Csak hallgattam a tömény szidást, és hevesen bólogattam, jelezve, hogy megértettem, amit mond. Nem mondtam semmit, mert felesleges lett volna. Elcsesztük, és jobb, ha dr. Cairns soha nem jön rá. Még szerencse, hogy ma nem ő volt benn, különben már kirúgott volna mindannyiunkat. A beteg nem halt meg, de rosszabbul lett, mint volt, nem stabil, úgyhogy benn kell maradnunk egész éjjel, és figyelnünk kell. Mi úgy döntöttünk, hogy felváltva vigyázunk rá, hogy mindenki hozzájusson némi alváshoz. Mivel lelkiismeretes vagyok, nehezemre esett ott hagyni a váltásom után a beteget, de basszus kulcs nagyon kell pár óra alvás. Több, mint huszonnégy óra óta fenn vagyok már, húzós napunk volt, és még eléggé kétséges az eset kimenetele. Ha dr. Cairns egész véletlenül be talál jönni az éjszaka során, akkor szívtuk, hivatalosan is rossz orvosokká leszünk nyilvánítva.

Ránézek még utoljára a monitorra, ahol viszonylag pozitív értékek vannak, majd gyorsan kisietek az intenzívről. Keresnem kell mielőbb egy szobát, ahol lefekhetek pár órára aludni. Ebben a kórházban minden folyosó végén van egy, mivel itt rendszerint benn maradnak az orvosok addig, ameddig nem kezdenek el bűzölögni. Egyébként tusoló is van, így az igazán elhivatott orvosok benn tudnak maradni napokig. A sebészeknek ez az élet jár.

Én napok óta ki vagyok merülve, nem alszom rendesen, stresszelek. Nem kellett volna az urológiára jönnöm. Ma már lehet, hogy nem ezt választanám, hanem valami kevésbé kimerítő szakirányt. Amikor felvételt nyertem ide, azt hittem, hogy az egyik legjobb orvos leszek, aztán kiderült, hogy mindenki más is ezt hiszi, így nagyon nagy a versengés. A napközbeni versenyt, este a kórházzal szemközi kocsmában vezetik le a rezidensek közösen. Én is elkövettem már azt a hibát, hogy tequilaval öblítettem a húzós napom után, aztán másnap élni sem volt kedvem.

Nem figyelve senkire nyitok be hevesen az egyik pihenőszobába, becsukom az ajtót, majd csak megfordulva veszem észre, hogy nem egyedül vagyok itt. Nem akárki lehet ma a társaságom, ha itt maradok. Emma fekszik az egyik ágyon, de nem alszik, nyitva van a szeme. Reflexből cselekszem, nem akarok vele seggfej lenni a történtek után.

- Fu, ne haragudj, nem tudtam, hogy foglalt.

Viszont nincs időm végigfutni a fél kórházon szabad szobát kajtatva. Nyernem kell pár óra pihenést, és ez a szoba van a legközelebb az intenzívhez, maradnom kell mindenképpen. Ha neki nem tetszik, akkor menjen el ő, én nem bánom, ha némán fekszünk egymás mellett. Egyébként is, ő sikeresen levezetette azzal a pofonnal a sérelmeit, én vagyok az, akinek nem volt elég ideje és energiája reagálni. Szóval ha valaki, hát inkább én kellene, hogy megsértve legyek, de már nem érzem ezt. Valójában nem érzek semmit sem. Ő gyönyörű, akaratos, igazi nő lett, és nagyon tehetséges, ezért tart ott, ahol van. Meg kell lennünk egymás mellett, el kell viselnünk egymást.

- Nagyon zavarna, ha lefeküdnék ide? Aludnom kellene pár órát, mielőbb visszamegyek az intenzívre.

Csak udvariasságból kérdezem meg, hogy az-az érzése támadjon, hogy úriemberrel van dolga. A múltkor állat módjára üvöltöttem vele, elhordtam mindennek, miközben ő is ugyanezt tette. De az emberek mindig képesek a fejlődésre és a haladásra. Félre tudom tenni azt, amit mondott nekem, mert muszáj ezt tennem. Felnőtt vagyok, nem az a hülye egyetemista már. Addig viszont nem ülök le, és meg sem mozdulok, ameddig nem reagál valamit, mert ő volt itt előbb.

   

Emma and Oliver

Stop being so strong, so perfect, worrying about me when you...

Őrület, ami a második hónap után következett. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy erre nem voltam felkészülve. A gyakornokok közül talán én voltam az első, aki kettesben maradt a Kivégzővel, és még műthetett is. Báthory Erzsébet megleckéztetett, és eltiltott egy olyan szenzációs beavatkozástól, amiről még a mai napig beszélnek. Így pár hét elteltével belátom, hogy a magánszférák átlépése, és a másik megsértése nem a legjobb beugró, ha előrébb akarok lépni a ranglétrán, de akkor úgy láttam, hogy másképpen nem tudnék a sérelmeire reagálni. Kislányként kezeltem a helyzetet, mert ha befogtam volna a számat, akkor nem jutunk el odáig, hogy pornószínésznői gúnyneveket aggasson rám. Szerencsére azóta sikerült elkerülnöm az urológiát, de éreztem belül, hogy ennyivel nem zárult le a történetünk, és lesz még annak böjtje, hogy ki mertem nyitni a számat egy szakorvossal szemben. A magánéletem és a munkám összekeveredtek. Néha a saját főnökeimről fantáziáltam, és elképzeltem, hogy egy sikeres operáció után lehívnak, esetleg ott a műtő közepén egymásnak esünk. A szexmegvonás nem volt jó hatással a koncentrációmra, és az életem más részeire sem. Felkavart Oliver megjelenése is, mert azzal az elhatározással szálltam le a bostoni gépről, hogy soha többet nem térek vissza oda, és nem akarok semmilyen szálat, mely odafűz. Erre, tessék megjelenik egy folt a múltamból, és nem tudom kikerülni, mert valamilyen szinten a főnököm. Csessze meg, hogy itt mindenki a másiknak a felettese, vagy beosztottja. Mérges vagyok Nathan Graham-re is, mert ő szedett össze a földről, és vizsgálatok sorozatát zúdította a nyakamba. Az isten, a mentor, akire felnézek, de nem így képzeltem el ezt a viszonyt. Anya, miért kellett idő előtt elmenned? A fejem már szinte magától lyukat égetett a koponyámba. Harminc órája vagyok talpon, és nincs megállás, mert előttem van az éjszaka legnagyobb része is, azonban muszáj volt egy kicsit elvonulnom. A második emelet a műtők mellett szinte maga a paradicsom. Ilyenkor még az intenzív is nyugodtabbnak tűnik, holott ott állandóan készenlétben kell lenni. A fejemet masszírozom, és az ágyon fekszem. Direkt nem kapcsoltam fel a villanyt, hogy ne zavarjon senki. Szükségem van az egyedüllétre, mielőtt ostobaságot tennék.
A szívem néha beleszúr, és erősen jelzi, hogy ne terheljem le magam, de nem tehetem meg, hogy leálljak. Rezidenssé akarok válni, a legjobb kardiológus akarok lenni. Nagyképűség, de mindenki a tökéletesre törekszik. Az ajtó nyikorgása térít vissza a jelenbe a sok összevisszaságból.
- Oliver… - kimerülten törlöm meg a szememet, és most az egyszer nem támadólag lépnék fel ellene, de meglep, hogy éjszaka itt látom a kórházban.
- Aludnod, itt? Hát, nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet. – húzom el a számat, de látom az arcán, hogy nagyon nyúzott, és fáradt. Én se nézhetek ki jobban nála. Felülök, és az egyik párnát a hátam mögé helyezem, de a szívélyes bekéredzkedés már meg is történik, és becsukja maga mögött az ajtót.
- Felmászhatsz a tetejére az ágynak. – mutatom neki a felső szintet, mert azért annyira mégsem vagyunk jóban, hogy megengedjem neki, hogy mellém telepedjen le. Már az is nagy szó, hogy nem ugrok a torkának. A pofon talán megtette a hatását, de az ellenszenvem nem múlt el. A megbeszélés még nem történt meg közöttünk, és nem én leszek az, aki nyitni fog a másik felé. A sarokból halászom elő a termoszomat, és kortyolok egy kis koffeint, hogy kibírjam még a hat órát, ami hátravan a műszakomból.
- Rád sóztak egy beteget? – érdeklődök tőle közömbös hangon, de azért kíváncsi vagyok, milyen feladatot kap egy rezidens.

 
  Rettegek, hogy dr. Cairns megtudja, hogy mit tettünk. Évfolyamelső voltam mindig, még akkor is, amikor a legnagyobb bulis korszakomat éltem. Elsőként jutottam be ide, és mindig mindenkinek példakép voltam, most meg egy ilyen aprócska dolgon az egész karrierem elbukik. Igazából az orvoslás pontosan ilyen: óriási felelősség. Elég egyetlen egy hibát elkövetned, mindened rámehet. Amikor letesszük az esküt, akkor elfogadjuk, hogy a hivatásuknak ezt választottuk, attól a naptól kezdve az életünk az emberek megmentése. Olykor azonban másként történik. Hihetetlen, hogy egy pillanat alatt mennyire fordulhat a kocka. Az egyik pillanatban még kitűnően elvan, a másikban pedig összeomlik és csak sokszoros kiütés után tér vissza. Hogyan lehetséges ez? Miféle Isten engedi ezt? Az egykor mosolygó, életvidám nőből, egy sápadt, szenvedő, a halál közelében járt beteg lesz, és a mi dolgunk ez ellen tenni.

Hülyeség volt azt feltételeznem, hogy tudok majd aludni. Kár volt eljönnöm az intenzívről. Nem fogok tudni aludni, mert végig ezen fogok kattogni. Ha meghal, az a mi hibánk lesz, és már egyáltalán nem lehet majd jóvá tenni. Ha viszont túléli, akkor sem kapunk dicséretet, csak közlik, hogy megtarthatjuk az állásunkat abban a reményben, hogy talán egy nap majd nem okozunk csalódást. Amíg ennyire kétesélyes a dolog, addig az ember nem tud aludni, még akkor sem, ha több, mint huszonnégy órája fenn van.

Emma. A tekintetemet az aprócska kilengésem utána ráhelyezem, és csak bámulom őt. Már sokszor elmondtam, de még mindig nagyon szép, ő a legszebb gyakornok. A legtöbben elesett, szerencsétlen lelkek, akik talán összeszűrik a levet egy-egy szakorvossal a jobb műtétek és lehetőségek reményében. A múltkor én is megvádoltam őt ezzel. Persze honnan tudhatnám, hogy ő a kivétel? Mindenféle pletykák járnak a kórházban. Megdörzsölöm a szemem és közelebb lépek hozzá.

- Nézd, sajnos nincs más választásom. Nem foglak zavarni.

Elismerem, hogy nem a világ legjobb ötlete, de ne higgye azt, hogy ő a világ közepe. Sokkal fontosabb dolgok is vannak annál, hogy állandóan vele balhézzak. Jelenleg más köti le az energiáimat, és bár tényleg sokat fejlődött, a jövőben sem nagyon akarom, hogy más viszonyban legyünk. Egyszerűen csak nem.

- A teteje tökéletes lesz.

Tényleg azt hitte, hogy lefeküdnék mellé? Talán nem volt egyértelmű a kérdésem, de az elejétől kezdve erre gondoltam. Én meg ő egy ágyban sosem, még véletlenül valaki megtudná és elkezdődne a pletyka áradat. Sem az én, sem az ő karrierjének nem tenne ez jót, de főleg az enyémnek, tekintve, hogy a felettese vagyok. Én nem kavarok gyakornokokkal. Mondjuk, ha kavarnék se vele kezdeném.

