Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 29, 2015 6:07 pm Keletkezett az írás



Még csak néhány hete találkoztunk ezzel a lánnyal, mégis valami már az első pillanatban megfogott benne. Mikor először láttam meg, akkor egyértelműen az tükröződött vissza, hogy nem erre a helyre akart jönni, viszont a helyzettel nem igazán tudott mit kezdeni. Én épp fent ültem az emelvényen, gitározgattam, énekelgettem, de mikor megláttam, hogy mennyire elveszett, kis kényszerpihenőt jelentettem be, és hogy mindjárt folytatom. Akkor pedig odamentem a lányhoz, hogy eligazítsam. Arra persze nem számítottam, hogy nem hall, és beszélni sem tud. Nagyra nyílt szemekkel, egyik szemöldökömet felhúzva néztem csak rá, mikor jelelt néhányat, mire beböktem, hogy én ezt nem értem. Szájról legalább tudott olvasni. A beszélgetést megoldottuk ezután, egész hosszasan eltársalogtunk, és még mai napig sem tudom, hogy mi, de valami nagyon megfogott benne. Meg is adtam a telefonszámomat, hogy ha bármi gondja lenne, akkor írjon rám, szívesen segítek. A többi meg jött magától, azóta is elég gyakran beszélgetünk. Még néhány jelet is megtanított nekem, noha éles beszélgetésben nem igazán használnám őket egyelőre.
A minap támadt az ötletem, hogy ha akarja, elviszem paintballozni. Nem tudom, játszott-e már korábban, ha nem… hát, mindennek meg kell történnie egyszer. De nem is kérdeztem rá. Majd most. Beszéltem is vele erről, hogy hova menjünk, még azt is felajánlottam, hogy elhozom őt, amibe belement. Dél körül érkeztem meg, ha még nem ebédelt, akkor azt is megvártam. Utána viszont mehettünk is a kocsimhoz. Szerencsére volt félretett pénzem, na meg mit ne mondjak, egész jól fizet ez a zenész szakma, ha elég bevállalós az ember. Na meg eléggé szeretem a retro dolgokat, ebből talán érthető az Impala is. Na de lényegtelen. Néhány perc múlva odaérünk a pályához, ahol pedig bekísérem a leányzót. Telik-múlik az idő, és csak várakozunk, hogy a pálya felszabaduljon. Bármelyik percben vége lehet, azt mondják. Aztán végül a lányhoz fordulok, és azt is megvárom, míg rám figyel. Akkor viszont beszélni kezdek, ha nem érti, majd leírom neki.
- Paintballoztál már egyébként? - Egyszer meg kell tanulnom a jelbeszédet is, hogy könnyebben tudjak vele kommunikálni, és neki se kelljen állandóan írogatnia. Nem ritka, hogy szándékosan teszek fel eldöntendő kérdést, aminél egy bólintás vagy fejrázás is elegendő válasz. Na meg azért néha meg is kérem, hogy kicsit tanítsa már nekem a jelelést, mert mégis…
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
77
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 23.
▪▪ Korom :
18
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd. Dec. 29, 2015 7:24 pm Keletkezett az írás



Dex-et közel pár hete ismertem meg. Rosszkor voltam rossz helyen, tulajdonképpen útbaigazítottak elég szarul, így egy olyan helyen kötöttem ki, ahová nem igen akartam. De egy kedves férfi felajánlotta hogy segít, annak ellenére meg hogy fogyatékos vagyok, nem érdekelte. És ez tetszett...Azóta használom a Skype-t SMS-zünk, Chatelünk és olykor megejtünk egy találkát. Apa szerencsére semmit sem tud...akkor lennék igazán bajban.
A mai nap rám irt, lenne kedvem ma is összefutni vele. Kedvem az van. Apa melózik, anya meg hát...el van a maga kis világában.
Szóval fogtam a telefonomat, a kisebb tatyómat, bele a füzet, toll és igazolványok pénztárcástól. Aztán mentem is kim hiszen a következő üzenet szerint, megérkezett.
Dél volt, kaját tegnap este csináltunk apával, de nem akartam anyával lenni egy légtérben szóval mehettünk is. Igazán menő kis kocsija van a srácnak. Imádom. Meg a kocsit is.
Hogy ez egy randi e?
Szerintem az és ez nem is baj addig amíg titokban marad apa és Derek előtt.
Beértünk a várórészhez is, ahol Dex feltett egy kérdést. Szerencséje volt, hogy jól artikuláltan beszélt, megértettem.
A kezemmel is mutattam és a fejemet is megingattam aprón. Nem.
De nagyon izgatott vagyok, olyannyira hogy közelebb lépek Dexhez és úgy pillantok fel rá, majd csípőmmel az oldalába bökök egy mosollyal.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 29, 2015 7:56 pm Keletkezett az írás



