»Vas. Okt. 04, 2015 1:03 pm Keletkezett az írás

*Az esti órákban, a vizit után gondol egyet hirtelen, és kifigyelve azt, mikor tud eltűnni, hirtelenjében kapja magára a ruháit, és indul kifelé a kórházból, imádkozva azért, hogy nehogy észrevegyék. Szerencséje van, minden csendes, ő pedig annyira nincs előtéri szobában, hogy minden lépését figyelhessék, meg abban is reménykedik, hogy ha a szobájában nem találják, akkor előbb úgyis a testvérénél keresik, és az is plusz időt jelenthet neki. Még szerencse, hogy jó a megfigyelő képessége, a kórházban eltöltött hetek során láthatta már, melyik az a rész, amit kevésbé tartanak szemmel, és ahonnan könnyedén ki lehet osonni, az ő helyzetében pedig tekerni. Hogy hová megy? Először egy közeli boltban szerez magának egy üveg innivalót, az alkoholt sosem szerette, így azt úgyse venne, azzal az üveg kólával meg jól ellesz a kis sétája alkalmával. Bóklászik az úton a kerekesével, majd végül is egy közeli híd felé veszi az irányt, amit az úton látott, és ami amúgy is kevésbé forgalmas, most este meg senki nincs ott. Szerencsére van kiépítve egy rámpa a lépcső mellett, ami felvisz rá, egy elég szép helyre néz a kilátás. Kívülről úgy tűnhet, mintha nem éppen azért ment volna oda, hogy csak gyönyörködjön, hiszen elég közel húzódik a széléhez, de azért mélyen legbelül tudja, úgysem vetődne le, annyira azért mégsem hülye ő sem.
Akkor miért is döntött úgy, hogy ő márpedig éjjeli sétára indul? Már nagyon bezártság érzete volt a kórházban, és úgy gondolta, hogy jót fog tenni egy kis friss levegő szívása, hadd gondolkozzon egy kicsit. Lassan eljön az idő, hogy hazaengedik, hiszen a megfázásos allergiás rohama után szinte teljesen helyrejött, és kell egy kis idő, hogy elgondolkozzon, mihez is kezdjen most az életével. Még szerencse, hogy van hová mennie, hiszen ott az a ház, ahová alapból indultak nyaralni, viszont azt még nem tudja, hogy ezek után mihez is kezdjen. Ahhoz még nem elég erős a szervezete, hogy megkezdje a gyakornoki éveit, így egyelőre most azt kell kitalálnia, iratkozzon-e be valamilyen tanfolyamra, vagy keressen olyan munkát, amit így is el tud végezni, bár a második lehetőség nem lesz könnyű, hiszen nem minden munkáltató tud mit kezdeni egy tolószékes emberrel.*

»Kedd Okt. 06, 2015 3:12 pm Keletkezett az írás

Végeztem mára. Öröm, mikor egy hosszú, és fárasztó nap után végre kijövök a műtőből, és nem a következő jön, sem egy vizit, hanem az út haza. Eléggé elfáradtam, és nem tudom, hogy mikor fogom magam igazán kipihenni, mert holnap a szabadnapomon az árvaházba megyek egy kevés adománnyal, meg kell látogatnom azokat a gyerekeket, biztos várnak már, hiszen így is egy hét csúszásban vagyok. Természetesen még előtte aludnom kell egyet, és vacsoráznom. Egy pohár bourbon mellett. Nem vagyok az a borozós fajta, soha nem is szeretem. A pezsgőt is csak alkalmakkor.
- Dr. Warden, a tízesben a beteg önt akarja - hallom meg Andersen hangját, majd megfordulok. Utálom, ha ezt mondják, de nem lehet mit tenni, a beteg engem akar.
- Mi a panasza? - kérdezem egy erőltetett mosollyal, majd elindulok a férfi mellett.
- Alhasi fájdalmai vannak - mondja, majd felvont szemöldökkel torpanok meg. azt hiszem, az az idősebb nő lesz, bár nem is bánom, néha jó elszakadni egy kicsit a többi felesleges dologtól. Ha hívnak, menni kell, ezt jelenti orvosnak lenni, nem nyafoghatunk, a munkaidő soha nem jár le, mert bárhol történhet baj, bárhol szükség lehet egy segítő kézre.
- Elmehet Andersen, megoldom - a férfi szólni akar, de én nem figyelek már rá, hiszen tudom a nevét már. De mégis szórakoztató, ahogy kijavítana, mégsem teszi. Nagy levegőt véve megyek a beteghez, aki éppen az ágyon ülve vár. Mosolyogva fogad, megfogja a kezem, majd végül elmondja a valódi panaszát. Nem gondoltam volna, de valahol megértem, és megígértem neki, hogy megtalálom a fiát. Ő sajnos elfelejtette a telefonszámát, de legalább a nevét tudja, és innentől nyert ügyem van. Végül egy jó órás beszélgetés után hagytam ott, majd átöltözve úgy gondoltam, a hídon át megyek haza, de előtte még megnéztem egy pár kollégát, akik végül is rendesen végezték a munkájukat.
- Dr. Warden, nem látott egy tolószékes, szőke lányt erre? - foglal le megint két percre egy aggódó tekintetű nővér.
- Nem, éppen hazafelé igyekszem - válaszolok, ő pedig elnézést kérve halad tovább. Eltűnt beteg. Mintha manapság ez mindennapos lenne, hogy a betegek felszívódnak. Talán kedvesebbnek kellene lenniük vele, az én osztályomon csak egy bezárkózott beteg volt... Csak... Azért ez sem kicsi, de tény, hogy nem szökött el a vakbelével, és keveset mozgott, mert különben már halott lenne.
Végül betérek az egyik boltba, pár csomag popcornnal, majd a hídon megakad a tekintetem egy különös alakon. Tolószékes, és ahogy közelebb érek, a hajszíne is stimmel.
- A kórházban mindenki magát keresi - csendül fel a hangom, végül közelebb lépek párat - Mit keres kinn ilyenkor? - kérdezem, és automatikusan sétálok mellé, majd megfogom a korlátot, és lenézek. - Nem érné meg innen kiugrani - húzom el a számat. - Hideg a víz - pillantok rá, majd végignézek rajta. Nem tudom, miért van itt, de minden lehetőséget számba szeretnék venni.