Felmászom a tetejére, és eldobom magam. Érzem, hogy a testem minden porcikája sajog. Órákon át álltam a műtőben, és mint kiderült, teljesen feleslegesen, hiszen elrontottuk a dolgot. Lehunyom a szemem, és érzem, hogy lüktet a fejem. Be kellene vennem egy fejfájás csillapítót. A pár óra alvás nem fog jót tenni neki. Ahogy elcsendesedünk, hallom Emma légzését alulról. Fura, hogy mennyire vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Az egyik részemnek bejön, felkarolná, ám a másik szívből gyűlöli és félti a karrierjét. Már a múltkori után is elhatároztam, hogy tartom a távolságot, mert másképp ez nem működhet. Gondolom nem akar kórházat váltani vagy ilyenek.

- Aha. Amúgy egy gyakornok hogy engedheti meg magának a pihenést? Nem kéne éppen bebizonyítanod, hogy mennyire alkalmas vagy a bemosakodásra?

Csak nem gondolja, hogy majd bájcsevegek, amikor alig két órám van egy kis alvásra? Egyébként sem ő lenne az első ember, akinek beszámolnék a betegemről, hát még most, amikor már teljesen elhatároztam, hogy hidegen fog hagyni minden cselekedete.

- Vagy csak nem kavarsz valamelyik dokival, és éppen őt vártad? A múltkor mintha láttak volna a traumatológussal…  


 

Emma and Oliver

Stop being so strong, so perfect, worrying about me when you...

Pontosan a harmincharmadik órát taposom, és Kat-tel vagyunk ügyeletben, de ő most valamelyik automatával harcol, és élelmet gyűjt télire, pontosabban reggelire. A hátralevő pár óra rosszabb, mintha szöges ágyon kellene feküdnöm, és elénekelnem egy country dalt. Poénosan hangzik a fejemben a hasonlat, de igaz. A homloklebenyem környékén nindzsák csapnak össze, és már kettős látásom is van. A lassan egy hónapja történt összeesésemnek nem ment akkora híre a kórházban szerencsére, mint hittem volna, és örülök annak is, hogy nem sokan kerestek meg utána. Éppen elég aggodalmat okozott Graham azzal, hogy kéthetente látnom kell, és még egy erős szívgyógyszerrel is mérgez. Mi ez, ha nem összeesküvés ellenem? Sóhajtva ülök, és figyelem Olivert. Az egyetem óta nem változott semmit, talán érettebb, és nyúzottabb lett, de még mindig helyes. A tekintete fogott meg a leginkább, ami most lekezelően siklik át rajtam. Felmászik az ágyra, és nyugovóra térne, ha nem munkálkodna bennem a kisördög. Mit keres itt az intenzív mellett? Természetesen nem csodálkozok azon, hogy be van osztva éjszakai ügyeletre, de már megtudom állapítani, ha valaki extrán idegbeteg, és még nyomás alá is helyezik. Az ékes példája volt ennek ma este. A rövid „aha” válaszából is sejtem már, hogy nem fog beszámolni róla, de aztán megint más vizekre evezünk, és kezdődik elölről minden.
- Te mekkora egy… - kezdenék bele, de ennyivel még nem fejezte be az ócsárolásomat, mert megint témába jön az alkalmi szex, és a sokak által felállított sztereotípia. Egy gyakornok mindenképpen csak szexuális aktussal érheti el, hogy feljebb kerüljön a ranglétrán, vagy hogy egy jó műtétre bemosakodjon? Komolyan az agyamat dobom el tőle, de egy pillanatra el is bizonytalanodom. A legutóbbi esetre nem vagyok büszke, mert tényleg feszegettem a határokat dr. Matthews-zal, de nem léptem át azokat. Megfordult a fejemben, nem fogom tagadni, hogy bemosakodhassak egy kis extráért, de meggondoltam magam, és járt a piros pont is érte. Mégsem fogom ezeket az aljas rágalmakat elviselni pont egy olyan embertől, aki alkuból feküdt volna le velem. Felcseszi az agyamat, és legszívesebben most a másik arcfelére is lekevernék egy pofont, de túl fáradt vagyok. Némi mozgolódás után állok fel az ágyról, és veszem magamhoz az egyik párnát. Szeretném látni az arcát, amikor beolvasok neki.
- Igyekszem amennyire tőlem telik. Harminchárom órája vagyok talpon, ha egy kis pihenőre vágyom, akkor nem kérek tőled engedélyt, és senki mástól sem. A csipogón el lehet érni… - már most érzem, hogy magyarázkodni kezdek, pedig nem tartozom semmilyen magyarázattal az irányába.
- Nem kavarok, de mit érdekel? Zavarna, ha itt várnék egy szakorvosra? Szerintem neked sokkal durvább dolgaid vannak. Itt is fogadsz, mielőtt ágyba vinnél valakit? Biztosan elég gazdag lehetsz már. – egy gúnyos mosolyt villantok rá, és a párnát is hozzávágom.
- A nővérek könnyen kaphatóak ilyesmire. – szúrós tekintettel figyelem, aztán lekapcsolom a villanyt, és visszafekszem alá. Nem fogok elmenekülni, hiszen én voltam itt előbb. Szarok rá, hogy mit csinál Oliver. A fal felé fordulok, és próbálok megnyugodni, miközben a szívem össze-vissza kalimpál, és erőteljesebben beleszúr. A légzésem szaggatottá válik, és le kell hunynom a szememet. A másik ott maradt párnát közelebb húzom a mellkasomhoz, és megpróbálom átvészelni a közeledő rosszullétet. A héten a harmadik napja túlórázom, és kezdenek lemerülni a tartalékaim. Ha már nem lesz légszomjam, akkor elmegyek, és beveszem a gyógyszeremet.

 
 Emma azon kevés nők közé tartozik, akik még fel tudnak húzni, ha akarnak. A legtöbb nőt a közömbösség idegesíti, ezért a férfiak igyekeznek levegőnek nézni a nem kívánatosakat. Emma viszont nem. Ő valahogy már akkor is hatással van rám, amikor egész nap nem látom. Ki akarom zárni az életemből, de újra és újra összefutunk és arra a rémes egyetemi fogadásra emlékeztet. Soha nem fogok tudni megszabadulni azoktól az emlékektől, ha mindig felbukkan. Ebben a kórházban még aludni sem tudok nélküle, komolyan mondom, őrület.

Lehunyom a szemem, és megpróbálom élvezni a nyugalmat, ami egyetlen percig szétárad, mert aztán Emma megszólal, pontosabban reagál a mondandómra. Sajnos ő azok közé tartozik, akiket nem lehet csak úgy kikerülni az életben, hanem be kell neki szólogatni ahhoz, hogy leálljon. Egyébként is roppant élvezetes, mert amikor ideges, olyan mint egy kisegér. Elmosolyodom, mert nem fejezi be a mondatot, és úgy sem látja a reakciómat. Sikerült kihoznom megint a sodrából.

- Mekkora egy mi? Hát betaláltam, nem? Te meg azok a szexi gyakornok barátnőid állandóan csak a szakorvosok körül lebzseltek, pedig rezidensek is léteznek ám. Hogy is hívják azt a dögös szőkét, akivel állandóan együtt lógsz? Biztos tudnék neki mutatni egy-két új dolgot. A műtőben persze…

Nem hagyhattam ki, hogy ne húzzam fel még jobban. Tudom, hogy ő és Kat a legjobb barátnők, vagy valami olyasmi. A célzásom, hogy szívesen megismerkedném a barátnőjével közelebbről kellően perverz és seggfej. Talán fogja magát és kimegy majd, hogy végre alhassak vagy pihenhessek. Még mindig kétes persze a helyzetem, nem felejtem el, hogy majdnem megöltünk valakit, de azért muszáj nyernem egy kis energiát. Hamarosan oda kell állnom dr. Cairns elé és bevallanom, hogy én is részese voltam a bűnbandának. Nem hiszem, hogy repesne az örömtől, még az is lehet, hogy kezdeményezi az áthelyezésemet, pedig én nagyon szeretem az urológiát. Jövőre leszek senior rezidens, szakterület nélkül megnézhetem magam. Egy jó mentor, meg amúgy is mindenkinek kell, de ezek után kétlem, hogy valaha is a nevére vállalna.
Emma hirtelen feláll, és én oldalra fordítom a fejem, hogy lássam az idegeskedését. A kezeim a mellkasomon pihennek, teljesen nyugodt vagyok, ő meg egy párnát szorongat. Azt hiszem, hogy hamarosan gazdagabb leszek vele. Szélesen elmosolyodom. Mennyire erőlködik, hogy jól beolvasson nekem, de nem nagyon jön össze. Biztos azt hiszi, hogy jól megmondta, meg hogy majd magamra veszek mindent, amit csak a fejemhez vág.

- Emma, ugye tudod, hogy a rezidensed engedélye nélkül nem aludhatsz? A senki mástól kicsit erős, mert akár ki is rúghatnak…

Bölcsen bólogatok, mint aki okosat mondott, de természetesen csak csinálom az egészet. Ha már a sors így összehozott ide minket megint, akkor hadd mulassak egy kicsit rajta. Nagy megmondó ember lett belőle amúgy. Vajon ezt is a többi csajtól tanulta? Anno csak egy nemre futotta, semmi másra. Most meg folyamatosan csak kioktat. Hajjaj Emma, elkanászodtál.

Ahogy a párnát hozzám vágja, gyorsan elkapom és tovább mosolygok. Gúnyos mosolya inkább édes, mint sértő, de azért éreztetni kell vele, hogy valamit összehozott. Sok mindent mondjuk nem, mert még mindig azt magyarázza, hogy miért nem kefél szakorvosokkal. Vajon ez a sok magyarázkodás nem éppen annak a jele, hogy tényleg megteszi? Felülök az ágyban, közben eltűnik, de azért reagálok valamit.

- Nem, tudod az egyetemen kellően meggazdagodtam a barátnőidből, úgyhogy itt már csak azzal vagyok, akivel lenni akarok. Erről jut eszembe, nincs véletlenül egy szabad fél órád?

Hangosan felröhögök. Korai vagy nem korai a szexen röhögni, ez van. Remélem látványosan megsértődik, és kivonul innen, mert szerintem már lassan letelik az időm, jön a következő váltásom a betegünk mellett. Csak csipogtak volna, ha meghalt volna, vagy rosszabbul lenne, nem?

A párnát gyűrögetem, berakom a fejem alá, majd megint lefekszem. Még nem hunyom le a szemem, a plafont bámulom.

- Tudod amúgy, annyit magyarázkodsz, hogy kezdem azt hinni, hogy tényleg összejöttél valamelyikükkel. Ha tippelnem kéne, én a szívspecialistát, dr. Graham-et mondanám. A szép szemei biztosan megfogtak. Vagy ott van a gyerekorvos, dr. Woodward, azért valld be, hogy a nőknek bejön az, ha egy férfi gyerekbarát. Vagy netalán tényleg a trauma a kedvenc helyed? Dr. Matthews zseniális orvos, hát még az ágyban milyen lehet… Na valld be Emma, hogy valamelyikükkel kavarsz.      


 

Emma and Oliver

Stop being so strong, so perfect, worrying about me when you...

Az ágyon fekszem, és a felettem lévő foglalt helyet figyelem. Gondolatban számtalan módon döftem át egy bárddal, egy késsel, de még egy fejszével is. Olivernek minél több fájdalmat okozok, az engem annál nagyobb elégedettséggel tölt el, mégis tanácstalan vagyok. Mit keres abban a pihenőszobában, mint én? Nem volt elég jel arra a pofon, hogy nem kívánatos személy legyen a közelemben? Nem érdekel, hogy a felettesem, és az sem érdekel, hogy neki több joga lenne itt aludni. Én is megengedhetek egy kis pihenőt, és nem fogom megkérdezni dr. Montgomeryt, hogy ledőlhetek-e. A magyarázat egyszerű a tettemre. Nincs bent a főnököm, és most a magam ura lennék. Máskor nem mertem volna ledőlni, de így, hogy rosszul érzem magam, nem igazán vágyom az alagsori vizsgálóasztalra, ahol a legtöbbször gyűlünk össze a gyakornoktársaimmal. Kat valahol az onkológia környékén járt még egy órája, de aztán ki tudja, hogy most mivel üti el az idejét. Az biztos, hogy kaját vadászik, és az éppen elég nekem is. Nem vagyok se szomjas, se éhes, mégis a hányinger kerülget. A seggfej fölöttem azt képzelni, hogy megbántott, és most ez a csend azért állt be, mert nem tudok visszavágni neki. A párna figyelmeztetésként szolgált, hogy vegye a lapot, de Olivernek semmi nem esik le. Továbbfolytatja az ellenem irányuló hadjáratát, miközben én magamban kínlódik az alsó ágyon. A hátamra fordulok, és a mellemet masszírozom a műtős ruhán, meg a köpenyen keresztül, de a sajgás nem enyhül, sőt egyre rosszabb lesz. Kapkodom a levegőt, és arra gondolok, hogy itt fogok meghalni. dr. Graham hazudott nekem, vagy az én szívem döntött úgy, hogy most kezdi felmondani a működését? Kibaszottul kellene a gyógyszerem. Felhúzom a térdeimet, és aprókat lihegek. Az öltözőben hagytam, de addig ilyen állapotban nem jutok el. Végül felkönyöklök, és a két alkaromon megtámaszkodva válaszolok némi fáziskéséssel neki.
- Igen, Oliver pontosan dr. Graham, akivel lefekszem, de tudod mit, igazából a Kivégző is megvolt, és Owennel minden héten összejárok. Nem tudom elképzelni a jövőmet úgy, hogy ne szakorvosról szakorvosra ugráljak, és így szerezzek előnyt egy-egy műtétre. Még a te főnököddel is csókolóztam, most boldog vagy? – a fenti matracot nézem, ahogyan besüpped, és Oliver valószínűleg forgolódik. A légzését hallgatom. Leszarom, hogy fáradt, és baja van, mert én is ingerült vagyok. Felülök az ágyon rendesen, de meg is merevedem, mert újabb marcangoló pillanatok következnek. Az arcom eltorzul a fájdalomtól, és megkapaszkodom az ágy szélében. Az ujjaim kifehérednek az erős szorítástól. Nem pillantok fel, mert nem akarom látni, hogy esetleg kihajolt Oliver, és most azt nézi, ahogyan szenvedek.
- Dögölj meg Oliver, a fél óráddal együtt. – a fáradtság ólomsúlyként nehezedik a vállamra, amikor megpróbálok felállni. A szívemre helyezem az egyik kezemet, és elbotorkálok az ajtóig. A sötétben nem sokat látok, de hallom a hátam mögötti mocorgást. Gyengének lenni orvostanoncként felér egy öngyilkossággal. El kell jutnom az öltözőbe, mert bele fogok halni ebbe. Ha a Szívdöglesztőről kiderül, hogy a szemembe hazudott, és nemcsak egy kis elváltozás van a szívemen, akkor beperelem. Az édesanyám üres ágya rémlik fel megint lelki szemeim előtt, és elfehéredek. Félek, hogy ugyanarra a sorsra fogok jutni, csak sokkal hamarabb. Orvos akarok lenni, és nem pedig egy halott, akire senki nem fog emlékezni egy idő után. A nagyok közé akarom beírni a nevemet. A kilincs után kutatok, míg végül rá nem találok, de közben sajnos a helyzetem egyre rosszabb lesz. Miért éppen Oliverrel kell egy szobában lennem, amikor rám jön a rosszullét?

 
  Emmat szívatni a legjobb dolog a világon. Eddig nem is tudtam, hogy mi hiányzik az életemből, de már rájöttem. Az első találkozásunkkor még komolyan tudtam venni arra a gyenge negyed órára, amíg beszéltünk, de azt hiszem, hogy már soha többé nem fogok tudni nőként gondolni rá. Szép meg minden, de számomra mindig ez a szívatható csajszi lesz. A barátnői viszont elsőrangúak. Tudom, hogy nagyon is idegesítené, ha meghúznám valamelyiket. Mondjuk azt a szőkét, akit már említettem neki. Viccnek szántam vagy sem, jó csajok ezek a gyakornokok. Nem tudom, manapság a szépséggel együtt jár az orvosi diploma? Amikor én voltam egyetemista, akkor Emma volt kb. az egyetlen felvállalható nő, a többi csak a fogadás erejére kellett.

Fekszem és csibészesen mosolygok, mert örülök magamnak. Szar helyzetben vagyok, a jövőm egy hajszálon függ, de még ekkor is megtalálom azt a kis murit, amivel fel tudom dobni. Pontosabban egész véletlenül jött ki így, de ha már össze vagyunk zárva, naná, hogy kiélvezem. Emma azonban nem válaszol hosszú ideig és így azt hiszem, hogy már nagyon megsértődött. Azért annyira durvát nem mondtam neki, meg amúgy is, nincs cukorból, tanulja meg megvédeni magát. Nem lesz egész életében mellette egy erős szakorvos, hogy mindig kisegítse. Végül csak reagál, és hangosan felröhögök, ez a vélemény arra, amit mondd. Befordulok a fal felé, de azért még odabökök neki valamit.

- Ajj Emma, nem hiszem el, hogy mindenkivel kavartál már. Olykor még azzal a dögös szőkével is csapatjátok közösen, vagy az már nem fér bele ebbe a zűrös életbe?

Utána megint röhögök, de csak mert elképzeltem. Piszkos a fantáziám, tudom jól, de ki ne képzelte volna már el a szexi dokinőket, ahogy egymással jól elvannak? Mellesleg vad lányoknak tűnnek, sokat isznak és pasiznak, úgyhogy ki tudja, hogy milyen korlátaik vannak valójában. Emma-t csak az egyetemen ismertem, akkor még szerény, visszafogott lány volt, ellenben annál okosabb. Most már teljesen más ember lett, az is lehet, hogy egy kis csajos parti simán belefér neki egy húzós nap után. A szőkéről könnyebb elképzelni…

Mocorgást hallok lentről, de semmi hangot, és megfordulok, mert látni akarom, ahogy duzzogva kivonul. Nem ígértem neki soha azt, hogy nem fogom megzavarni. Gyerekes dolog lenne, ha csak úgy kihúzna innen, ahelyett, hogy megvédené magát. Felülök az ágyon, és látom, hogy nehezen kell fel az ágyról, de azért még odaböki a szokásos „dögölj meg” félmondatot. Én már korántsem veszem ezt ennyire mókának, mert látom, hogy nagyon rosszul van. Nem tud kimenni, mert fáj valamije. Atyaég. Pont én vagyok vele? Semmit sem tudok róla. Leugrom az ágyról, és odamegyek hozzá. Megérinthetem vajon a történtek után? Muszáj, nem finomkodhatok, amikor a munkámról van szó.

- Emma. Emma jól vagy? Mid fáj? Krónikus beteg vagy, gyógyszert szedsz? Magadnál vagy annyira, hogy felelj?

Megfogom a kezét, és egy könnyed, de erős mozdulattal a karomba kapom és ölbe veszem. Sokkal vékonyabb, mint hittem. Vagy csak én lettem izmosabb. Gyorsan kitárom az ajtót, és kilépek a folyosóra. Nem tudom, hogy mi az Isten van vele, de remélem nem áll le a szíve vagy valami a karomban, mert azt biztosan nem tudom kezelni.

- Emma, semmi baj nem lesz, azonnal monitorra teszlek.

Elfordulok, és közben viszem a kezemben. A nővérpulthoz lépek.

- Kérem segítsenek, hozzanak egy rendes ágyat, oxigént és morfiumot.

Remélem, arra nem allergiás.