Néha azért kíváncsi vagyok azzal kapcsolatban, hogy eddig hogyhogy nem találkoztam az apjával. Nem mintha amúgy is sokszor járnék át Hope-ék házához, de azért érdekel, hogy szándékosan akar az apjától távol tartani, vagy pedig csak puszta véletlen. Lényegtelen, sőt, talán még jobb is így. Lehet nem túlzottan értékelné, ha egy huszonöt éves, kicsit sem jófiúnak kinéző egyed ólálkodna a lánya körül. Pontosan úgy, ahogy Hope a kinézetem miatt nem ítél el, én is hasonlóan vélekedek az ő problémájával, ha mondhatom így. Egyébként sem volt sosem gondom a hallássérültekkel, vagy némákkal, azt mondjuk életemben nem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen lány fog megtetszeni nekem. Mert ez már biztos, hogy kedvelem őt, az már részletkérdés, hogy ez viszonozva van-e, avagy sem.
Valami korlátnak nekidőlve várok a sorunkra. Fú, mennyivel könnyebb lenne, ha tudnék jelelni, akkor legalább tudnánk valamiféle értelmes kommunikációt is folytatni. Bár annyi szerencsém van, hogy gyorsan tanulok.
A mosolya, miután oldalba bök, hát… nem tudok rá nem mosollyal válaszolni én is. Nem mintha az egész helyzetet nem élvezném, egyszerűen azzal a mosollyal szinte bármire rá tudna venni. Azért ez túlzás, de akkor is igaz, hogy aranyos egy mosolya van. Míg a tekintete rajta van, máris beszélek néhány sort.
- Ne aggódj, én nekem nem ez az első alkalmam. Majd megvédelek. - Mondom még mindig mosolyogva, aztán én is megbököm az oldalammal a lányt, persze figyelembe véve a súlybeli különbségeket úgy, hogy ne billenjen ki az egyensúlyából kicsit sem. Ennyire azért nem vagyok béna. - Egyébként a szakállam nem zavaró tényező abban, hogy megérts? - Szerencsére nincs akkora, hogy lefedje az egész arcomat, de azért na.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
77
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 23.
▪▪ Korom :
18
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd. Dec. 29, 2015 10:47 pm Keletkezett az írás



Apa sokat dolgozik. Nem elég neki, hogy ő a kórház igazgatója, de még a műtőkben is jelen kell lennie. Valamelyik nap este 10-kor ért haza, reggel 6-kor keltem vele együtt, segítettem neki főzni, bevitt a suliba és ment melózni. Amikor vége volt a sulinak, akkor meg hozzá mentem be az irodájába... anyuval nem akartam együtt lenni. Szóval esténként együtt jövünk haza amikor olyan van.
Magyarázatot kapok, egy kis információt mindabból amit már magam is tudok. Olyan izgatottság volt bennem, melyet nem értettem, mégis testem minden szegletét elérte, s a vágy, mely erre késztetett csak nőtt.
Érzem a tekintetét minden porcikámon, és titokban feláll a szőr a hátamon. Nem azért mert félnék tőle, vagy mert utálom. Hatodik érzék? Nem.
Ez inkább óvatosság. Apa tanított rá még egész kicsiként.  
Nem félek az érzelmeimtől. Mert ez is..csak úgy, mint a többi érzelmem...én vagyok.
A kétség ott hullámzik ugyan, de semmi esélye sincs felülemelkedni.
Álmok, vágyak, remények. Vannak, voltak, lesznek, még ha át is formálnak, ha ez az egész megváltoztat, ott lapul majd a mélyben a valóm.
A mosolya...egyszerűen megfogalmazhatatlan. Nem igazán tudnám definiálni az érzéseimet, mert még sosem volt ilyesfajta érzelemáradatban, avagy sokkal inkább érzelemkatyvaszban részem. Olyan meleg...érzéki? Visszakapom ezt az egész lökdösösdit, amibe bele is pirulok szépen fülig.
Nem egymás ellen megyünk?
Jelelek lassan a szemeibe nézve, de mivel tuti fel se fogja, ezért előkapom a mobilt és ugyanezt lepötyögöm, majd neki adom mindezt.
"Nem egymás ellen megyünk?"
A szakálla? Útban? Csak lassan megcsóválom a fejem, amit vagy annak hisz hogy nem értem, vagy nem kell leszedálnia a szakállát. De csak elvigyorodok és az érkező férfira pillantok, aki elmutat az adott hely felé. Mehetünk az öltözőkhöz...
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 29, 2015 11:03 pm Keletkezett az írás



Ahogy Hope-pal találkoztam, a befásult, monoton életem máris kevésbé volt az. Oké, ettől függetlenül nem lett sokkal változatosabb, maximum csak annyiban, hogy nem elunom az agyamat, zenét írok, vagy játszok, hanem egy nagyon is barátságos, kedves lánnyal beszélgetek. Nem képzelek bele túl sokat ettől függetlenül, akármennyire is bele tudnék. Talán majd egyszer, ha érzem, hogy bármiféle viszonzást is kapok felőle. Bár ne lennék én is kapcsolatokon belül teljesen analfabéta, akkor lehet könnyebben észrevenném a kisebb jeleket is, és nem kéne transzparenssel az arcomba nyomni. Ez azért túlzás, de lehet érteni a lényeget szerintem.
Csak még szélesebbre húzódik a mosolyom, mikor teljesen elpirul a leányzó. Talán ez lenne az? Szép is volna, ha tényleg ennyi lenne. Viszont ez csak fénysebességgel szalad át az agyamon, aztán csak mosolyogva megrázom a fejemet, mikor jelelni kezd. Ennyire még nem vagyok jó, hogy ezt megértsem. Szerencsére leesik neki, és a telefonját előkapva olvasom el az üzenetet. Vagy minek mondjam… jegyzet. Bár lenne valami mód rá, hogy hallhassam beszélni, vagy tudjam, hogy ő is képes hallani engem. Ettől függetlenül valahogy bennem motoszkál, hogy akármennyire is siket, tökéletesen hall engem. Ennek van értelme? Valószínűleg nincs.
- Nem, most nem. Először szeretnélek egy… mondjuk úgy, vizsga alá vetni. - Csak remélni tudom, hogy most nem a fogyatékosságára gondol, mert nekem is átszaladt az agyamon ez, hogy lehet nem épp fogalmaztam jól. Ha nem vigyorogtam volna szüntelenül, akkor talán úgy is értené, így viszont kétlem. Nem is annak szántam. Nekem nem számít, hogy milyen problémája van, számomra ő is ugyanúgy ember. Ezt a fajta gondolkodást már régen megtanultam.
Aztán pedig megyünk is az öltözőkbe, a vállát megböködöm röviden, aztán megszólalok.
- Amint kész vagy, itt fogok várni a folyosón, okés? - Aztán pedig útjára is engedem a nőibe, én pedig megyek a sajátom felé. Átöltözök gyorsan, de a fejvédőt még nem veszem fel. Azt hamar meg tudom oldani magam is, és ki tudja, Hope-nak szüksége lesz-e rá, hogy segítsek neki benne. Vagy hogy mi mondandóm lesz még. Hónom alá is fogom azt, majd a falnak dőlve várakozok.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
77
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 23.
▪▪ Korom :
18
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Kedd. Dec. 29, 2015 11:26 pm Keletkezett az írás



Valójában mint mindig, most is lenne ezer meg ezer mondandóm, de mégsem szólok semmit. Nem tudok... csak szájról és jelekről olvasok.
Hirtelen úgy érzem van értelme folytatnom ezt az életet, és van értelme tovább küzdenem magamat annak rögös útján.  Olyasvalaki lettem, aki elvesztette a fonalat a válaszai felkutatása közben, és megrökönyödve ácsorgok felgyülemlő kérdéseim undorító kavalkádjában.
Elesettnek lenni? Annak látszani? Nem bírom elviselni a tudatot.
A gyengeséget kimutatni nem kenyerem.
Kell egy cél, kell egy álom, és kell egy sétabot a meredek mellékutakhoz. A tudásvágyam és a lehetőség, hogy gyarapítsam tudásom készletét pedig éppen olyan dolgok, amelyek miatt megfeledkezek a fájó dolgokról....most Dex jelenti ezt a kapaszkodót. Vizsga? Szemöldököm felhúzódik homlokom közepére, de elmosolyodom és hüvelykujjam felmutatva jelzem. Ok. Ahogy gondolod. Nem fogok csalódást okozni. Neked se. Neked meg különösképpen nem. Az elég gáz lenne, ha pont előtte csődölnék be minden téren.
A folyosón megtorpantam, hogy megéreztem kezét magamon és rápillantottam, hogy megértsem mondandóját. Bólintottam és haladtam a kijelölt helyre, ahol méretre kapott öltözéket kaptam...csak a sisak nagy.
Felvettem azt is és a tükörbe bámultam. Hát...kezdjük.
A célom? Rögös, és meredek, mintha a világ legmagasabb hegyére próbálnám feltornászni magamat... Lábak nélkül, esetleg. Jelenleg az, hogy megértsem a világot. Aztán majd elválik. Kiértem a fiúhoz és levettem a fejfedőt is, hajam az arcomba omlott, melyet hamar elhessegettem és rápillantottam.
A "tehetségem", a kitartásom és az ambícióm hármasa gondoskodik róla, hogy győzzünk. Mosolyogtam, hisz mi mást tehettem volna? Velem is történtek már persze rossz dolgok, de ha hagynám, hogy a padlóra küldjenek, szerintem többé már képtelen lennék felállni.
Kíváncsian fürkésztem a fiút és egyre jobban izgalomba hozott ez az egész.
Csak kezdjük már.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 29, 2015 11:45 pm Keletkezett az írás



Szerintem mindketten ugyanúgy örülünk annak, hogy a másik hogy áll hozzánk. Én örülök, hogy nem fogja állandóan a fejét miattam, csak mert egyáltalán nem értem a jelelését. Majd egyszer sor kerül rá biztosan. Bár ez attól is függ, hogy a mi… kapcsolatunk mennyire lesz időtálló. Én örülnék, ha az maradna. Ő pedig valószínűleg azt igazán tudja értékelni, hogy nem kezelem őt egyáltalán másként. Oké, itt nem játszik az, hogy úgy beszélek hozzá, hogy nem figyel rám. Maximum úgy sikerülne, ha SMS-t küldenék neki. De hát engem egyáltalán nem zavar az sem, hogyha magamra kell irányítanom a tekintetét. Imádom azokat a mogyoróbarna szemeket, azt a mosolyt...
Amint meglátom a szerelésben, újra mosolyra húzódik a szám. Amint közelebb ér, már mondom is. - Jól áll. Mehetünk? - Ha pozitív a válasz, akkor pedig hagyom is, hogy meginduljon, én pedig vállára téve a kezemet vezetem őt, merre is kell menni. Csak hogy ne kóricáljon el… Legalábbis jó ezt mondogatni magamnak, akármennyire is élvezem, hogy érinthetem.
Oda is érünk a pálya bejáratához, ahol megkapjuk a fegyvereket, és kisebb eligazítást is tart csávókám. A lányt gyengéden oldalba bököm, hogy aztán a csávókámra irányíthassam a tekintetét. Jó, ha tudja, mire vigyázzunk, és egyebek. Ha esetleg azt jelzi felém, hogy nem látja, akkor meg nem igazán zavartatva magam kapom a nyakamba, hogy láthassa. Szerintem ezt a jelzést még én is felfognám, hogy ha nem látja.
Amint vége pedig még a biztonság kedvéért megkérdezem tőle. - Minden érthető volt? - Ha a válasza igen, akkor pedig a sisakra böktem, hogy tegye fel. Ha nem értett valamit, akkor pedig elmagyaráztam, míg minden nem világos. Egy mosolyt villantva rá teszem fel én is a sisakot, és aztán mehetünk is a pályára.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
77
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 23.
▪▪ Korom :
18
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Dec. 30, 2015 6:48 pm Keletkezett az írás



Kiléptem a folyosóra, ő már ott volt. Annyira aranyos, komolyan jól esik, hogy gondol rám, figyel a jelekre és arra is, hogy olvasni tudjak rajta. Apu mindig mondta, nem nézhetjük le a másikat azért, mert más. Én is ezt teszem, nem nézek le senkit. Kérdésére nem válaszolok semmit, csak megyek előre, csak azt veszem észre, hogy a vállamon van a keze. Rápillantok egy mosollyal, majd magam elé pillantok. Képtelen lennék szavakba önteni az érzést, ami körbekerített.
Olyan meleg.
De ez nem olyan, hogy meleg van egy bizonyos helyen.
Ez most belülről jön.
Mélyről.
Nő vagyok, van szemem, kettő is. Tekintetem végigpásztázza a helyet, minden mást figyelek. A kezembe akad egy fegyver, végig néztem rajta mi merre található... olyan sok minden fontos nincs is rajta. A fiú jelzésére a dumáló "edzőre" vetettem a pillantásomat és nyomon követtem a prédikációt.
Ha hallanám egyszerűbb lenne, de semmi baj. Évek óta űzöm ezt. A születésem pillanatától. Már jól megy.
Igen, tényleg ilyen egyszerű lenne minden. Suta félmosoly szalad képemre a "panaszkodásomat" hallgatva. Az igazság az, hogy nem zavarnak már. Apa a megmondója, szívesen hallgatok, akár tanács nélkül is. Érdekel a más öröme, bánata egyaránt.
Érdekel és mert nem vagyok búval megáldott, mint sokan az évek terhe alatt, hogy mindez pesszimista hozzáállásban ütközzön ki. Én szeretem a jót látni, még Dexben is, feltételezni mindenben és mindenkiben elsőre.
Max csalódok.
De az nekem fáj és nem másnak.
A magyarázatnak vége szakad, mindenki elmegy stratégiát megbeszélni, jómagam Dexterhez fordulok és figyelek.
A kérdésére riadtan zakatol fel szívem ritmusa, nem is reagálok elsőként. Hosszú másodpercekig csak meredek a csodás kék íriszeibe. Igen, ez valami, pontosan ez az amiből kissé zavart helyzetből...egy még zavartabba kerülök.
Ha apa ezt megtudja. Félhet a világ. Ki az a vadmarha, aki nem fél Dwayne McGowan temperamentumától? Néha még én is félek, pedig nincs okom rá. Engem nem bántana. A válaszom csak annyi, hogy felemelem a testem elé a fegyvert és "kibiztosítom" egy határozott mozdulattal és egy meghatározottabb mosoly kíséretében.
Aztán ha más nem volt, akkor egy bucka mögé siettem nekidöntve a hátamat annak felvettem a fejfedőt és kifújtam a levegőt.
Csak nyugalom Hope. Minden oké.
Zavarban vagyok. A szívem vadul repdess és pillangók vannak a gyomromban.
A tekintetem lehunytam, a meccs elindult. Vannak hiányosságaim, de ennek ellenében van ami felerősödött bennem. Ezt csak 12 évesen fedeztem fel.
Amolyan rejtett adottságként. Hirtelen kifordultam és lőttem, eltaláltam valakit, egyből befordultam egy másik fedezékbe. Kifújtam a levegőt és Dextert kutattam tekintetemmel....
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 30, 2015 7:15 pm Keletkezett az írás



Őszintén kíváncsi vagyok, hogy vajon mit gondolhatott, mikor először leszólítottam őt. Bár akkor még egész kellemesnek nevezhető volt a küllemem. Hajam nem volt rendezetlen, kócos, hanem egyszerűen hátra volt összefogva, a ruházatom is egy vörös kockás ing, egy teljesen átlagos fekete nadrág, aminek szára bele volt tűrve a bakancsomba. Bár a mai ruhám is hasonlóan festhet, kivéve, hogy a vörös ing most kék. Azt tudom, hogy én mit láttam meg benne először, ami miatt úgy éreztem, oda kell mennem… A szemei. Oké, hogy tükröződött róla, hogy mennyire nem a jó helyen van, de akkor is megfogott velük.
Jómagam karba tett kézzel hallgattam végig a már elég sokszor elhangzott szöveget, max más szavakkal. Ha ez a csávó dolgozik, csak akkor szokott lenni hegyi beszéd, de ez nem gond. Sőt, legalább néhányan, akik újak benne, csakúgy mint Hope, legalább egy-két dolgot megtudnak róla. Sosem árthat tudni, hogy mire vállalkoztak.
Csak örülni tudok annak, hogy mindent értett, aztán pedig útjára is engedtem, menjen be a pályára. Én nem siettem oda sehova sem, csak kiegyenesedve, kezemben a fegyverrel indultam meg egy fedezék mögé. Úgy is van még egy fél percünk, mire elkezdődik az egész.
Végül csak elkezdődik, és ekkor már én sem vagyok rest mozgásba lendülni. Kiszemlélek a sarok mögül, hogy valamelyest felmérjem a terepet, hogy ki-merre van. Aztán meg is látok valakit, akit becélzok, és lövök. Majd mozgásba lendülök, miután biztosra vettem, hogy a terep viszonylag tiszta. Egy sorozatot még lövök én is, de most nem talál be.
Most viszont látom, hogy ketten is engem vettek célba. A fedezék mögül lövök néhányat, majd valami nagyobb fedezék után kutatva kezdek el futni valamerre, szerencsém, hogy megbotlok valamiben, mert emiatt nem talál el az egyik. Esek egyet, de az oldalamra, és már eléggé jól betanultam, hogy ebből is ügyesen vissza lehet hozni a hátrányt, ezért fordulok egyet, és úgy állok meg fél térdre ereszkedve, és lövök. Aztán meglátom Hope-ot is, ahogy szemezget. Mikor rám irányul a tekintete jelenik meg mögötte valaki. Én azt is célba veszem, és úgy kezdem el lőni. A lány feje mellett mennek el a festékgolyók néhány centire, de a célpontomat legalább eltalálom. Hüvelykujjamat felmutatom neki, aztán pedig folytathatjuk is a játékot.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
77
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 23.
▪▪ Korom :
18
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Dec. 30, 2015 10:31 pm Keletkezett az írás



Némaság fogad a terepen. Csend és nyugalom, mint az életem általában. Vagyis ahogy azt érteni lehet egy sikettől. Némától. Szóval lőttem kettőt és be is találtam. Fogalmam nincs merre van Dex, de remélem engem hamarabb kilőnek mint őt, szívesen nézném ténykedését. Nem csak itt. De tényleg.
Nagyon jól érzem vele magam.
Oldalra pillantok. Dex? Miért tartja rám a fegyvert? Ugye...nem azt akarod mondani? Aztán lő, a tekintetem se rebben, de a festékek elsuhannak mellettem. Hirtelen fordulok hátra, egy fickó épp akkor lépdel hátra, ahogy belecsapódnak. Egy kicsit meglepett a dolog, visszapillantottam Dexterre és akkor mutatta az ok jelet. Elmosolyodtam, majd kipillantottam a mezőre és láttam a háborút...az igen. Aztán a másik oldalon kisomfordáltam, egy másik kisebb rejtekhez igyekeztem. Próbáltam felmérni a terepet.
Vészvillogó kapcsolt be a fejemben. De miért?
Mégis honnan érkezhet? Mi célból? Dextert keresem, de ő eléggé elfoglalt, szóval nem tudom. El is tűnik a látómezőmből egy pillanat alatt. Már csak azt veszem észre hogy ketten megint csak összefogtak és Dex mögött indultak meg, szinte lesben állva. Ugrásra készen. Azt már nem. De lelőni nem tudom őket, a helyezkedésük kontraposzt....jobb ötlet hiányában Dexre szegezem a fegyverem és közvetlen a feje elé, a szalmába lövök le kettőt, figyeljen rám, hogy figyelmeztessem. Ha rám néz valamilyen módon, akkor felmutatok 2 ujjamat és azokkal az adott irányba mutatok. Mögötte 1,5 méterre egy raklap mögött vették célba.
Végül én is célba találtam egy éppen kikukucskáló fejet, majd ökölbe szorult kezemet az oldalamhoz emelem. JEE.
Meg vagy. Most örülök, mint majom a farkának. Táncra azért nem perdülök, de olyan izgatott vagyok, előfordulhat, hogy az is lesz.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Dec. 30, 2015 10:58 pm Keletkezett az írás



Néha még én is meglepődök, mennyire jól el tudunk szórakozni ezzel a lánnyal. Most nem feltétlen az aktív sportokra gondolok, mint most a paintball, hanem, hogy neten beszélgetünk. Vagy SMS-ben, amelyik kéznél van.
Miközben a meccs megy, az agyam negyedrészében azon gondolkozom, hogy ezután mit csináljunk. Hova menjünk. Mert amint vége ennek a meccsnek, és mit ne mondjak, szépen fogynak az emberek, plusz nem igazán lesz már második menetre sem erőm. De sajnálnám, ha a nap ennyivel érne véget. Majd rá kell kérdeznem Hope-nál is, hogy mikorra kell hazaérnie.
De nem hagyom, hogy ezek a gondolatok elvegyék a figyelmemet teljes mértékben. Sőt, eléggé kapkodom a fejemet. Vicces, hogy pont ilyen játékokkal szoktam játszani, és hogy az mennyivel másabb, mint ez. Ebben jobb vagyok…
Felfigyelek a néhány lövésre a szalmába, emiatt egyből lejjebb is húzódok, és csak néhány másodperc után emelkedem fel. Akkor látom meg, hogy Hope mutogat mögém. Na az ilyen jeleket még meg is értem. Hátamra fordulok, nyakamat nekitámasztva a szalmának szedem le, amelyiket tudom. Látom, ahogy Hope is telibe fejen találja az egyik tagot. Legalábbis gondolom, hogy ő volt az. Fú, egyszer kapott nyakon egy ilyen lövedék. Na az aztán tud csípni. Ilyet senkinek nem kívánok. Most viszonylag tiszta a terep.
Újra kikukucskálok, és csak azt nézem, ahogy a csapatom tagjait sorban szedik le. Átlendülök a szalmán, és Hope-hoz megyek. Konkrétan odacsúszok mögé, aztán pedig hátának támasztom magamat. Valahogy megpróbálom mutatni neki, hogy 180 fok az övé, 180 pedig az enyém. Aztán egymás hátának támaszkodva várom az előbukkanó személyeket. Ha kell, és látom, hogy lőnek ránk, akkor pedig egyik karommal hátranyúlok Hope felé, hogy a földre rántsam őt, miközben másikat a fegyveren tartom. De egyelőre a taktikának inkább csak előnye volt, mint hátránya. Már azóta vagy kettőt leszedtem. Összesen vannak húszan most ezen a pályán. Csapatonként. Beleszámítva, hogy én elég sokat leszedtem már, a csapat is, egész jók az esélyeink. De örökké nem maradhatunk így. Akármennyire is jó lenne.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
77
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 23.
▪▪ Korom :
18
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Dec. 30, 2015 11:37 pm Keletkezett az írás



Irigyeltem őt a nyugalmáért, ezért a végtelen elfogadásért, ugyanakkor pedig igyekeztem ebből én is meríteni. Tőle elcsenni, mert én ehhez értettem: elorozok innen-onnan ezt-azt. Kis nyugalmat, kis józanságot, kis békét, kis melegséget. Aztán visszaadom, amikor kell.
Nagyon élvezem ezt a kis lövészetet. Apa soha az életben nem hozott volna el, mert ez veszélyes, mi van ha nem veszem észre és nem tudok kitérni és olyan sérülést kapok ami súlyos... ilyen és még ennél is több dolgot magyarázott még pár éve.
De amiről nem tud, az nem fáj neki. Én meg el sem árulom, mi a helyzet...
A leszedálás jól ment mindkettőnk részéről, de szerintem egyre csak fogyatkozunk. Jó azt én is tudom, hogy ennek z a célja, de a mi csapatunkból már kevesen vagyunk. Dexter hirtelen mellettem terem, a hátamat vetem az övének, amolyan akciós-katonás jelleggel, sok ilyesmi filmet nézek apával, ott szoktak így bombázni.
A fejemet felé fordítom, hogy lássam az érdekes magán jelelését, de annyit értek, hogy az az ő része, ez meg az enyém.
Remélem jól vettem ki a jeleket, majd lövök egyet, épp akkor bújt el valaki az egyik tákolmány mögül.
Aztán azon kapom magam, hogy a fiú keze már engem érint és ránt le a földre. Nem tudom mi van, de ez általában rosszat sejtet. De elmosolyodom a helyzet ellenére is, hiszen piszkosul jól érzem magam.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 31, 2015 12:13 am Keletkezett az írás



Kíváncsi vagyok, hogy a szüleink mennyire különböznek egymástól. Mert az enyéim kicsit sem voltak toleránsak sem velem, sem mással szemben. Mikor először cigit láttam meg a kezemben, kaptam is egy kisebb fenyegetést, hogy még egy ilyen, és repülök a házból. Én úgy voltam vele, hogy akármennyire is rohadt szigorúak, nem tennék meg. Ja, pont annyi voltam, mint most Hope, mikor kiraktak otthonról. Kicsit talán még mindig fáj ez a pont, de annyiban jól jöttem ki, hogy megtanultam magamról gondoskodni. Nem igazán volt más választásom…
Nem éppen voltak bonyolultak a jeleim, hisz konkrétan csak két kisebb összetett mozgás volt. Rámutattam Hope-ra, majd elé, aztán magamra és az előttem lévő terepre. Reméltem, hogy megérti. Bár, ha tudnék jelelni, akkor biztos könnyebben meg tudnám értetni vele magam, de erre még várnia kell. Úgy is meg fogom tanulni, legalábbis ez a célom. Az alap dolgokat mindenképp jó lenne. Bár néhányat már így is tudok.
A földre is rántom a leányzót, és épphogy nem kap el minket. Mi több, az ellenfél eltalálta a saját csapattársát. Még én is belelövök néhányat, miközben a földön vagyunk. A földön tartom a leányzót, miközben az én irányomból jövőt is eltalálja egy sorozat. Nem tőlem, nem is úgy tűnik, hogy Hope-tól, sokkal inkább az egyik csapattársunk volt, akinek eddig sikerült megmaradnia.
Felsóhajtok, aztán a lányt is eleresztem, és az illető csak annyit közölt velem, hogy már csak kábé öten vagyunk a pályán. Nem nehéz fejszámolás várt rám ezután. Ekkor látom csak feltűnni a csávókám mögött egy másikat, aki hátba is kapja egy sorozattal a csapattársunkat, mire én újra fél térden támaszkodva szedem le őt. Aztán már fordulnék is jobbra, vagy balra, előre, vagy hátra, de nem sokat sikerül kivennem. Neki van nagy előnye most, mert Hope és én eléggé betömörültünk egy helyre, ő pedig bárhonnan előbukkanhat. Meg is teszi, miután én néhány méterrel eltávolodtam Hope mellől. Így több esélyünk van. Legalábbis így gondoltam. Viszont engem oldalba talál, nem is kímél, vagy 30 festékgolyó biztos eltalált. Be is mutattam neki, majd Hope felé fordultam, hogy tudja, merre van a cél. Most fog eldőlni a játszma.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
77
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 23.
▪▪ Korom :
18
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Dec. 31, 2015 1:13 pm Keletkezett az írás



Egyre több minden történik és már követni sem lehet az eseményeket. Legalábbis innen lentről nem nagyon. Dex tekintetét követem, vagy bármit, ami információkhoz vezethet. Ez azért félelmetes, ha belegondol az ember. Mi lenne ha igazi fegyverek lennének és valami tűzharc kellős közepében...akkor is védelmezne ennyi ismeretség után?
Bár a másik oldalon szép festékfoltok vannak, melynek elég sok jelentősége lehet, de ez komolya annál, hogy ne tudjam felfogni. Bajban a haza....végül Dex elereszt, felpillantok rá, valakit, valamit nagyon kémlel, szóval...vesztésre állnánk? Felguggolok és figyelemmel követem az eseményeket. Milyen üres és kihalt a csatatér... ez tényleg csak a teljes megsemmisítés lehetett. Jók az ellenfeleink.
Dexter figyelem ahogy távolodik tőlem, de aztán záporoznak rá a festékgolyók... mintha többen lőnék őt... mikor abba maradt az egész sóhajtva vetettem meg a vállamat a mögöttem lévő dolognak. Jobban megszorítottam a fegyveremet.
Hirtelen jött ötlettel gazdagodva és belső inspiráció hatására a rejtekem főlé emelkedtem, magam elé rántottam a fegyvert és lőttem.
Láttam honnan érkeznek a festékek a fiú(m)ra, szóval neked kampec.
Tök egyszerre bukkantunk elő és ugyanabban a pillanatban lőttünk. A találat is egyszerre ért minket. Míg engem a vállamnál talált el, őt a mellkasánál. Feltettem a kezem, ahogyan ő is.
Aztán egyre izgatottabb lettem, letettem a fegyverem, lekaptam a sisakot is, majd Dex nyakába ugrottam fülig érő hatalmas mosolyommal és átöleltem. Ez nagyon jó volt. Köszönöm neked. Jó pár másodpercig csünghettem rajta, aztán teljesen elvörösödtem ebbe az egészbe, majd el is engedtem, felpillantottam rá és eltűrtem az arcomból az ott incselkedő hajtincset.
Felpillantottam szemeibe, a látvány pedig egyre jobban felpörgette a szívemet és tamtamot pergette egyre jobban.
Jól vagy? Jeleltem el neki végül.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 31, 2015 1:52 pm Keletkezett az írás



Legszívesebben ráordítottam volna arra az idiótára, nem szép szavakkal, hogy álljon már le, a kurva egeket, és hasonlókkal. Hát baszki, de komolyan, egyrendes gépkarabélyban ez egy konkrét tár lenne, amit most belém eresztett. Még nem sajog az oldalam, de csak néhány percet adok neki. Fel is rakom a kezemet, egyikkel persze a középső ujjamat mutatom a tagnak, aztán pedig félre állok valamelyest, és úgy figyelem az eseményeket. Nem nézek Hope-ra mert a gyerek talán még rájönne, hol van. Leveszem a fejvédőt is, amit magam mellé dobok, és úgy nézem karba tett kézzel az eseményeket.
Azon pedig csak elmosolyodom, hogy konkrétan egyszerre találták el egymást. Na hogyne, mivel ő lány, őt kíméled, mi? Rohadék… Kicsit meglepődtem, ahogy ezt követően szinte egyből jött is felém, és a nyakamba vetette magát. Viszonoztam az ölelését, és olyan megnyugtató érzéssel töltött el ez is, hogy az eddig az adrenalintól és az idegességtől eddig hevesen verő szívem egyre lassabb tempóra kezdett el váltani.
Végül hagyom lemászni rólam, aztán elég volt csak a reakcióit néznem, hogy újra lágyan elmosolyodjak. Nem is tudom, pontosan miért tettem, de annyira talán nem is hirtelen hajoltam hozzá közelebb, hogy ajkaira tapasszam az enyéimet, és úgy adjak neki egy lágy csókot. Épphogy belekezdett a jelelésébe, én pedig ezzel bombáztam le.
Csak néhány pillanat múlva jövök rá, hogy épp mit is csináltam, aztán végül elhúzódtam tőle. Még ez is lassabban ment, mint akartam. Idegesen vakargattam meg a tarkómat, és próbáltam valami olyasmit kibökni, amit meg is érthet. Valamit csak sikerült kierőltetnem magamból, de az sem volt valami hosszú… - Én… - Fogalmam sincs, mit mondhatnék. Fogalmam sincs, ő hogy volt vele, én nekem viszont nagyon is jól esett az előbbi. De nem akarom, hogy azt higgye, letámadtam. Akármennyire is ez volt a szituáció…
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
77
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 23.
▪▪ Korom :
18
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Dec. 31, 2015 2:36 pm Keletkezett az írás



A kezeit éreztem a derekamon, ahogyan átöleltem Őt. Piszkosul jól esett az érintése és egyfelől olyan bizsergető érzést váltott ki belőlem, ami nagyon jól esett, de mi a magyarázat a miértjére?
Nem tudom, tényleg.
Még sose voltam így senkivel sem. Sose estem bele egy fiúba sem. Erre itt egy 25 éves fiú, aki rögtön hozza magával a rózsaszín ködöt is. Ahogy elengedtem őt, meglepett a mosolya, másra számítottam. Neki álltam a jelelésnek, de már azon kaptam magam, hogy ajka az enyémhez ért. Lágy volt és szeretettel teljes. Meglepett, döbbent képpel követtem az eseményeket. Most már nem elpirult állapotban voltam, hanem fullosan rák vörös. Amit viszont fene sem gondolt volna, hogy a szívem gyorsabb tempót is fel tud venni, a pillangók anélkül tudnak még jobban megkergülni a gyomromban, hogy károkat okoznának a belső szerveimben és hogy a kedvem lehet még ennél is rózsásabb. Nem találok rá szavakat, mit érzek. Úgy vélem belé estem, mint vak ló egy igen csak nagy gödörbe és hát nagyon nem tervezek kikászálódni onnan. Miért is tenném? Kényelmes.
Félek attól, hogy én nem vagyok elég… nem is tudom milyen… rámenős? Felnőttes? Dögös? Szenvedélyes? Nincs meg bennem az az egészséges vadság, ami kellene egy olyan fiúhoz mint ő.
A fenébe ezekkel a gondolatokkal! Egy pillanat alatt ölelem át ismét, majd a nyákára, puha bőrére egy csókot lehelek. Felpillantok rá elmosolyodva...
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 31, 2015 3:18 pm Keletkezett az írás



Nem is tudom, hogy mit gondoltam ezzel a csókkal. Egyszerűen csak... úgy éreztem, megvan köztünk az a vibrálás, és a korábbi tettei is ezt a képzetet keltették bennem. Eszem ágában sem volt letámadni, de én már csak ilyen vagyok... Szinte levegőmet visszafojtva várom, hogy valami reakciót mutasson. De a rákvörös képe is eléggé elárulta magát. Vagyis gondolom. Vagy nem tud mit kezdeni a helyzettel, vagy pedig csakugyan örül annak, hogy ezt megléptem. Én mindenképp. Engem nem érdekel, hogy nem hall, vagy hogy nem tud beszélni, ez a csók is jelezheti talán, hogy nem ítélkezem. Nem értem, hogyan tudta így elrabolni a szívemet.
Mert ez biztos. Eddig nem teljesen értettem, hogy mégis mit érzek iránta, de ebből a hirtelen belekezdett és félbemaradt csókból kiderült. Úgy-ahogy.
Még mindig nem tudom, mit kellene mondanom, vagy tennem, addig nem, míg ő rajta nem látok az elpiruláson kívül bármit is. Végül újra a karjaimba veti magát, én pedig szorosan ölelem magamhoz. Ha ez nem lett volna elég, csókja a nyakamra már egyértelmű bizonyíték, hogy hasonlóan érzünk egymás iránt. Most már sokkal nyugodtabban hajolok ajkaihoz, hogy rendesen meg tudjam csókolni őt. Eközben a hátát simogatom lassan.
Nem érdekel, hogy figyelnek-e minket, vagy bármi. Gondolnak, amit akarnak. A csókot követően pedig mellé állok és átkarolva őt indulok meg ki a pályáról, az öltözők felé. Odaérve pedig útjára engedem, és biztosítom, hogy itt megvárom. Persze mindezt hatalmas mosollyal az arcomon. Ha nem tartóztat fel, akkor pedig be is megyek átöltözni.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
77
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 23.
▪▪ Korom :
18
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Dec. 31, 2015 4:36 pm Keletkezett az írás



Őt aztán nem érdeklik a hibáim, belevág és meglépi azt, amelyet én nem mertem. Nem érdekel a kinézete, vagy a hibái amelyeket elkövetett az évei alatt...mindenki hibázik. Senki sem tökéletes, én se, nekem is vannak hibáim bőven.
Az ölelésébe bújok, nyakát csókolva erősítem meg a döntésemben. Akarom ezt a kapcsolatot. Egy ideig csak titokban, apának egy szót sem szólhatok róla.
Se Dereknek, se anyunak, senkinek.
Egyelőre a titkunk marad és erre majd megkérem. A biztonsága érdekében. Nekem azóta fontos személy lett az életemben, mikor kihúzott a bizonyos lekvárból az eltévedésem napján.
Egy újabb csókba merül bele, arcom már lángol ettől, tenyereim arcát simítják végig, majd tarkóján maradnak és szinte átölelem a nyakát. Vágytam a csókra, de nem akartam még ennél többet. Még.
Tényleg nem akarok neki bajt. Ismerem apámat és szét csapná... még finoman fogalmaztam. Az öltözőbe indultunk, az utunk szét vált. Gondolataim csak Dexter körül járt... remélem csuklik időközben a másik oldalon.
Az öltözés végeztével a folyosóra indultam, ahol már várt rám. Mosolyogtam és ugyanígy mosolygott a tekintetem is az ő íriszeibe.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Dec. 31, 2015 5:29 pm Keletkezett az írás



Csak most gondolok bele igazán, hogy mennyi év is van köztünk… Oké, persze vannak párok, akiknél még több is, mint 8 év van a két fél között, de azért kicsit fura. A régebbi kapcsolataimban is maximum 3 év volt köztünk, így valamelyest kellemes újdonság ez. Bár ha nem tudnám a korát, akkor valószínűleg bőven rá lehetne mondani, hogy van huszon-akárhány is. Bár ez így van a fiatalok zöménél. Én meg amolyan kettős mérce vagyok. Babapofim van, ha szőrtelen, akkor meg elkérik a személyimet is, de mikor szakállam, akkor pedig vén rockernek néznek. Egyik jobb, mint a másik, komolyan.
Egy valami biztos, nem akarom elkapkodni ezt az egészet. Pláne úgy, hogy valószínűleg ez lesz az első kapcsolata a lánynak is. Bár fogalmam sincs igazából, volt-e korábban pasija. Akárhogy is, szerintem másabb egy vele egykorúval, meg egy 25 évessel. De fogalmam sincs, nincs ebben sem tapasztalatom.
Alighogy kiér az öltözőből, máris megindulok elé, hogy aztán egy újabb csókkal üdvözölhessem. Ezt nem fogom tudni megunni, az biztos. Aztán annak végeztével pedig a számra szegezem a tekintetét. - Ez volt az első? - A paintballt tudom, hogy igen, de most egyértelműen nem arra gondolok.
Végül pedig belekarolok a derekába, és úgy indulok meg, fejére még egy puszit nyomva. Szerencsére nem nőttem valami magasra, tehát maximum tíz centi lehet a kettőnk közti különbség. Ami egyáltalán nem rossz. Sőt, kifejezetten kényelmes.
Ha más nincs, akkor kisétálunk a kocsihoz, és tiszta úriember módjára nyitom ki neki az ajtót. Megvárom, míg beszáll, majd én is ezt teszem. Bedugom a kulcsot az indítóba, majd épp fordítanám el, mikor is megállok. Hümmögök egy sort, majd rápillantok Hope-ra. Ha nem figyelt rám, akkor megvárom most is. - Mikorra kell hazaérned? - Amennyiben van időnk is, úgy újabb kérdést teszek fel neki. - És meg akarsz tanulni vezetni? - Mosolygok rá, aztán ha rábólint, akkor pedig jelzem felé, hogy menjünk egy kietlenebb tájra, ahol biztonságosabb mindez. Aztán el is indulok a kocsival.
Vissza az elejére Go down

▪▪ Hozzászólások száma :
77
▪▪ Hírnév :
0
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 23.
▪▪ Korom :
18
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Dec. 31, 2015 5:48 pm Keletkezett az írás



A csókra csókkal válaszolok. Hosszúra nyújtott pillanat lett ez, amire teljesen bebizseregtem. Első kapcsolat, hah?
Idáig eljutni...így ráadásul és eképpen? Óha, apa kinyírja. Kérdésére egy Igen a feleletem. Egy határozott igen. Bólintással mellékelve. És még ágyban sem voltam egyel se... egyelőre nem is akarom...vagyis akarom, de majd. Idővel. Olvastam, hogy az első alkalom mindig fáj...de mennyünk inkább. A fejemre csókot nyom, amire még inkább belevörösödök.
Csak ne tévedjen lejjebb a keze...ezt mantrázom egészen a kocsiig kiérve, ott aztán be is ülök és bekapcsolom az övet. Rá pillantok.
Előhalásztam a zsebemből a telefont és gyors választ pötyögtem. Noh igen, apa munka ideje eléggé változó, ha van kedve haza jön előbb, ha nincs akkor meg túlórázik és okítja a népet.
Vagyis irtja. Mert azt teszi. Vérbeli katona...még mindig a múltban él olykor, de én így szeretem.
"Nem tudom! apa dolgozik, érdekes munkaideje van. Szóval majd ha ír egy SMS-t, 5 percem van hazaérni utána."
Vezetni? Még sose vezettem....de egy oké-t mutatok és izgatottan várom a további fejleményeket.

/Köszönöm a játékot Very Happy /
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 4:55 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Hope & Dexter
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: