Boston hűvös, és szeles város ebben az időszakban. Beköszöntött az ősz, de én már régen nem a gyermekkorom helyszínén járok, hanem pár kontinenssel arrébb. Mit keresek Ausztráliában? Hát ez igazán jó kérdés. Friss diplomásként, még szinte a tojáshéj a fenekemen van, de kitárult előttem a világ, és muszáj volt elhagynom azt a fullasztó otthonnak nevezett helyet. Apám az őrületbe kergetett, és az állandó megfelelési kényszerével csak még inkább eltaszított magától. Anya halála óta a kapcsolatunk így is megromlott, mondhatni két idegen lettünk egymás mellett, csak éppen egy fedél alatt. Az orvosi pályámat már nem kívántam az ő védőszárnyai alatt megkezdeni annak ellenére sem, hogy az egyik legjobb egészségügyi intézmény vezetője volt.
Pár nappal a landolásom után kezdtem még csak megszokni az időeltolódást, és a napsütést. Sydney egészen más környezet, és az emberek is mások errefelé. A St. Claire az én választásom volt, miután messze akartam kerülni Amerikától, és az ottani rossz emlékektől. A gyakornoki programba bejutni szinte felért egy csodával. Hiába végeztem a Harvardon évfolyamelsőként, rajtam kívül még több százan rendelkeztek a jelentkezők közül kitűnő bizonyítvánnyal, és értékeléssel. Az értesítés kézhezvétele után azonnal megvettem a repülőjegyemet, és mindent magam mögött hagyva vállalkoztam egy új életre, közel 9000 kilométeres távolságban az otthonomtól.
A lakásom egy merő káosz volt, és nem tudtam, hogy melyik dobozomhoz nyúljak először. Apa legalább arra vette a fáradtságot, hogy utánam küldje a fontosabb használati eszközeimet, és anya régebbi képeit. Nem sok minden maradt meg a régi szép időkből, de ahhoz a kevéshez nagyon is ragaszkodtam. A belvárosban sikerült egy kecót kivennem, és a második emeletre beköltöznöm. Hiába a gazdag szülők, ha az ember a saját lábára áll, akkor már nem várhatja el, hogy el is tartsák. Nem kívántam semmi egyebet, csak egy ágyat, ahol nyugovóra hajthatom a fejemet, és egy fürdőszobát, ahol tisztálkodhatok. A főzés nem az én világom, de talán megtanulok idővel egyszerűbb ételeket is elkészíteni, addig meg a rendelés lesz az én barátom, és a gyors kaják. Az egyetem alatt sem szoktam máshoz, hát akkor miért változtatnék ezen a szokásomon most? A kórházba még nem látogattam el, hiszen csak két napja tartózkodtam az ausztrál kontinensen, de a környéket már feltérképeztem. Az egyik kínai étterem pontosan velünk szemben van, és a meki sincs messze, szóval éhen halni már nem fogok. A laptopomon bejelöltem néhány helyet, ahova majd el szeretnék látogatni, ha lesz egy kis szabadidőm, de az sem mostanában lesz. Az operaház, a tengerpart…
A munkába állásom első napja előtt, a két vállamon hadakozik az ördög, és az angyal énem. Emma, nem kellene innod, még nem ismered ezt a helyet, nem kellene másnaposan bemenni a kórházba, hogy aztán egész nap szenvedj a macskajaj miatt. A másik énem pedig nagyon is arra hajlik, hogy fedezzem fel a helyet, és ismerkedjek. Szükségem van barátokra, ismerősökre ahhoz, hogy legalább normális magánéletet alakítsak ki. Tudom, és tisztában vagyok, hogy a kórházban fogok igazán belelendülni ebbe, és akikkel a nap huszonnégy órájában össze vagyok zárva, azok lesznek a közvetlen kapcsolataim, de mégis rávettem magam, hogy egyszer a rossz kislány kerekedjen felül, és talán egy jó estével zárjam a magányos időszakomat.
Kék, könyökig érő felsőbe, egy laza farmerba, és egy farmeringbe bújok bele. A hajamat kiengedem, és az alapsminken kívül ma a merészebb kivitelezést választom. Kihúzom a szememet, és egy kicsit sem visszafogott vörös rúzzsal koronázom meg a kinézetemet. Még magam is meglepődöm, hogy mennyit nyom a latban ez, főleg, ha egy férfi a koromról érdeklődik. Ki gondolná, hogy csak huszonnégy éves vagyok? Egy fekete oldaltáskával vetem bele magam az éjszakai életbe. A tömegközlekedést használva el is jutok az egyik bárba, ami nem messze van a leendő munkahelyemtől. Belépve rengeteg ember fogad. A DJ pult mögött egy velem majdnem egykorú srác szolgáltatja a zenét. A pulthoz szinte oda sem lehet férni, és össze-vissza lökdösődik mindenki, hogy előrébb jusson. A tömegtől iszonyt kapok, és az tűnik a legésszerűbbnek, ha rendelek egy kis alkoholt. Két táncoló között siklok el, és ügyesen szlalomozva egy férfit is megelőzök. Nyújtózkodnom kell, hogy az árlistát lássam, és a kínálatot is, de egy helyes zöldszemű idegen a segítségemre siet, és egy kisebb szórólapot ad a kezembe.
- Itt van, mondjad mit szeretnél inni. – mélyen, és fürkészően pillant a barna íriszeimbe, mire kapok az alkalmon.
- Egy te… - mondanám ki a választásomat, de egy csaj belém jön, és a pasi mellkasának ütközöm.
- Hééj, figyelj oda… - amikor azonban hátranézek egy szőke hajzuhatagot, és egy nagy kék szempárt veszek észre.
- Két tequila lesz. – mosolygok rá a férfira, és átölelem az idegen lány nyakát.
- Ő a barátnőm, csak eddig kerestük egymást, nem igaz? – üzenem neki a tekintetemmel, hogy vegyen részt a játékban, mert így könnyebben lehet a fiúkat is lehúzni, és ma este pontosan ez a célom. Még jobb, ha ehhez társat is találok.

Úgy éreztem muszáj kieresztenem a gőzt, muszáj kikapcsolódnom, mielőtt, ez az egész elkezdődik, már annak is örülök, hogy a diplomát megszerezhettem, de ez még nem elég, nagyon hosszú út vár rám, ahhoz, hogy orvos váljon belőlem,jó orvos, sokat kell még tennem. A következő lépés ez a program amibe bekerültem én is és Héjli is, akár milyen hihetetlen saját erőmből jutottam idáig, azzal, hogy keményen tanultam. Bár van még mit elsajátítanom, ez tény, de annak is örülök, hogy már itt tartok. Hétvégén úgy volt, hogy Héjlivel megünnepeljük azt, hogy egyikünk sem bukott meg, és mindkettőnk elmondhatja magáról, hogy friss diplomás. Csak, hogy legjobb barátnőm el kellett utaznia valahova, így aztán át tettük az ünneplés dolgot jövő hétre. Úgy voltam vele, hogy mivel már nem otthon élek, majdnem fél éve, ezért talán megünnepelhetném az immáron lakótárssá avanzsált pasimmal. Nem mintha olyan király és menő dolog lenne össze költözni a pasiddal, legalábbis az enyémmel semmiképpen sem. Vagy én tettem túl magasra a lécet, vagy ő teljesít nagyon alul. De pár szóban össze foglalva azt amit érzek, az nos minden... csak éppen boldogság nem. És nem hogy a következő lépésen meg a magasabb szintre emelésen gondolkodnék, hanem inkább a felé hajlok, hogy bele fojtom magam egy kád vízbe, vagy az óceánba. Egyáltalán abban sem voltam biztos, hogy össze akarok vele költözni, el akartam otthonról, ez nyilvánvaló, és nem csak amiatt hogy huszonhárom évesen azért illendő nem a szüleid nyakán élni, hanem mert az anyám az őrületbe kerget a célozgatásaival, meg az olyan baromságaival amikor Alecet isteníti minden pillanatban, holott ő is teljesen tisztában van azzal, hogy mégis mekkora egy szerencsétlen alak lett belőle. Egyre nagyobb baromságnak tartom ezt az össze költözés dolgot, lehet, hogy inkább a mellett kellett volna döntenem, hogy véget vetek ennek a parádénak, de nem én inkább össze cuccolok vele, sejtettem már akkor is, hogy nem úgy fog elsülni ahogy én azt elterveztem. Hát még az anyám sem olyan idegesítő, hogy így meneküljek el előle, és ha tovább fogja csinálni amit haza megyek inkább. Lehet jobb is lenne, mert mire megtenném a húgomból valami giccses ember méretű babát fog faragni belőle. Már belőlem is valami olyat akart, és félig meddig sikere is volt, csak aztán megismertem évekkel ezelőtt Héjlit, és szerencsére felnyitotta a szememet, hogy nem mindig az a fontos amit más akar, sőt valószínűleg előbb kell foglalkoznunk magunkkal, mint másokkal. És én ezt teszem, már évek óta, nem is tudom miért is vagyok még mellette, hiszen nem vagyok már belé szerelmes, azt hiszem, nem mondom, hogy szeretem, csak... tudjátok, nem mintha olyan kurva nagy romantikus alkat lennék, vagy annyira imádnám a nyálas férfiakat, előbb elmegyek egy football meccsre, mintsem egy hülye puccos étterembe üljek be. Eddig Alec is így volt, sőt a középsuliban még focizott is, csak aztán beszippantotta ez a számítógép mánia, és azóta érzem úgy, hogy inkább ő a barátnője mint én. Régen annyira más volt, vagy csak én változtam meg, mert megváltoztam, a barátnőmnek hála sok minden, miatta kezdtem el élvezni az életet, elvégre még fiatal vagyok, addig kell ezt tennem, míg lehetőségem van rá. Nem mintha annyira önérzetes is lennék, de azért igazából elég szar érzés, a tulajdon anyámnak nem okoz az örömöt, hogy a lányából egyszer orvos lesz, nem, azt hiszem sokkal jobban örült volna, ha valami kirakatfeleség akarnék lenni, annak a személynek a felesége akit ő választ, ha nem akarnék gondolkodni, sőt még csak használni sem a fejemet, de attól hogy szőke vagyok nem jelenti azt, hogy hülye is. Az apám legalább valamennyire örült, bár még ő nem merne az anyámmal nyíltan szembe szállni, inkább csak halkan dacol, de sosem száll szembe vele nyíltan. Nem úgy, mint én, most már... Ha egyszer össze kapunk akkor ott kő kövön nem fog maradni, utálja, hogy ilyen nagyszájú lettem, vele szemben is, hiszen régen nem voltam ennyire ilyen, régen foglalkoztam azzal hogy kit bántok meg a szavaimmal és kit nem. Ma már nem. Szeretem őket, hiszen a szüleim, nem is arról van szó, inkább arról, hogy az én életemről én döntök, és ha én orvos akarok lenni, az leszek, ha Alec felesége ( amire baromi kevés az esély), akkor az leszek, de nem azért mert az anyám így óhajtja, sokkal inkább azért, mert én akarom így ezt. De minden nap bebizonyítja, hogy van ami még a gyerekeinél is fontosabb, ez pedig a hírnév, az, hogy mindenhol csupa jót meséljenek rólunk, a családunkról, és bármit hajlandó megtenni csak azért, hogy ne kerüljünk botrányba, a bármi alatt a szó legszorosabb értelmében gondolom, hogy bármit. Sokat gondolkodtam azon, hogy egyszer csak a hecc kedvéért elindítok valami pletykát, hátha szívrohamot kapna, vagy valami ilyesmi, de nem hinném, lehet, hogy inkább elzárna, vagy elküldene a Déli-sarkra, kinézem ám belőle, csak hogy elkerülje ezeket a dolgokat. Ma is amikor átugrottam hozzá, kitalálta, hogy talán átmehetnék az új szomszédnak segíteni, csak hogy ő legyen az első aki értesül arról ki is az, hát először is nem vagyok én valami kiscserkész lány, másodszor pedig nem fogok kémkedni neki, és részt venni a barátnői nevetséges versengéseiben, na meg azért vannak fontosabb dolgaim is, mint ilyenekkel foglalkozzak, és anyám legjobb barátnője, aki egyben Alec nagynénje, na az ő okoskodására sem vagyok vevő. Miután sikerült újra elzongorázni azt, hogy milyen neveletlen  és szemtelen lánya vagyok, és hogy nem tudja mit ronthatott el, de én erre sem voltam kíváncsi ezért inkább kisiettem a kocsimhoz, útközben láttam ahogy pár munkás pakolja az új cuccokat a szembe házba, de tulajdonost nem láttam, nem mintha érdekelne. Otthon aztán ismét nem fogadott nyugalom, Aleccel is sikerült össze vesznem, mondjuk vele csúnyábban, úgy volt hogy együtt vacsizunk, vagy csinálunk bármit a szabadban, a parton vagy ilyesmi, de ő inkább rendelt volna egy pizzát, hogy utána vissza bújjon a hülye gépe mögé. Aztán közöltem vele, hogy csináljon amit akar, dugja meg a pizzáját, meg a gépét, és most... egy óra múlva itt vagyok, Héjlivel közös helyünkön. M kieresztem a gőzt, és ha kell tök egyedül fogok ünnepelni, egy szűk, minifarmerszoknya van rajtam, testszínű harisnyával, illetve egy fekete, magas bokacsizmával, felette indigókék színben ragyogó ejtett vállú felső, szőke fürtjeim laza hullámokban omlanak a hátamra, sminkem abból áll, hogy nefelejcskék íriszeimet fekete spirállal, és szem ceruzával hangsúlyozom ki, ajkaimra vérvörös szájfényt kentem, szokásos, édeskés parfümfelhő leng körbe. Érzem, hogy jelezz a telefonom, épp az sms-t olvasom amikor érzem valakinek neki ütközöm, a telefonom zsebre vágom és már valami frappáns válaszon töröm a fejem, mikor a lány átöleli a nyakamat, ismeretlen, még nem láttam errefelé, porcelán bőre, csokoládé színű íriszei és hajzuhataggal, egy pillanat alatt kapcsolok, így úgy ölelem át karcsú derekát, mintha egy jó barátnőmet találtam volna meg.
-Már félórája téged kereslek, máskor pontosabban is megadhatnád, hogy talállak,- bököm ki mosolyogva az ismeretlen lány felé, nefelejcskék lélektükreimből kiolvashatja, hogy benne vagyok egy buliban, ismeretlenül is nagyon vagány csajnak tűnik, majd a férfi felé pillantok, oldalra billentett fejjel fixírozom,- és ki az úriember?- szavaimat a lánynak intézem, majd amikor a fickó elfordul a pult felé, hogy megrendelje az italokat oda hajolok a füléhez, mintha valami bizalmasat súgnék neki, a kívül állok úgy láthatják, hogy épp valamit megbeszél bizalmasan két barátnő.
-Katerina vagyok.- súgom oda neki halkan, hogy csak ő hallhassa.

Nem tudom, hogy mennyire bevállalós a csaj, akit partnernek választottam ma estére. Nem szeretek egyedül bulizni, de új helyen az ember rá van kényszerülve, hogy ismerkedjen. Fogalmam sincs mi a neve, és mi a foglalkozása, de szimpatikus, és reménykedem benne, hogy kapható egy-két bolondságra. A férfi még mindig minket vizslat, és a párbeszédünket hallgatja. Végül beadja a derekát, és a pult felé fordulva kér nekünk két kis tequilát.
- Ez az úriember Andrew, és ma este ő fog minket kalauzolni az ausztrál éjszakában. – kacsintok rá, aztán a rövid bemutatkozás következik a srác háta mögött.
- Emma vagyok. – súgom a fülébe, és megpróbálom megjegyezni, hogy ne süljek be később. A véletlen műve, hogy mi összeakadtunk, és őt választottam ki a tömegből, de örülök neki, hogy megtettem. A mi kis emberünk visszatér a két feles pohárral, na meg a kihagyhatatlan citromkarikákkal, és sóval.
- Akkor hölgyeim szolgálják ki magukat. – a tömegben szinte mozdulni se lehet, ezért azt tanácsolom, hogy menjünk arrébb, és az egyik kis, magasított asztalra pakoljunk át. A táncolók tömege, és a zene vonzana már, de még nem ittam elég alkoholt a kezdőlökethez. A sótartót elsőként veszem el a tálcáról, és nyálazom be a kézfejemet. Beszórom az apró, fehér szemcsével, és a legtöbbet ígérő poharat veszem el. A folyamatot rajtam kívül mindenki megismétli, és a koccintás előtt a citromkarikákat is előkészítjük.
- A ma estére. – szinte egyszerre kiáltjuk el magunkat, és hörpintjük fel a színtelen, de annál finomabb égetett szeszt. A torkomat marja az utóíze, de enyhítem a citrommal, és máris savanyú édeskés zamat váltja fel. Megrázom a fejemet, és letörlöm a szám szélén maradt cseppeket.
- Még egy kört? – érdeklődik a pasas. Hülyék lennénk, ha nem tudnánk, hogy mire megy ki az ivós játéka. Le akar itatni, és minél hamarabb ágyba vinni. Nekem konkrétan nem az esetem, de az ingyen italt nem utasítottam vissza. Fiatal vagyok, és szép is, akkor ne használjam ki a kínálkozó lehetőségeket?
- Nem, köszönjük. Kat-tel vár minket a táncparkett. – ragadom meg a lány kezét, és elbúcsúzva az átmeneti jelöltünktől, nem arra megyünk, hanem a mosdók irányába. Amíg lát, addig bohém módon rázom meg a csípőmet is. Bemegyünk a lengőajtón, és egy kisebb ribanc csapatba botlunk.
- Jess, szerinted ez a ruha kurvás? – illegeti az egyik szőkeség magát a tükör előtt a barátnőjével egyetemben.
- Baby megöllek, annyira szexi vagy. – pontosan az ilyen üresfejű libáktól irtózom, akik előbb teszik szét a két lábukat, minthogy összeadják fejben az egyet meg a kettőt. Minden kényeskedés nélkül állok meg a mellettük lévő tükör előtt, és az oldaltáskámból húzom elő a vörös rúzsomat. Ez a mozdulat azonnal megteszi a hatását, mert a ribik ugranak is rá.
- Milyen árnyalatú? – érdeklődik a Miss Kapafog. Nem viccelek, mert rendesen utat törnek maguknak a fogai, és ha még nem akartam odanézni, akkor is vonzza a tekintetemet.
- Nem tudom, vörös. – vonom meg a vállamat, és Kat-tel együtt osztozkodunk egy tükrön. A válasz úgy látszik nem elégítette ki a kíváncsiságukat, ezért folytatják a nyaggatást.
- Mi az, hogy csak vörös? A lilának is rengeteg árnyalata van, mint a magenta, vagy az okker. – ennél a pontnál vagyok úgy…hogy igen robbannék. Melyik barom nem tudja, hogy az okker az sárga, és nem lila. Némi gúnnyal a hangomban fordulok feléjük.
- Azt is tudjátok, hogy lilát hogyan kell kikeverni, melyik színekből? – negédes mosollyal állok meg a rúzzsal a kezemben, amikor az egyiknek egy „Ó” hagyja el az ajkait, a másik meg csak tátog, mint egy hal.
- Izé…hát a rózsaszínből meg a fehérből. – vágja rá az első számú alanyunk. Összenézek az újdonsült a barátnőmmel, aki sokkal értelmesebb, mint az átlag. Nem szabad elfelejtenem, hogy megkérdezzem mivel foglalkozik, mert kíváncsivá tett.
- Ti aztán…öhm nagy észbontók vagytok. – nyögöm ki, mert én is le vagyok sokkolva. Gyorsan átmegyek a felső ajkamon, és cuppogva igazítom ki a sminkemet. Egy csókot is dobok a tükör felé, és megvárom Katet, hogy kövessen.
- Sziasztok, remélem megtaláljátok a lila hercegeteket, egy unikornis hátán. – integetek nekik, és nevetve távozunk a mosdóból.
- Nem hiszem el, hogy valakik ennyire hülyék lennének. – forgatom meg a szemeimet, és a rúzsomat a táskám mélyére süllyesztem. A pult mellett most nem állnak olyan sokan, és a kis parti pasink is eltűnt. Kihasználom az előnyünket, amúgy sem vagyok túl magas. Megfogom Kat kezét, és átsöprünk egy kisebb fiúcsapaton, akik fütyülnek utánunk. Nem mondok semmit, mert az este még hosszú, és sok tervem van. Megállok a bárosunk előtt, és felkönyökölök a tetejére a pultnak.
- Helló, szeretnék két Orgazmus koktélt, és ha lehet addig készíthetnéd a Kamikázékat is, amíg az elsőket fogyasszuk. – kacsintok rá, és nem túl feltűnően egy kicsivel több pénzt csúsztatok oda elé. Nem mond semmit, csak bólint. Féloldalasan fordulok a szőke lány felé, és kíváncsian érdeklődöm felőle.
- Ha már belerángattalak a játékomba, akkor szeretnélek jobban megismerni. Kat idevalósi vagy? – fúrom barna íriszeimet az ő nefelejcskék szempárjába. Úgy saccolnám, hogy velem egy idős, de nem vagyok benne biztos. A srác elénk tolja a két koktélos poharat, szivárvány színű esernyővel, és két rikító sárga szívószállal.

Örülök, hogy úgy döntöttem, hogy eljövök, inkább bulizom egyedül, bármennyire is szánalmasnak hangzik, mint mondjuk Aleccel töltsem ezt az estét. És nem csak azért mert szépen össze kaptunk, sokkal inkább amiatt van, hogy nem vagyok hajlandó őt meg az újdonsült, idióta haverjait bámulni ahogy nyomogatják a szarjukat. Komolyan, nem értem hogyan tudnak annyit a gépjük előtt ülni és hogyan a fenébe létezik, hogy nem unják szarrá magukat? Arról nem is beszélve, hogy ha a csajod lediplomázik, ráadásul nagyon jó eredményekkel, akkor azt illik vele megünnepelni, rendesen, nem? Na nem baj, megünneplem kétszer, először, most, egyedül, azután, ha Héjli visszatér a városba akkor rendesen megünneplem vele is tudjátok, ahogy kell.
-Ó.... valóban?- nefelejcskék íriszeim végig siklanak az ismeretlen fickón ahogy elindul a pult felé a kért italokért. Közben halkan bemutatkozom, hogy azért illik tudni a nevét ha már a barátnőm, nem? Nagyon szimpatikus és jó fej csajnak tűnik, annak ellenére, hogy nem is ismerem igazán, illetve hogy csak a nevét tudom. Azt hiszem új lehet erre felé, már az akcentusából le vágom, hogy nem ausztrál, az biztos. És ha ma úgy se volt kivel jönnöm, azt hiszem sikerült rá lelnem a mai parti partneremre, akivel jól fogunk szórakozni, látszik rajta, hogy szereti jól érezni magát, hmm lehet tényleg új barátra leltem?
-és Andrew te dolgozol, vagy tanulsz még?- fixírozom oldalra billentett fejjel ahogy bűbájos mosolyt varázsolok szájfényes ajkaimra, miközben Emma tanácsát megfogadva keresünk egy asztalt az egyik sarokban. Egy percig bámulok ahogy újdonsült barátnőm a teqila előírásait követve viszi fel kézfejére a sót, én is követem a példáját. Nyelvem finoman érinti tejfehér bőrömet, majd egy kisebb adag sót hintek rá.
-A megismerkedésünkre,- kiáltom Emma után, miközben a fickóra mosolygok, de a lányra kacsintok, jelezve, hogy ez sokkal inkább neki szólt mint a férfinak. Miután sikerül lehúznom a víz színű alkoholt, gyorsan bele harapok a citrom karikába, élvezve, hogy kesernyés íz önti el a számat. Mikor Andrew egy újabb kört javasol, felvonom az egyik szemöldököm, egyértelmű, hogy csak a bugyinkon akar beljebb jutni, ez nyilvánvaló, különben nem ajánlgatna újabb köröket. Az az igazság, hogy lehetek akár mennyire kiéhezve, de nem kellene, amúgy sem lenne túl helyes megcsalni Alecet még ha olyan is lett amilyen, lehet csak idő kell és megváltozik. Újabban ezzel a hülye mondattal ringatom illúzióba magam a pasimat illetve a kapcsolatomat illetve is.
-Így van, már érzem a bugit a lábamban,- vigyorgok a fickóra ahogy Emma bele kapaszkodva az egyik kezembe elkezd az asztaltól elhúzni, de nem a táncoló tömeg közé rángat sokkal inkább a mosdók irányába megyünk. Belépve finoman össze ráncolom a szemöldökömet, egy kisebb csapat üresfejű libákkal van tele az apró helyiség, tudjátok azzal a fajtával akinek mindene a kinézete, ami nem mellesleg ocsmány, és mű. Olyanok amilyenné anyám is nevelni akart és bosszús, hogy nem ért vele célt. Az egyik szintén hirtelen szőke hajú lányt ismerem, még általános iskolából, nem Jesst, őt Adriananak hívják, és olyan mű, mint a neve.
Mosolyogva figyelem ahogy Emma oda tolakodik az egyik tükörhöz, velem együtt, majd elő kapva karmazsin vörös rúzsát, a hibbant lotyók ráugranak. Elkerekedett szemekkel nézem végig a jelenetet, hogy az árnyalatáról faggatják szegény lányt.
-Hűű, csodálkozom, hogy még nem sikerült diplomát szereznetek,- kacsintok rájuk, ahogy halvány pink színű szájfényt számra viszem, majd egy szén színű ceruzával ki igazítom a sminkem a szemem körül is. De mielőtt távoznánk, oda lépek Adrianahoz, játékosan elkapom az egyik göndör fürtjét, ujjam köré csavarom ahogy megszólalok, a hangom túl kedves.
-Rég láttalak, örülök, hogy jó társaságba keveredtél, de tudod, ez a ruha ocsmány, ha a függönyömet vetted volna fel, az is jobban állna, - mondom neki és elindulok Emma után, de fél lépésnél vissza fordulva hajolok a füléhez, hogy csak ő hallja.
-Tudod, Erik, nem csak a te combjaid között szokott járni, Jessét is imádja,- majd vigyorogva hagyom ott őket. Két percen belül egymást haját fogják kitépni, bár amúgy nem hazudtam igaz volt, ezek a lányok egy farokra sokkal jobban ugranak, mint a cukorkára.
-Pedig hidd el, így van,- jegyzem meg nevetve ahogy a pulthoz követem, sokat szoktunk Héjlivel ide járni, de itt mindig sok az új, ismeretlen ember, azért szeretjük annyira, szinte törzsvendégnek mondhatjuk magunkat. Én is felkönyökölök a pultra ahogy Emma kikéri az italokat, azt hiszem a következő kört nekem kell állnom, úgy illik.
-Szeretek játszani, szóval nem haragszom érte,- mosolygok rá, - igen, itt születtem, Sidneyben, de anyám bulgár, apám meg brit, szóval....- vigyorgok rá,- most diplomáztam nem olyan régen, és így hogy be kerülhettem a St. Claire gyakornoki programjába, pár napon el is kezdhetem. -elveszem az italt megköszönve a pultosnak, lehörpintek egy nagy kortyot,- és te? Biztos nem idevalósi vagy, hallom az akcentusodon, hogy nem ausztrál vagy, csak nem tudom hova valósi. Csak nyaralni jöttél vagy más dolgod is van? Mondjuk ide általában nyaralni jönnek a külföldiek, - nevetem el magam ahogy már a második kortynál járok, igen azt hiszem jól fogjuk érezni magunkat.

A mosdóban lezajló események, és hogy az ostoba lányok is azzal vannak elfoglalva, hogy a rúzsomnak milyen árnyalata, és színe van…nos leszívtak agyilag. Nem szoktam hozzá az értelmetlen fecsegésekhez, de szerencsére itt van nekem Kat, aki nagyon is megállja a helyét, és még meglepő módon értelmes is. Örülök, hogy véletlenül ütköztünk össze, és belement a játékba, amit a pasi előtt játszottunk. Egyedül nem lett volna annyira szórakoztató eljátszani, hogy honnan jöttem, és mik a céljaim. Általában attól megijedtek a pasik, ha azt mondtam, hogy az orvosi egyetemre járok. Az okos lányok unalmas sztereotípia még mindig élt, és már rohadtul untam. Miért félelmetes, ha egy lánynak van esze, és használni is tudja? Természetesen az egyetemen nem voltak megkülönböztetések, mert szinte egytől-egyig géniusznak születtünk, ha már bekerültünk az orvosi karra. Apám külön megjegyezte, hogy el is várta, hogy ne valami középosztálybeli vállalatnál végezzem. Édesanyám halála óta nem igazán jöttünk ki, és zokon is vettem, hogy ő ad nekem tanácsokat, amikor hagyta az anyámat meghalni. Kórházigazgató létére nem tudja ki a megbízható orvos, és ki nem? Anyu még mindig élne, ha nem csúszik be a műhiba, és nem hagyják elvérezni a műtőasztalon. Ő jelentett nekem mindent. A régi emlékeket megpróbálom az agyam hátsó zugába zárni, mert most a bulinak, és a szórakozásnak van itt az ideje, és nem az elkeseredésnek. A mosdó ajtóban állok még meg, mert Kat nem hagyja annyiban a dolgokat, és odamegy a szőkéhez. Nem tudom, mit súghat a fülébe, de látszik a csajon, hogy felhúzza magát, és úgy néz a barátnőjére, mint egy darab húscafatra. Széles mosoly terül el az arcomon, és meg is várom, hogy csatlakozzon hozzám.
- Mi volt ez? Talán összeugrasztottad őket? – incselkedve nézelődök, de már most hallani a mosdó másik feléről, hogy valami nem stimmel. Dörömbölés, és zörgés, aztán valami nagy csatt. A tánctömeg mellett haladunk el, amikor a két debella állat kidobó ember odamegy, és felrántja az ajtót. A jelenetet ugyan nem látom, de biztos vagyok benne, hogy Kat megjegyzése lehet a háttérben. Csak megrázom a fejemet, és kikerülve mindenkit ülünk le a magasított bárszékekre. Leadom a rendelésünket, és a friss ismerősöm felé fordulok.
- Én is szeretek játszani. – fűzöm mellé, és elveszem az egyik italt, amit a pultos elénk tol. Ma este nem akarok józanul hazamenni, és ránk is fér az ünneplés. Pontosabban rám, hogy megkezdtem az önálló életemet, távol a családomtól, és Bostontól.
- Gyakornok vagy? – majdnem kiköpöm a koktélom, amikor elmeséli, hogy mivel foglalkozik, és hogy idevalósi.
- Nem mondod? – vigyorogva veszek el egy szalvétát, és törlöm meg a számat.
- Én is az vagyok, és jól hallod nem itt születtem. A ködös Londonban láttam meg a napvilágot, de Bostonba költöztünk át nem sokkal a második születésnapom után. Mondanám, hogy vérbeli angol vagyok, de akkor hazudnék. Amerikában lenni egészen felszabadító volt, egy darabig… - hallgatok el, és inkább kortyolok még egy kortyot a poharamból. Az esernyő látványa is arra sarkall, hogy ma este ne bánkódjak, és éljem meg a pillanatot.
- Végre valaki szintén orvosnak készül, mert én is ott fogok kezdeni nemsokára. – most már egyfajta izgalom járja át a belsőmet, mert egy olyan lányra akadtam rá, aki tudja miről beszélek, ha azt említem, hogy dezoxiribonukleinsav, és ezért nem néz hülyének, hanem rávágja, hogy az a DNS.
- Bostonban végeztem, és úgy gondoltam, hogy a világ másik felén kezdem meg a gyakorlatomat. Féltem is, hogy nem fogok bekerülni a gyakornoki programba, de amikor megkaptam a levelet, hogy mégis felvettek, akkor nagyon boldog voltam, sőt…életem nagy lehetőségét láttam benne, hogy a saját lábamra álljak. Két napja vagyok ausztrál földön, de sokkal jobban tetszik az itteni élet.  Ez az első estém, hogy egyedül bevállaltam a város feltérképezését, és kibe botlok, egy leendő társba? Erre innunk kell. – emelem a poharat az este folytatására, és a szerencsés találkozásunkra.
- Itt végezted el az egyetemet is, vagy külföldön töltötted azt az időszakot? – tűröm el a hajamat a fülem mögé, amikor Andy barátunk szakít félbe minket.
- Merre tűntetek csajok? Azt hittem táncoltok, de ott nem találtalak titeket, és lám máris isztok megint? – huncut mosollyal méri végig a duónkat.
- Andy… - forgatom meg a szemeimet, de látom az újdonsült barátnőmön, hogy most ő akarja kioktatni a kis pöcsöt, ezért csak megtámaszkodom a kezemen, és átengedem a terepet Katnek. Ma már sikerült két csajt összeugrasztania, akkor egy csávó lerázása is menni fog neki.

Azt hiszem amikor anyám kipottyantott huszonhárom évvel ezelőtt a szülőszobán akkor fent valaki nagyon elszúrhatott valamit. Vagy csak simán úgy gondolta, hogy megtréfálja a drága édesanyámat. Mert ő mindenáron egy olyan valakit akart lányának aki nagyon is hasonlít rá, aki üresfejű, akinek nincsenek önálló gondolatai. Aki nem jó másra csak kirakatfeleségnek. Én nem ilyen vagyok. Még csak meg sem közelítem ezt a fajta meghatározást. Szeretem használni a fejemet, és baromi büszke vagyok arra, hogy tele van okos gondolatokkal, valamint arra is, sikerült lediplomáznom az orvosi egyetemen, és napokon belül kezdhetem a gyakornokságomat. Tudom, hogy ez az anyámnak nem jelent túl sokat, vagyis konkrétan semmit, ő csak azt akarja, hogy használjam a cuki pofimat, és a tőle örökölt kívánatos testemet arra ami egyébként nem is érdekel. Férjvadászatra. De először is nem vágyok még férjre, fiatal vagyok hozzá, ha majd fogok, biztos nem olyanra akinek egy ropogósra szoláriumozott bányarém kell, akinek szerintem egy épp eredeti testrésze sincs. Anyám azt is megpróbálta kinevelni belőlem, hogy milyen eredeti brit humorom van, ami sokak szerint inkább szemtelen és szarkasztikus, mintsem valóban vicces lenne. De hát benne van a véremben, amúgy is humor nélkül elég sótlan lenne az élet, nem?
Fülig érő szájjal hagyom ott volt osztálytársamat, és szinte tudom, anélkül, hogy hátra kellene néznem mi fog az elkövetkezendő percekben majd történni.
-A szőke általánosban az osztálytársam volt, akkor még elég … normálisnak tűnt, és emberi lénynek,- forgatom meg a szemeimet, - azt hiszem az anyám örökbe fogadhatná, jobban örülne, mint nekem, mindegy, tudod, ezek olyanok mint, vagyis nem rosszabbak, mint akik az utcára kiállnak. Fontosabb egy farok nekik, mint a barátságuk, csupán ennyi történt.- mosolyodom el ördögien ahogy bele karolok az egyik kezébe. Ahogy igyekszünk a bárpult felé, két benga állat kidobó azonnal befelé sprintel a női mosdó felé, mikor egyértelműen verekedés, hajba kapás hangjai hallatszódnak kifele. Bár, szerintem azt erős túlzás annak nevezni, ezek féltik a műkörmüket, nehogy egy is letörjön, bár... ki tudja. Nem mintha izgatna, mert egyértelműen annyira sem, mintha egy légy támadná meg az arcomat.
-Ja, látszik rajtad, hogy nem valami sótlan, unalmas lány vagy,- kacsintok rá ahogyan én is követem a példáját és magam elé csúsztatva a koktélomat nagyokat kortyolok belőle. Az a célom, hogy minél előbb berúgjak, hogy minél előbb elfelejtsem a hülye anyámat, és a bugyuta pasimat, akivel képes voltam össze költözni. Hogy mi ütött belém... nem tudom, egyszerűen csak ilyen idióta vagyok. Nyilván az vagyok. Elkerekedett szemekkel nézem ahogy vissza köpi az alkoholt mit az imént vett be a szájába, aggódva pillantok végig rajta, hogy mégis mi baja lett, elkezd csillogni gesztenyebarna íriszei, tudjátok úgy mintha most kezdene megőrülni, vagy nagyon, nagyon természetellenesen boldog lenni.
-Úr isten, ez komoly? Áhh tudtam én, hogy nem valami üresfejű liba vagy, mint azok a mosdóban,- visszafogom magam, hogy véletlenül nehogy a nyakába ugorjak, ezzel totálisan lejárassam magam, és úgy elijesszem magamtól. A normális csajok olyan ritkák a mai világban, mint a fehér holló, ezért meg kell becsülni az olyan barátokat például, mint Héjli.
-Óh, akkor ez azt jelenti, hogy félig honfitársak vagyunk,- nevetek rá amikor megtudom, hogy Londonban született, igazából csak apa miatt, de az én véremben is van brit, szóval az mégis csak annak számít.
-Igen ezzel én is így vagyok, olyan jó találkozni, dumálni más orvosjelöltekkel is,- fogom a poharam és legalább felét magamba döntöm egyszerre. Érzem, hogy rezeg a mobilom a táskámban, bocsánatkérőn nézek új barátnőmre, majd ujjammal érintve a telefon felületét elolvasom az újabb sms-t Alec-től. Megint bocsánatot kér, mintha tudná mit jelent ez a szó, néha viselkedhetne értelmes, felnőtt ember módjára. Csupán cicegek egy sort, majd gondolkodás nélkül kapcsolom ki a telefonom, és dugom vissza a táskám mélyébe, ma biztos, hogy nem foglalkozom egy újabb hisztivel. Még csak az hiányozna, ma bulizok, és pont.
-Hát tudod kicsi a világ. És nem féltél neki vágni a nagy világnak, ismeretlenül, egyedül? Azt hiszem én nem biztos, hogy megtettem volna, habár ha adott a lehetőség, és van mi elől menekülnöd, akkor megteszed, nem?- mosolygok rá szomorkásan, míg a pohár második felét is lehúzom, minél gyorsabban hat annál jobb. és... ha nem lesz ütős, rásegíthetek egy kis fűvel még, ami szintén lapul a táskám mélyén. -Én szívesen körbevezetlek Sidney-ben és a környéken ha szeretnéd, valószínűleg imádni fogod, mindenki imádja, aki nem látja minden nap,- nevetem el magam.
-Óh, nem én itt végeztem, és itt is éltem egész életemben, még nem hagytam el ausztrál földet, nem voltam sehol külföldön, elég gáz mi?- pillantok rá csillogó szemekkel, és épp mondani készülök valamit, amikor megjelenik a pasi aki először vett nekünk piát. Egy pillanatra össze nézünk Emmával, majd halkan felsóhajtok. Elegem lett, mára elég volt az idióta emberekből, de leginkább az idióta férfiakból. Remélem tényleg igaz, hogy szeret játszani és nem érti félre a dolgot a barna hajú lány, sőt poénnak fogja majd fel.
-Andy, nézd, sajnáljuk, hogy eddig nem mondtuk, de az az igazság, hogy mi csak viccelődtünk veled,- a férfi már éppen szóra nyitná a száját, de mielőtt megtehetné gyorsan folytatom a mondandómat,- tudod jó poén volt, de.. engem, minket nem érdekelsz úgy ugyan is...- jelentőségteljesen karolom át Emma nyakát,- most ünnepeljük az egy éves évfordulónkat.- kacsintok Emmára, majd egy puszit is lehelek az arcára,- szóval megköszönném, ha lepattannál, mert ha nem szólok az unokabátyámnak, aki amúgy kidobó, az a nagy tar kopasz állat a bejáratnál és a szart is kiveri belőled,- pillantok rá jelentőségteljesen.

Mennyi tervet kovácsoltam arra az időre, ha eltöltöm az első estémet Sydney-ben, akkor mit fogok csinálni. Egy egész lista élt a fejemben, de kár volt bármit is előre eltervezni, mert a jelen, és a spontaneitás szabályai érvényesültek. Egyedül vágtam neki az estének, de aztán megismertem Katet, aki annyira belevaló csaj, mint én, ha nem jobban. A véletlen szerencse hozott össze minket, de örültem is neki, hogy nem egyedül kell buliznom. Szerettem táncolni és inni is, de általában nagy társaságban. Az egyetem alatt megszoktam, hogy Bianca mellettem van, és minden őrültségbe belemegy, de sajnos az útjaink elváltak, és most nem tudom merre jár, és mit csinál. Orvos lett-e belőle, vajon ő is éppen valamelyik kórházban fogja megkezdeni a gyakornoki éveit?
Az első körön már túl is voltunk, és összeszedtünk egy pasit, akit Andynek hívnak. Pontosabban csak meghívattuk magunkat egy italra, mely aztán le is csúszott, és továbbálltunk. A mosdóban egy kisebb óvodás csoport közepébe csöppentünk bele, és betámadtak a rúzsom színe miatt. Mit érdekel, hogy a vörösnek hány árnyalata van? Igazából a vérnél talán számítana, hogy milyen vércsoport, de ha az ajkaimra viszem fel a színt, akkor nem érdekel, mert nem vagyok hiú. Az ostoba embereket próbáltam kizárni az életemből, de nem ment olyan gyorsan, és könnyen sem, például, ha a tulajdon apámat nézem, aki egy akkora seggfej, hogy arra szavak sincsenek. Mióta eljöttem otthonról még egy telefont se ejtett meg. Tisztában vagyok vele, hogy én akartam minden szálat elvágni tőle, de mégis lehetett volna benne annyi, ha már elhagytam a szülői házat, hogy megejt egy hívást. De mit is vártam dr. Harringtontól? A kisujját se mozdítaná meg, ha csak ki nem derülne, hogy halálos beteg vagyok. Na igen, akkor talán szánna rám öt percet, de akkor már késő lenne. Anya is miatta halt meg, mert nem volt képes egy olyan orvost keríteni, aki megmenthette volna az életét. Örökre tüske marad a szememben, de ma este nem a családi életem kielemzése miatt vagyok itt, hanem az ünneplés miatt.
- Hallani a brit akcentusom? Nem éltem olyan sok időt Londonban azért. – mosolyodom el a felvetésen, mert szerintem már olyan lazán beszélem az amerikai angolt, hogy általában igazából azt a kérdést kapom meg, hogy tényleg Angliában születtem-e, mert annyira elszoktam a brit kiejtéstől, mint a fene.
- Féltem-e? Az igazság az, hogy még mos is tartok tőle, hogy itt nem fogok tudni beilleszkedni. Megszoktam, hogy Bostonhoz köt az életem, és a munkám is. Ott kezdtem meg a gyakornoki évemet, de jobban csábított Sydney, és mikor megkaptam, hogy bekerültem már nem is kellett sokat gondolkodnom. – szürcsölök bele az italomba, és kicsit megigazítom a hajamat is. A háttérben a mostani pop szól, és a hangfalak is dübörögnek, így szinte alig hallom, hogy mit mond az újdonsült barátnőm.
- Örömmel venném, ha lenne egy saját idegenvezetőm, és nem tartom gáznak, hogy nem voltál külföldön. Azt kell, hogy mondjam, hogy te legalább jó helyre születtél. Minek bárhova is menni, ha itt az óceán, és a sok napsütés? – döntöm oldalra a fejemet, és egy széles mosollyal nyugtázom, hogy nem kell aggódnia attól, hogy nem járt sokat külföldön. Én amúgy is nagy világlátó vagyok, ezért vonz az ismeretlen, de akadnak olyan emberek is, akik egyszerűen ott érzik jól magukat, ahol vannak.
Az idióta emberek sora nem zárul be, és ismét megjelenik Andy. Ma már én kezdeményeztem egyszer, és a mosdóban megesett dolgok után, úgy gondolom, hogy átnyújtom a lehetőséget Katnek. Nem tudom, hogy fogja lerázni, de kíváncsi vagyok. A szívószálam végét kapom be, és feléjük fordulok, amikor elindul a párbeszéd közöttük. Eleinte nem tudom, hogy mit akar kihozni a történetből Kat, de hamar leesik, hogy mire játszik. Eleinte meglep vele, de ez az este a korlátlan lehetőségek tárháza, ezért belemegyek a játékba én is, ha már ő megtette az én kedvemért.
- Igen, egy éve vagyunk együtt. – pillantok megjátszott szerelmes tekintettel a mellettem ülő lányra, és még hozzá is bújok, amikor átölel.
- Jobb lesz, ha lelépsz, mielőtt a pasi ideérne… - kezdenék bele én is, de valahogyan még mindig nem sikerült meggyőznünk őt.
- Nem hiszem el, hogy ti ketten együtt vagytok, ahhoz túl dögösek vagytok.. – mutat ránk szemrehányóan. Jelentőségteljesen mérem végig, aztán Kat felé fordulok.
- Bebizonyítsuk neki, szívi? – vigyorgok rá, és mielőtt válaszolhatna, ajkaira tapadok, és ott mindenki előtt lekapom őt. Finoman beletúrok szőke hajtincseibe, és elmélyítem a csókot. Nem az első eset, hogy nővel csókolózok. Sokan nem gondolnák, ugye? Pedig az egyetemen én se maradtam ki a vad bulikból. A pasira már nem is figyelünk, mert egymással vagyunk elfoglalva.

Eddigi életem során eddig soha, ismétlem soha nem fordult elő, hogy ne legyen kivel eljönnöm bulizni. És mivel ezt elég fontos dolognak tartottam, azért egy diploma megszerzését illik megünnepelni. Igazából a barátnőmmel jöttem volna, de neki el kellett utaznia, és a pasimra, mint minden más párokkal ellentétben, abszolút nem lehet számítani. Így egyedül vágtam neki az éjszakának, azzal a szándékkal, hogy majd fogom magam és leülök az egyik sarokba lerészegedni, és... megünnepelni saját magamat. Hát nem csodálatos érzés, nem, marhára nem és kezd elegem lenni az egészből, az egész hülye összeköltözéses játékba is csak amiatt mentem bele, hogy megszabaduljak anyám zsarnokságától, de hát azt hiszem erre mondják azt, hogy csöbörből vödörbe estem. Gondolatban annyiszor vállon veregettem magam a hülyeségem miatt, hogy inkább nem is gondolkodom már, mert ha azt teszem akkor még nagyobb baromságokat követek el. Mint a példa azt olyan szépen mutatja is. Soha nem is szerettem sajnáltatni magam, de néha azért jól esik önsajnálatba temetkezni, na meg azon, hogy vajon engem a kórházban annak idején nem cseréltek-e el, sajnos... nem, vannak látható és nem látható bizonyítéka annak, hogy szüleim gyermeke vagyok, még ha akarnám, akkor sem vagyok képes rá. De hát mindenkinek el kell fogadnia a családját úgy amilyen, legalábbis anyám is követhetné ezt az elvet, mert ő saját magán senkit sem tud elfogadni ami kicsit más vagy éppen nem azt akarja amit ő. Igaz, tudom jól, meg van az oka, hogy mitől, miért vált ilyenné, és hogy valahol a lelke legmélyebb, iszonyúan eldugott sarkában biztosan azért teszi azt amiket, hogy nekünk biztosítja a jövőnket. De azt is felfoghatná, hogy az, hogy otthon ülök, férjhez megyek egy gazdag pasihoz, nekem nem életcél, nem álom, de az hogy orvos legyek egyszer, az nagyon is. Soha nem vallanám be, de szeretném, ha legalább egy kicsit büszke lenne rám, legalább fele annyira, mintha valami felszínes dolgot tennék.
-Óh értem,- akkor lehet csak én képzeltem be, ez a lány nagyon szimpatikus nekem, és nem egy üresfejű liba, nem olyan akikkel tele volt a klotyó, mi több van humora is, és hát... valószínűleg a brit humort is értékeli, a környezetemben ugyan is nem mindenki szokta értékelni.
-Akkor te sokkal bátrabb vagy mint én, én nem biztos, hogy a nyakamba mertem volna venni egy egészen más földrészt tejesen egyedül, - mosolyodom el. Hiába is nem vagyunk valami jóban mostanában anyuval, azért, máshol tök egyedül nem mennék, meg amúgy is uncsi lehet, nekem az egyetem után eszembe sem jutott, hogy máshova menjek. Pedig ha egy óceán választana el Alectől, meg anyától, nos az életem teljes mértékben megkönnyebbülne, sok hülyeségtől, veszekedéstől kímélném meg magam. Hogy a fenébe nem jutott ez nekem előbb eszembe? Most komolyan?
-remek, akkor holnap elvihetlek pár helyre,- kacsintok rá ahogy a maradék italomat is ledöntöm a torkomon,- Hát az, hogy helyre, az eléggé attól függ hogyan definiáljuk ezt a szót,- jegyzem meg elgondolkodott fejjel, ahogy intek a pultosnak, hogy jöhet még egy kör, közben a táskámból papírpénzt halászok elő. Már éppen újból megszólalnék amikor hirtelen Andy, a levakarhatatlan srác jelenik meg újból, aki először meghívott minket egy körre. Van aki nem érti a nemet? Emma most átengedi nekem a lehetőséget, hogy elriasszam magunk mellől, és eszembe jut valami vicces, és biztosan maradandó ötlet, valószínűleg az eddig magamba diktált alkohol hatására, na nem mintha józan állapotban nem lennék benne a bulis dolgokban.
Átölelem Emma nyakát, és még egy puszit is lehelek az arcára, hogy jobban elhiggye fickó valóban nem érdekel minket a férfi nem. De valahogy nem lehetett túl meggyőző mert látszik a szemeiből, hogy egy szavamat sem hiszi el.
Aztán érdeklődve fordulok Emma felé, mikor megjegyzi, hogy bizonyítsuk be, de feleszmélni sincs időm, mert hirtelen a lány ajkai az enyémre tapadnak. Héjlivel is el szokott csattani egy két csók, bele túrok a barna fürtjeibe, miközben a kezem lesiklik a gerincén a derekára, hogy közelebb vonjam magamhoz, élvezettel kóstolgatom ajkait, majd finoman meg is harapdálom, mielőtt ellválnának egymástól.
-Nos... remélem ez elég meggyőző volt,- mosolyodom a fiúra,- most már szeretnék kettesben maradni a csajommal.- kacsintok Emmára.

Sydney eddig minden szempontból felülmúlta az elvárásaimat. Nem úgy simán, hanem teljes mértékben. Itt állok egyedül, nemsokára megkezdem a gyakornoki éveimet, és egy buli közepén vagyok a leendő társammal, akit éppen most kaptam le? Nem terveztem, hogy ma este egy lánnyal fogok közelebbi viszonyba kerülni, de ez van, ha egy rámenős pasi nem tud rólunk leakadni, és az eszünket használjuk. Nem áll messze tőlem a női nem ajkainak feltérképezése, hiszen az egyetem alatt nem egyszer fordult elő, hogy belevetettem magam az éjszakába, és akkor bizony elcsattant egy-egy puszi a barátnőimmel, sőt még a lakótársaimmal is. Nem vonzódom a saját nememhez, és ettől nem leszek leszbikus, csak kipróbálok olyasmit is, amit más esetben nem tennék. Bevállalós lettem, és szükségem van a kalandok megélésére. Nem vagyok egy szürke kisegér, aki csak a tanulásnak él. Milyen élet várna rám a kórházban, ha egész nap csak tényleg a munkán járna az eszem? Orvos akarok lenni, de nem egy gépezet. Életet akarok menteni, és mások életét megváltoztatni, ha már lehetőségem van rá. Olyan betegeket megmenteni, akiktől elvették az utolsó reményüket is. Nem leszek isten, de jobbá tehetem a világot. A Harvard legjobbjaként jutottam ki, és most itt állok, hogy megkezdjem a gyakorlati életemet is. A fejemben már ott van az elmélet…de hosszú út vár rám még addig, hogy igazi orvos váljon belőlem, és a céljaim szerint a legjobb kardiológus legyek. Anya emlékére esküdtem fel, és ez a legfőbb oka, hogy most itt vagyok. Céltudatos lettem, de nekem is kijár a szórakozás. Kat, hasonló gondolkodású, mint én, és emiatt is lettünk olyan hamar egy hullámhosszon. Nagyon bírom, és már most érzem, hogy talán egy igaz barátra leltem, aki mellettem lesz a mindennapokban is. Nem kell megjátszanom előtte magam, és megérti, hogy mit jelent egy sebészeti gyakornoknak lenni. Az életünk legnagyobb része a kórházban fog eltelni, nem sok időnk fog jutni másra, ezért a kis csapatunk összekovácsolódik.
A gondolataim cikáznak, aztán hirtelen feleszmélek, és ott találom magam a jelenben. A csóktól kiráz a hideg, és nevetni támad kedvem. Andy meghökkenve néz minket, amikor kinyitom a szemem, és rákacsintok.
- El innen…mert nem szeretjük a társaságot, és nem osztozom a barátnőmön. – birtoklóan ölelem át a nyakát, és még egy puszit adok neki az ajkaira. Nem tudom eltüntetni a buta vigyort az arcomról. Andy nem jut szóhoz, és fülét-farkát behúzva menekül el.
- Öregem nem hittem volna, hogy ma ilyesmiben lesz részünk, de megérte…mert leráztuk. Csapos még egy kört. – intek az ujjammal, de ő is elképedve figyeli a kettősünket.
- Most elárulok neked egy titkot…jobban csókolsz, mint az exem. – nevetve engedem el az újdonsült barátnőmet, és megfordulok a bárszékkel együtt. Felszabadultan kérem ki a koktélos poharat, és az egyiket Kat elé tolom.
- Most, hogy már közelebbről is megismertük egymást, akkor igyunk az őrültségekre, és ha lehet, akkor holnap ne ezzel kezdjük meg a napunkat a kórházban. Többen érdekesen néznének ránk, és nem értenék, hogyan is leszünk orvosok. Amúgy ki lesz a rezidensed? – kapom be a végét a szívószálnak, és felhörpintem a végét a rózsaszín italnak. A pultos még mindig nem tud napirendre térni a történtek felett, ezért áthajolok, és megragadom a fekete ingét.
- Bejövünk? Tetszett a műsor? – a rúzsom valószínű kicsit elkenődött, de nem bánom, mert ma estére vettem, és már fel is avattam.
- Izé…még nem láttam két nőt…smárolni. – nyel egy nagyot, és most Kat-re pillant.
- Dögös, tudom. – vonom meg a vállamat, és lekapom őt is. Hátulról a hajába túrok, és a másik kezemben még mindig a poharat tartom. Nem tart sokáig a kis ajándékom, de megteszi a kellő hatást.
- A következő kört te állod. – nyalom meg az ajkaimat, és visszaülök a helyemre.
- Hol tartottunk? – támaszkodom meg a pult tetején, és Katet figyelem.

Amikor ma eldöntöttem, hogy egyedül ünneplek, nem is sejtettem, hogy majd egy igazán remek lányt ismerek meg, aki talán a barátnőm lehet. Nem azért mert pótolni akarnék valakit, mondjuk a volt legjobb barátnőmet, aki elutazott messzire innen. Egyáltalán nem. De szüksége van az embereknek barátokra, olyanokra akik megértik. És lehet kicsit megfontolatlan dolog egy olyan csajról ilyet állítani, akit alig két órája ismerek, de Emma olyan mintha a másik felem lenne. Mintha ő lenne a barát lelki társam. Mint amilyen Héjli volt. Sajnálom, hogy elment, már amióta megismertük egy hullámhosszon voltunk, arról nem is beszélve, hogy baromi sokat köszönhetek neki. Neki köszönhetem azt aki ma vagyok, hogy egyáltalán ellent merek mondani az anyám, nem könnyű vele az élet, mert mindig mindent mindenki helyett eldönt. Az én életemet is már eltervezte a születésem pillanatában. Igazából valahol mélyen megértem, mert ő nagyon szegény családból származik és csak egy kicsit van jobb dolgunk, nekem és a húgomnak, mint neki Bulgáriában, de ez akkor sem így működik. És szerencsétlenségére a makacsságomat és a kitartásomat tőle örököltem. Ezért veszekszünk annyit, nem fogok hozzá menni egy férfihoz csak azért, hogy bebiztosítsam családunk jó létét, arról nem is beszélve, hogy az sem biztos, hogy akarok egy unalmas született feleség lenni. Egy darabig biztosan nem, és addig meg... amúgy is orvos, gyerekorvos szeretnék lenni, már ha sikerül, az is lehet, hogy a végén más terület felé fogok kacsingatni. Egy biztos, sebész, remek sebész akarok lenni. Addig nem fogom hagyni, hogy bekössék a fejem, történjék bármi, ha kell az utcára költözöm, hogy megtörténjen. Vagyis, az, hogy Aleccel össze költöztem felér azzal, olyan mintha egyből anyának kéne lennem, de nekem nem egy gyerek kell akit nevelhetek, hanem egy férfi... egy férfi aki mellett biztonságban és nőnek érezhetem magam, nem pedig egy szerencsétlenségnek. Igazából azt sem tudom, hogy egyáltalán minek vagyok vele évek óta, talán azért mert ő volt az első szerelmem, csak hogy az a szerelem már elmúlt. Azt hiszem.
Falom az ajkait, élvezem az alkohol édes, kellemes utóízét, ami dús száján maradt, a rúzs kesernyés ízével együtt. Azt hiszem ez elég meggyőző csóknak kellett, hogy lennie, ha ezt a barmot nem győzte meg azt hiszem ideje lesz kidobatni innen.
Felvont szemöldökkel bámulok a fickóra, hogy mire vár, most már igazán kettesben szeretnénk lenni. Íriszeim legalábbis erre engednek következtetni, mikor Emma ajkaimhoz hajol még egy utolsó csókot lopok tőle, ahogy bele fúrom ujjaimat szurok színű fürtjeibe.
Én is vigyorgok, mint egy idióta, majd oda hajolok a pulthoz.
-Hát én sem hittem volna, de szerencsére elég meggyőző volt, különben a következő lépésen kellett volna agyalnom,- viccelek vele ahogy nem bírom abba hagyni a nevetést. A férfiak olyan egyformák, ha látnak két csajt csókolózni akkor az agyuk kikapcsol és úgy viselkednek mint a majmok. Bár gyanítom, ennek az Andynek ez józan állapotában is össze jön, nem tűnik túl értelmes embernek. Embernek is nagy jóindulattal nevezném csak.
-köszönöm a bókot,- mélyen meghajolok előtte még mindig röhögve, majd elkapom a poharat és bele kóstolok új koktélomba,- de én is elárulok egyet, sokkal jobban csókolsz, mint a pasim.- vigyorgok, majd a poharam felét lehúzom.
-Ne is mond, igazad van, azt hiszem nem lenne túl jó belépő, legyen a kettőnk titka,- emelem fel a poharam koccintásra,- valamint arra, hogy megismerhettelek, úgy érzem ez egy hosszú barátság kezdete.- koccintom üvegpoharam az övéhez, majd újabb kortyot döntök le a torkomon.
-Hát őszintén szólva meg mondom nem tudom, ugyan is akit kineveztek nekem az egy két napja lelépett valami miatt így holnap tudom meg kit helyeztek mellém. Remélem nem valami vaskalapos szívatós orvost, és neked ki lesz az?- kíváncsiskodom tovább.
Vigyorogva figyelem ahogy Emma elkapja a pultos srác ingét majd közelebb rántja magához.
-Remélem örök emlék marad a számodra,- kacsintok rá jókedvűen mielőtt barátnőm őt is lekapja, majd a fickó rám pillant.
-Tőlem tuti nem kapsz haver,- hűtöm le, majd az órámra pillantok,- szerintem talán ideje lenne indulnunk, ha reggel az első napunkon nem akarunk úgy kinézni mint a mosott szar.- karolom át a barátnőmet,- van egy ötletem, mi lenne, ha ma nálam aludnál,- ajánlom fel, -és azt is kitárgyalhatjuk a srác jobban smárol-e mint én,- nevettem el magam.