Emma and Owen            

A mai nap hosszúnak tűnik, annak ellenére, hogy csak hat órát húztam eddig le a műszakomból, és még be is szeretnék jutni egy-két műtétre, hogy szemlélődhessek, de erre nem sok esélyt látok. Túl sok a fekélyes, és a hányásos beteg, amivel meg kell küzdenem. Dr. Montgomery a műtőben asszisztál az egyik szakorvos mellett, és ki lett adva nekünk, hogy ellenőrizzük a többi bent fekvő beteget a második emeleten. Émelygek már én is ettől a sok gyomortartalomtól, de nem panaszkodhatok, mert valakinek ezt is meg kell csinálnia, de mégis jobb lenne, ha végre komolyabban vennének, és nemcsak az eltaposnivaló embriókat látnák bennünk. A harmadik terem után már csak egy kis friss levegőre vágyom, és egy jó hideg vízre. Ledobálom a maszkot, és a használt lavórt az egyik kinti kocsira, és a mosdó felé igyekszem. Minden második emberre rámosolyogok, vagy mindenesetre próbálok kedvesnek látszani, mert a páciensek, sem az orvosok nem örülnek annak, ha nekünk bajunk van. Annyira nem figyelek, hogy észre se veszem, de nem a megfelelő terembe nyitok be.
- Elnézést, de a mosdó… - kezdenék bele a hülye kifogásokba, de inkább elhallgatok, és végigmérem a bent ülő férfit. Láttam már a sürgősségin, és úgy emlékszem, hogy baleseti sebész, de a neve nem ugrik be. Milyen ciki, hogy az egyik felettesem, és még arra sem emlékszem, hogy hogyan kellene szólítanom.
- Elnézést, csak a csapot szeretném használni. – végült erőt veszek magamon, és odasétálok a kis mosdóállványhoz, hogy megengedjem a vizet. Először a tenyeremet tartom alá, és utána az arcomat is megmosom. Már most sokkal jobban vagyok, és talán még az étvágyam is visszajön, ha ezen túl leszek. Még mindig nem nagyon fogtam fel, hogy nem vagyok egyedül, így csak háttal állok a dokinak, és azon jár az agyam, hogy mi is a fránya neve.
- Amúgy jó étvágyat. – fordulok meg egy kicsit megszeppenve, és a köpenyembe törlöm bele a kezemet.
- Ebédszünet? Már el se hiszem, hogy ennyi az idő. – mosolyodok el halványan, és a csipogómat keresem a zsebemben, de amikor kikapom észreveszem, hogy most nincs sürgős hívásom. Talán megengedhetek magamnak én is egy kis szünetet, ha már ennyire kitoltak velem. A velem szemben ülőre emelem a tekintetemet, és őt fürkészem. Á, megvan. Dr. Matthews az, akiért a fél kórház odavan. Ha pletykák igazak, melyeket a nővérek terjesztenek, akkor nagyon jó lehet az ágyban. Ketten biztosan lefeküdtek vele, de vajon még hány rezidens, és friss gyakornok lehetett meg neki? Oldalra biccentem a fejem, és végül úgy döntök, hogy csatlakozok mellé. Egy közös beszélgetéstől még semmi bajom nem lesz.

Emma and Owen            

Zavarban vagyok egy kicsit Dr. Casanova jelenlétében, de más is abban lenne, ha tudná, hogy milyen pletykák keringenek róla. Az asztal alatt teszem keresztbe a lábaimat, és őt figyelem.
- Igen, Miss Harrington…de jobban szeretem, ha csak Emmának szólítanak. – javítom ki, és magam se tudom, hogy mi ütött belém. Nem szeretem, ha ezzel a Harringtonnal jönnek. Némely szakorvosnál muszáj elnéznem, hiszen van, aki még ezt sem tudja, és például egy másik becenevet ad nekem, mint a Granger. Owen a keresztneve, ami alapján, ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy vérbeli ír, vagy esetleg britangol, de talán tévedhetek is, és akkor meg marad az ausztrál. Ilyesmi gondolatokkal szórakoztatom magam, és megtámasztom az államat a kezemen.
- Milyen orvos? Attól még messze állok, de kardiológus szeretnék lenni. Egy ideje már ezt a célt tűztem ki magamnak, és nem akarok letérni az ösvényről, bár még az is lehet, hogy megtetszik valami más, és akkor oda fogok továbbmenni, de ez még a jövő zenéje. – a padlóhoz verem a talpamat, és kezd egyre jobb hangulatom lenni. A csipogóm még mindig nem szólalt meg, és amikor feltekintek a kis szexi dokira, akkor sok minden megfordul a fejemben, pontosabban sok perverz gondolat, de ezeket elraktározom. A munkámra kell koncentrálnom, és nem arra, hogy ki tudja már mennyi ideje nem feküdtem le senkivel sem. Az alkohol és a szex együtt jár. Egy jó sebésznek néha ki kell eresztenie a gőzt, és mégis hogyan másképpen vezethetné le a legjobban a feszültséget…mint egy ágytornával. Beharapom az ajkamat, és kíváncsian kérdezek én is tőle, de mielőtt ezt megtenném, még eszembe jut, hogy nem válaszoltam egy kérdésére.
- Reggel óta itt vagyok, és a nyakamba szakadt a fél emelet fekélyes ellátása. Nem a legjobb meló. – fintorodok el.
- Magának nincs műtéte ma? Meséljen milyen baleseti sebésznek lenni? Nem sokat voltam még a sürgősségin sem, de ott állandó a pörgés, és nem sokat lehet unatkozni, bár most úgy tűnik, mégis sikerült kifognia egy nyugodtabb időszakot. – megcsavarom az egyik hajtincsemet a mutatóujjam körül, és jól megnézem magamnak. Ha lefeküdnék vele, akkor vajon be is mosakodhatnék a műtétjéhez?

Emma and Owen            

Úgy tekint rám, mintha már szemmel le is vetkőztetett volna, pedig nem adtam még okot rá, vagy csak egyszerűen minden pasi így működik. Végigméri a következő prédáját, és lecsap rá, ha bármilyen kedvező jelzést kap a másiktól. Nem tudom eldönteni, hogy érdemes-e belemennem ebbe a játékba, de nem tagadhatom le, hogy hatással van rám, a velem szemben álló férfi. Régen feküdtem le úgy, hogy hátsó szándékom is lett volna, de miért ne köthetném össze a kellemest a hasznossal? Le se tagadhatjuk, hogy tetszünk egymásnak, mégis ott van az az íratlan szabály, hogy gyakornok, és szakorvos között nem lehet semmilyen kapcsolat, kizárólag főnök, és beosztott. A mentorom, és ezt tiszteletben kellene tartanom, de most nincs itt semmilyen harmadik szem, hogy figyelemmel kövesse az eseményeket.
- Magabiztos vagyok, mert annak is kell lennem. – jegyzem meg neki, és máris azután érdeklődik, hogy miért is akarok kardiológus lenni. A magánéletem általában tabu, és nem is szeretek a múltamról beszélni, ha nem muszáj. A családom szent, és sérthetetlen, ahogyan anyukám emléke is, melyről nem fogok most beszélni neki.
- A szív rejtelmei. A legcsodásabb szerv az emberi agy után, de azt túl bonyolultnak találtam, így ezt a célt tűztem ki magamnak. – egy kacér mosollyal ajándékozom meg, és most a tekintetem lesiklik a kezére. A férfiakat több csoportba lehetne sorolni. Az ápoltak, és a magabiztosak ügyelnek a testük állapotára. Dr. Matthews az élő példája ennek. Hibátlan körömágy, formás körömvégek. Hülyeség, ha egy férfi kezét nézem meg először? A felsőteste kidolgozott, így azt majd máskor veszem szemügyre, és nem a köpenyen keresztül, egyelőre még nem születtem röntgenszemekkel. Ezután áttérünk a panaszkodásomra. Nem könnyű a gyakornoki élet, és tudom, hogy sokat „szenvedünk hangosan”, de akkor sem tartom fair-nek, hogy egyedül küzdjek meg ezzel. Akad más gyakornok is rajtam kívül, akire rá is férne egy kis plusz meló. Nem szólalok meg, csak fürkészően figyelem.
- Lehet, igaza van. – hagyom ennyiben a dolgot, és sokkal jobban érdekel, hogy ő miért lett baleseti sebész.
- Rohanó világban élünk, ahol az emberek már nem figyelnek a saját testi épségükre sem.  Amíg élnek emberek a Földön, addig lesz munkája Dr. Matthews. – nyújtom el az utolsó szót, és közelebb is hajolok hozzá, de ő kezdeményez először. A kezemhez ér, de csak finoman. Letekintek az ujjaira, és utána ismét a szemébe mélyedek.
- Az attól függ, hogy mennyire hasznosan töltöm el a szabad perceimet. Most nem csipogott rám senki, és a rezidensem feladatait is elláttam. Jó munkaerő vagyok… - jegyzem meg, és szendén nézek fel rá a hosszú szempilláim alól.
- Nagyon meleg van ma. – legyezem meg magam, és leveszem a köpenyemet. Kibújtatom belőle a kis kezeimet, és a székem háttámlájára terítem. Visszafordulva felé kulcsolom össze az ujjaimat az asztal tetején, és várakozva tekintek rá.
- Doktor úr…nincsen egyikünknek se fontos ügye, hát elüthetnénk együtt az időt addig. – jelentem ki, és felállok a székről. Odasétálok a háta mögé, és gyengéden a vállaira helyezem mindkét kezemet. Az ujjbegyeim belevájnak a köpenyének szélébe, és apró gyömöszölő mozdulatokkal kezdem el masszírozni.
- Jól esik? – hajolok oda a füléhez, és elmélyítem a hangomat.

Emma and Owen            

Szerény vagyok, ha annak kell lennem, és valószínű itt a kórházban is akad olyan szakorvos, akivel nem beszélgetnék ennyire kötetlenül, de mégis Dr. Matthews esetében kivételt teszek, és megvillantom a másik oldalamat. A mai napom eddig kész szerencsétlenség, vagy csak én érzem annak, és szeretnék változtatni a történteken. Emma mindig a jó utakon jár, és soha nem tesz semmi rosszat, Emma nem az a lány, aki képes lenne egy noteszt írni, tele olyan dolgokkal, amiről tudja, hogy a fele nem igaz. Mind álszerénységre vallana, mert igenis megtettem, és néha önzőnek kell lenni, ha előrébb akarunk jutni. Megfordítva a helyzetet, akár én is lehetnék az áldozat most, mert tudom a velem szemben lévő férfiról, hogy a kórházban már nem egy nővér, rezidens, és gyakornok tette szét neki a lábát, de egyiknek se volt annyi mersze, hogy kinyissa a száját. Az élvezeten kívül másra is kell gondolni, mert abból sajnos ebben a szakmában nem fogok megélni. Égetően szükségem van a tapasztalatok megszerzésére, és kamatoztatására. Egyik felem üvölt azért, hogy menjek tovább, és feküdjek le vele. Mit veszíthetek? Lesz egy jó napom, sőt akár több is, ha minden összejön, de ott van a másik oldal is. Nem mehetek el amellett, hogy én legyek a következő strigula, akivel jól érzi magát a pihenőszobában, majd el is felejti a nevemet. Én leszek a mai desszert. Sokkal többre tartom magam, és azzal is tisztában vagyok, hogy ezzel előrébb juthatnék, de akkor sokkal könnyebb dolgom lennem, mint a társaimnak. A hányadék feltakarítása már nem is tűnik olyan rossznak, mert ezáltal is tanulok valamit, mármint bízom benne, hogy tanulok valamit. Nagyon helyes, és kipróbálnám, mert miért ne tenném. Elvégre bevállalós vagyok.
Akkor eszmélek fel a kusza gondolatmenetemből, amikor a mozdulatsorban ő maga állít meg, és kíváncsi, barna íriszeit az enyémbe fúrja.
- Nincsenek terveim, Dr. Matthews. A spontaneitás híve vagyok. – vonom meg a vállamat, és egy kis ízelítőt azért adok neki abból, hogy mit is veszít velem. Nem én akarok lenni a következő megfektetett nő a hódítási listáján. Elengedem a vállát, és most arrébb állok, pontosabban elé. Az asztal peremét szorítom meg, és mosolyogva figyelem őt. Nem szólalok meg, hanem simán lehajolok hozzá, és birtokba veszem az ajkait. Nem követelőzőm, és nem is fogom vissza magam. Finoman súrolom a felső ajkát, és merülök el a csók okozta élvezetben. A tenyerem akaratlanul is az arcára simul, és még engedek egy keveset a bűnös pillanatnak, de a kötelesség közbeszól, és egy nővér kopog be az ajtón.
- Dr. Matthews most hoznak egy beteget. Baleset történt az egyik kávézó előtt. Egy öreg hölgyet ütöttek el, amikor át akart kelni a zebrán. A mentő öt percen belül itt lesz. – nyit is be a terembe, és elhadarja a történteket. Még időben kapok észbe, hogy elhúzódjak, és a saját székem háttámlája után nyúljak. A köpenyemet kívánom magamra kapni, de az arcomat pír lepi el. A nővér kimegy, és még egy kis időre kettesben maradunk.
- Jó munkát, Owen. Ebben a rohanó világban nincs megállás, ugyebár? – egy aprócska mosolyt varázsolok az arcomra, és rá is kacsintok. Az egyetlen dolgom, hogy végre felvegyem azt az átkozott köpenyt, vagy hogy ne gondoljak arra, hogy előbb kaptam le egy szakorvost, mert végső soron megtettem.  

Emma and Owen            

A fránya köpenyemet igyekszem felvenni, hogy végre ne nézzek ki úgy, mint egy űzött gyakornok, aki zavarba jött egy csók kezdeményezésétől. Magamra kapom, és eligazítanám az oldalamon, de Dr. Matthews közelebb lép, és máris mélyebb orgánumban suttog a fülembe. Illetlen ajánlatot tesz, mert tudom, mire megy ki a játék, de már én se vagyok szent, aki csak úgy tehetne, mintha ez sértő lenne a számára, mert megtettem az első lépést, most mégis gombóc nő a torkomban. Felpillantok a barna íriszekbe, és próbálom helyretenni a zavaros érzéseket, melyeket ebben a pillanatban keltett bennem. Csakis arra pályázik, hogy megdugjon, és ez most sérti a hiúságomat. Hiába dobtam volna be tíz perccel ezelőtt a karrieremet, és feküdtem volna be alá, most már határozottan nem tetszik ez a véleménynyilvánítása. Mi nők igen szeszélyesek tudunk lenni, és ékes bizonyítéka vagyok én, hogy nem tűröm jól a visszautasítást, mármint az olyan értelemben vetett, ahol én nem kapok semmit cserébe, csak egy újabb strigula leszek a listáján, és köszönöm erre nincs szükségem.
- Szerintem… - mondanék neki valami értelmeset, de egy hang se jön ki a torkomon, mert már rohan is el. Hát ennyit a nagyszerű terveimről, meg a leigázott önbecsülésemről. Nem szabad többet belemennem ilyen helyzetbe, mert megalázom magam, és még nem is aratom le a babérokat. Este? Ha letelik a műszakom, akkor nem vágyok másra csak egy jó évjáratú bor, meg egy könyv társaságára. Leheveredek majd a kanapémra, és elzárkózok a külvilágtól. Még körülnézek a pihenőszobában, de kettőnkön kívül senki nem tartózkodott itt, tehát már nekem sincs maradásom, és éppen megszólal a csipogóm is.
- A fenébe. – úgy tűnik sürgős eset érkezik, vagy Dr. Montgomerynek nagy szüksége van rám, szóval nem tétlenkedhetek itt. A köpenyemet lesimítom, és kisietek a teremből, de előtte még végigmérem az asztalt, és elraktározom az első találkozásom emlékeit Dr. Matthews-zal. A folyosón belebotlok egy másik orvosba is, aki éppen befelé közlekedne a pihenőbe. Pipacsvörös arccal kérek bocsánatot, és sietek is a lift felé, hogy hamarabb elérjek a gyerekosztályra. Szeretek ott lenni, még ha igazából a kardiológia is vonz. A gyerekek mindig plusz löketet adnak egy naphoz, és az ember örömmel látja el őket.