélem, hogy így lesz. Egy fedél alatt fogok élni vele és tényleg nem közömbös a számomra.*
-Azt hiszem...kicsit álmos vagyok... *Ahogy szépen hozzá bújtam, miután megetetett. Egyik karommal egyszerűen átkaroltam a hasát, mert a mellkasát amúgy sem érném át, no meg túl magasan van. Most beértem azzal, hogy a mellkasára dönthettem a fejemet. Lehunytam a szemeim, amikor elkezdett simogatni. Észrevétlenül aludtam el. Nagyon régen aludtam el abba a tudatban, hogy biztonságban vagyok. Őszintén szólva hónapok óta csak pár órákat aludtam, azt is felszínes alvással csak. Most viszont még arra sem ébredtem fel, hogy megmozdított. Egész éjjel hozzá bújva aludtam és csak valamikor másnap délelőtt ébredtem fel.*
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


» Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Cesare & Lana - Egy különös találkozás
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» Házibuli Ryder~Lana
» Sammy & Dimitri - Egy váratlan találkozás

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: