Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Emma and Derek - Am I pregnant?
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Szer. Jan. 20, 2016 9:37 pm Keletkezett az írás




Derek & Emma



Piros, fehér pettyes ruhában baktatok Sydney belvárosában. A kései időpont ellenére még akadnak járókelők, akik az éjszakai élet helyeit kutatják kitartóan, míg mások esetleg a munkából tartanak hazafele. A kánikula ellenére, mégis reszketek. Hiába múlt el lassan két órája éjfél, minden porcikámban fázom, és össze vagyok zavarodva. A fehér kardigánom szélét összehúzom magamon, és sietek a célom felé, van egyáltalán célom? Lehajtott fejjel, zilálva lépkedek a járdán, és bolyongok errefelé, akárcsak egy földhöz ragadt szellem. A testem az elmúlt három hétben sok mindenen ment át, és az állapotom kezdett rosszabb lenni, egyben furább is. A szívem többszöri alkalommal szúrt bele a legváratlanabb pillanatokban, amikor még a levegő is bent rekedt, és megszólalni se tudtam. Védelmezően masnit formázva ölelem át magam, és megyek előre, amerre az út visz. Tudom, hogy hova kellene mennem, de nem merem megtenni, mert akkor valóra válik a rémálmom. Megadón sóhajtok egyet, és egy könnycseppet is elmorzsolok. A bulik, és a drogok ideje lejárt, vagyis azt hittem kettő héttel ezelőtt. Egy bizonyos férfi kizökkentett az önpusztításomból, méghozzá a legdurvább módon. Melyik pszichológus alkalmazna hideg zuhanyt, és szexet egy terápia részeként? Derek Brown akkor aznap megpecsételte a sorsomat, és félő volt, ha megint összefutok vele, akkor nem leszek képes távol maradni tőle, és bevallom az összes bűnömet. A férfi sötét, és állati ereje letaglózott aznap este. A történtek még elevenen éltek a fejemben. A csókja pecsétje még ajkaimon égett, az érintései lenyomatot hagytak a bőrömön. A rosszullétem részletei már homályba merülnek, de a menekülése örökre megmaradt. Nem akartam felkeresni, de mégis megtettem. Az ajtaján azonban ott állt feketén-fehéren, hogy szabadságra ment. Mi száműzhette oda? Vajon én voltam az utolsó gát nála? Az aktusba akkor nem szerelmes érzelmek vegyültek, csupán a puszta vágy, és a testi kontaktus a másikkal. Valamit tompítani akart általam, de a mai napig nem tudnám megmondani, hogy sikerült-e neki. Valószínű nem, mert akkor nem menekült volna el. Gondolataimból egy szikár felsőtest szakít ki.
- Hölgyem nem lát a szemétől? – az idegen férfihang megrémiszt, mikor felpillantok a barna szempárba.
- Elnézést, csak elbambultam. – dadogom elpirulva, és miután bocsánatot kérek, ki is kerülöm, és folytatom az utamat. Mit is keresek negyed három tájékán a forgalmas ausztrál belvárosban? Egy éjjel-nappalit….mert ki se merem mondani. A fura érzés. A szívem sajgó árulása után a megdöbbentőbb hír. A reggeli émelygések, a három nappal ezelőtti ájulásom a kórház folyosóján. Igen…bent jártam, hogy kényszerszabadságot kérjek. Nem voltam kíváncsi Nathan Graham lelki fröccseire sem, mások szánakozó tekintetére sem. A betegségem nyílt titok lett, és most már egyre többen megállítottak, hogy hogyan viselem. Hát mégis hogyan? Haldoklom, lehet ezt másképpen megfogalmazni? Egy utcakereszteződéshez érek, és éppen csak, hogy megtorpanok a piros lámpánál. Az ember azt hinné, hogy ilyenkor már nem száguldanak őrültek az utakon, de tévedek. A kocsi elől sikerül még időben elugranom, de majdnem…majdnem elütöttek. A szívemhez kapok, és a levegőt kapkodom. Senki nem látott. Megállok az utcasarkon, és nekidőlök a legközelebbi épület falának. Sírnom kellene, de már nincs könny, amit elsírhatnék. Érzelmi roncs lettem, és most még ez. Minek kellett megtörténnie?
Percekig szótlanul állok ott, majd összeszedem magam, és elindulok a kitűzött célom felé. Az éjjel-nappali gyógyszertár már nincs messze. Mélyeket lélegzek, és tíz perc elteltével meg is érkezem oda. A bejárat előtt állok, és a nagy kéken villogó keresztet figyelem. Orvos vagyok, kardiológusnak készültem, mégis rettegek. Ez az érzés eluralkodik rajtam…képtelen vagyok bemenni oda. Nem akarom tudni. Nem sokat hezitálok, egy éles kanyart váltok, és a legjobb helyre igyekszem. A felkelő napot akarom megnézni a tengerpartról. A taxihoz most semmi kedvem, ezért az egyik parkon át igyekszem elhagyni a buli negyedet, de a következő utca végén velem szemben egy ismerős alakot vélek felfedezni.
- Nem…. – ajkam néma sikolyt fojt el, és reménykedem benne, hogy nem vett észre. Pont vele nem akarok találkozni. Élesen megfordulok, és szaporázom a lépteimet….


MADE BY TORIE ♥


A hozzászólást Emma Harrington összesen 6 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Márc. 08, 2016 2:25 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
▪▪ Hozzászólások száma :
79
▪▪ Hírnév :
6
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 20.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Pént. Jan. 22, 2016 12:18 am Keletkezett az írás



Irgalmatlan fejfájás gyötört, és mivel nem vagyok egy gyógyszerfüggő alkat, így természetesen semmi nem volt nálam otthon, amit bevehettem volna. Gondoltam majd a sötét segít, így ledőltem egy fél órára, de nemhogy jobb, sokkal inkább rosszabb lett a helyzet. Alapvetően sosem voltam egy fejfájós alkat, így kimondottan megviselt a dolog – na meg én beláttam, amit a legtöbb férfi inkább eltusolt volna: igen, ha betegek voltunk, hajlamosak voltunk átmenni gyerekbe. Csakhogy ez a kiváltság engem elkerült, ugyanis nem volt, aki kiszolgáljon, borogasson, elmenjen gyógyszert venni, vagy netán főzzön rám, amíg én az ágyban döglődök, úgyhogy ha nagy nehézségek árán is, de erőt vettem magamon, felhúztam egy farmert meg egy pólót, kitámolyogtam a kocsihoz, és nagyjából egy csiga sebességével vetekedve hajtottam a legközelebbi gyógyszertárhoz.
Mikor kiszálltam az autómból, a nyüzsgés és a hangok nagyjából egy légkalapács erejével vágódtak a fejembe. A fogamat összeszorítva, elég morcos – talán félelmet keltő – arccal zártam be a kocsit, és indultam szinte már rohamléptekkel a megmentő üzlet felé, amely a megkönnyebbülés ígéretét rejtette számomra. Idegesen figyeltem jobbra-balra és kerülgettem az embereket. A magasságomnak hála a többség feje felett lazán átláttam, így nem kerülte el a figyelmemet egy ismerős, apró alak a tömegben. Idegesen rándult össze a gyomrom, ahogy megrohamoztak az emlékek: a tusolás, a „vizsgálat” és aztán a szex a ránk zúduló víz alatt a csempén. Finom volt, puha, nőies, bájos, és állatias – utóbbi csak részemről. Ahogy megfordult felmordultam. Igen, ez lett volna a legkönnyebb megoldás számomra is, csakhogy volt egy kérdés, amire MINDENKÉPPEN választ kellett kapnom, miszerint: vett-e be esemény utáni tablettát.
Megráztam a fejem, és próbáltam eltekinteni a halántékom lüktetésétől, miközben megszaporáztam a lépteimet, hogy utolérjem.
-Emma!
Nem állt meg. Miért is tette volna? Foghatta végül is arra, hogy nem hallott meg a zsivalyban, csakhogy nem kilométerekre voltam tőle. Dühösen villant a szemem. Nem értettem miért akar elmenekülni, hiszen neki legalább annyira kellett az, hogy megbeszéljük a történteket, mint nekem. Könnyed kocogásba kezdtem, kicsit sem kedvesen tologattam vagy éppen lökdöstem félre az embereket az utamból, és jó fél perc után már a karját kaptam el, és perdítettem az ölelésembe, mielőtt még sikítani tudott volna – vagy ha meg is tette, azt már a mellkasom felfogta.
-Attól még, hogy elszaladsz, nem fognak a dolgok meg nem történtté válni. Erre már rájöhettél volna. – hajoltam le hozzá, hogy a szavaimat a fülébe leheljem. Erotikusnak tűnhetett a mozdulatom külső szemlélők számára, és hazugság lett volna azt állítanom, hogy nem mozdult meg a libidóm, de következetesen tartottam magam ahhoz, amiért utána szaladtam.
-Sajnálom, amit tettem, és tudom ez kevés, valószínűleg a hátad közepére sem kívánsz, de muszáj feltennem egy nagyon is életbevágó kérdést. És azt hiszem tisztában vagy vele mi lehet az, de a félreértések elkerülése végett megsúgom: vettél be esemény utáni tablettát?
Finoman toltam el magamtól, bár a karját nem engedtem el, nehogy el tudjon szaladni, és a szemem figyelmeztetően villant. Nem szerettem volna, ha nekiáll sikítozni, és ha esetleg erre vetemedett volna, akkor gyors mozdulattal emeltem fel az állát és tapasztottam a számat az ajkára, hogy a csókkal fojtsam el az ellenkezése hangjait.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Jan. 22, 2016 7:12 am Keletkezett az írás




Derek & Emma



A puszta jelenléte olyan fájdalommal kínzott meg, amire nem voltam felkészülve. Eltörpült a betegségem által okozott letargiával, és depresszióval szemben. Két hete józanon tengődtem, és nem kívántam az alkohol semmilyen fajtáját sem. Most viszont, hogy rémálmaim kezdtek testet ölteni szívesen megittam volna egy pohár vodkát, tisztán jéggel és egy lime karikával. A torkom összeszorult, és kiszáradt ajkaim csak egy nevet lettek volna képesek kinyögni, de akarattal fojtottam vissza magamba. A látványa is gyötrődéssel járt, és nem kívántam feleleveníteni azt, ami aznap este kettőnk között történt. Pár nappal az eset után felkerestem, de talán az égiek is úgy akarták, hogy mi többet ne találkozzunk. Utólag beláttam Kat miért vitt be oda. Szerette volna, ha visszanyerem az életszeretetem, és megnyílok valakinek, ha neki még nem voltam hajlandó megtenni. Barátként viselkedett, csak az volt a probléma, hogy nem tudta, hogy mekkora bajt szabadított rám, és sózott a nyakamba. Azóta számtalan alkalommal elgondolkodtam azon, hogy ki is szorult segítségre aznap este. A doktor úr, vagy én? A lelkem ezer darabban tört szét, és ezen nemhogy segített volna, még egy lapáttal is rátett a „terápiájával”. Gyűlöltem magamat, mert élveztem, és abban a kettős játszmában benne voltam én is. De könnyebben ment a másik hibáztatása, mint a saját vétkem beismerése. Az utcán meglátva a kékeszöld szempárt nem láttam más kiutat, mint a menekülést. Nem akartam szembenézni vele, és ő is így döntött, amikor egyedül hagyott három héttel ezelőtt. Egy hónapom volt majdnem, hogy feldolgozzam a történteket, és a sebek még frissek voltak, és nem gyógyultak a kellő gyorsasággal. Hallottam, hogy átvág a kisebb embermasszán mögöttem, de nem voltam hajlandó megállni, és a hülye kérdéseire válaszolni. Nekem is akadt volna bőven, de azt hiszem a rosszullétem után nyilvánvalóvá vált neki, hogy nem öngyilkossági hajlamom volt aznap este, hanem a hitem rendült meg az életben, és az emberek bizalmában. Ő is beállt abba a sorba, akik nem fogják megkapni, és nem is érdekelt már, hogy él-e, vagy hal. A loholást nem sokáig bírtam volna, és futni nem mertem, hogy aztán itt essek össze a nyílt utcán, és megint ő kaparjon össze. Védtem a megmaradt önbecsülésemet, és a lelkemet tőle, ha már az volt a szakmája, hogy kivesézze mások problémáit. A végzet azonban utol ért, és kegyetlen erővel csapott le rám. A karjaiba szaladtam, vagy ő rántott oda, nem is számított, mert a végeredmény az lett, hogy ismét megéreztem férfias parfümjének illatát, és a védőfalaim biztonságba kezdte bemondani az unalmast.
- De, ha úgy akarom, akkor az lesz. – dacosan ellenálltam neki, hogy felnézzek a szemébe, és még nem sikítottam, de nem is ígértem meg, hogy nem fogok, ha olyan irányt vesz ez a találkozás, amit én nem akartam.
- Sajnálod? – kérdeztem vissza, és az ajkaim megremegtek a dühtől. Időben tud bocsánatot kérni, de néma fülekre talált, ha az a szándéka, hogy bájcsevejt folytatok vele a gyógyszertár közelében. A sikítás tűnt az ésszerű megoldásnak, hogy elengedjen, mert magassarkú nem volt a lábamon, hogy rátapossak az övére vele. Mielőtt egyetlen hang is elhagyhatta volna a torkomat az ajkaimra tapadt, és csókolni kívánt. Finoman becézgette puha szirmaimat, és majdnem be is dőltem neki, de még maradt annyi józan eszem, hogy cselekedjek. Erősen ráharaptam alsó ajkára, amíg meg nem éreztem a fémes ízű, meleg folyadékot. Lenyaltam az alsó részét, és villámokat szóró barna íriszeimet emeltem rá.
- Na jól figyelj Derek. Ehhez kurvára nem volt jogod, ahogy ahhoz sem, hogy ezt a kérdést feltedd nekem. Aznap este részeg voltam, és sebezhető, és te ezt kihasználtad. Kihasználtál, és leléptél. Így volt könnyebb a lelkiismereted, mert könnyebb volt rajtam átgázolni, mint máson? Ismétlem nincs jogod ezt a kérdést feltenni, és nem veled fogom megvitatni. – remegtem az idegességtől, és a szabadulásra vágytam.
- Engedd el a kezem, mert a végén olyasmit fogok tenni, amit én is megbánok. Menj vissza oda, ahova három hete menekültél. Az életembe vajmi kevés beleszólási jogod van azok után… - sziszegtem a fogaim között, és álltam tekintetét. Mit képzelt, hogy idesétál, és egy könnyed beszélgetés alkalmával megtrécseljük, hogy valóban a szívem alatt hordom-e a gyerekét, vagy sem? Akkor nagyon tévedett!


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
▪▪ Hozzászólások száma :
79
▪▪ Hírnév :
6
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 20.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Jan. 28, 2016 11:22 pm Keletkezett az írás



-Ne legyél gyerekes. – torkoltam le a kijelentése miatt. – Ha homokba dugod a fejed csak még rosszabb lesz. Lefeküdtünk egymással. Megtörtént. Mondanám, hogy lépj tovább, csakhogy lehetnek olyan következményei, amik mindkettőnk életére hatással lehetnek, és szeretném tudni kell-e hasonlóval számolnom.
Ridegen fogalmaztam és nem érdekelt ez neki mennyire fáj. Nekem ez volt a védekező mechanizmusom a történtek ellen. Nem akartam újra megtapasztalni milyen az, ha elveszítek egy gyermeket, ugyanis tudva, hogy Emma mennyire beteg, még ha a szívem szakadt volna is bele, akkor sem hagytam volna, hogy megtartsa a babát, ha esetleg sikerült teherbe ejtenem. Makacsul, határozottan villant a szemem, ahogy láttam, hogy sikítani készül, és lecsaptam a szájára. A csókja íze, puha ajkai visszaidézték az ész nélküli szeretkezésünket a tusoló padlóján, és bár magamra vállaltam a felelősséget, ő legalább annyira hibás volt a történtekben, mint én.
Mikor megharapott felszisszentem, és bár a fejemet felemeltem, lenyalva a vért a számról, továbbra sem engedtem el. Nem szorítottam, nem okoztam fájdalmat, de szabadulni sem hagytam a rákényszerített fogságból. A szóözönre felszaladt a szemöldököm, ahogy a szemrehányásra is, és egyre inkább elsötétült a tekintetem: csakhogy most nem a vágytól, hanem a lappangva érkező dühtől és frusztrációtól.
-Szóval nem velem fogod megvitatni? Azt hiszed ennyivel lerázhatsz? Megtanultam a sorok között olvasni, ez a szakmám Emma, és a szóhasználatod nem éppen azt jelzi nekem, hogy minden tökéletesen rendben lenne. Szóval nem, nem foglak elengedni, és ha tetszik neked, ha nem, most szépen bemegyünk a gyógyszertárba, veszünk neked egy terhességi tesztet, és megcsinálod. De nekem az is megfelel, ha bemegyünk a kórházba, és vértesztet csinálnak. Még választási lehetőséget is kapsz, de ebben NEM szerepel az, hogy faképnél hagysz!
Lendületes léptekkel indultam meg az épület felé, magam után vonszolva a lányt, nem törődve sem ellenkezéssel, sem semmivel. A járókelők megbámultak minket, de ez sem érdekelt. Az idegtől a gyomrom görcsbe állt, és legszívesebben a falat püföltem volna, hogy hogy lehettem ennyire címeres ökör.
-Amúgy meg kedves sértett kisasszony, nagyon nagy a mellényed, de nem is tudom ki markolt rá a nemesebb részemre minden szemérmesség nélkül – megtorpantam és szembefordultam vele. Lehajoltam hozzá és közvetlen közelről súgtam ajkára a szavakat. – Ha azt a mozdulatot hanyagoltad volna, akkor most nem itt tartanánk. Próbáltam eljátszani, hogy csak én vagyok a hibás, de tekintve a viselkedésedet úgy döntöttem nem leszek sem jótét lélek, sem mártír. És nem, ehhez még a betegséged sem elég indok. Szóval mozogj szépen, és riszáld a formás popsidat a pulthoz és vegyél egy terhességi tesztet, vagy én fogok, de azt nem fogod megköszönni, mert akkor őrt fogok állni feletted, miközben pisilsz, addig amíg kész nem lesz az eredmény. Csodás pár leszünk ismét. És bármennyire is ellene vagy, addig nem szabadulsz tőlem, és nem megyek sehova, amíg ki nem derül, hogy terhes vagy-e vagy sem.
Maró gúnytól csöpögtem a szavaim, és bár fizikailag nem remegtem az idegességtől, de minden idegszálam vibrált. A gyógyszertár ajtaját belöktem és betoltam rajta, majd utána lépve cövekeltem le az ajtó mellett karba font kézzel, mint valami idióta testőr. Innen csak két módon juthatott ki: megveszi a tesztet, vagy a kórházba megyünk. Más opciót nem adhattam. Tudnom kellett mi a tényszerű és kézzelfogható valóság, és nem engedhettem, hogy a sajnálat a betegsége miatt meggyengítsen. Ettől még ember volt, nő volt, és ráadásul ha terhes volt, az még veszélyes is lett volna számára azon kívül, hogy idő hiányában kihordani sem tudta volna; ha donort találnak neki, akkor emiatt nem is műthetnék; és a gyermek nem szerelemből, hanem egy hirtelen „elmebajból” fogant volna. Ráadásul én nem akartam többet gyereket. Nem éltem volna túl, ha még egyet elveszítenék. Egyszerűen MINDEN ellene, ellenünk szólt.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Jan. 29, 2016 2:06 pm Keletkezett az írás




Derek & Emma



Örültem volna, ha a méhem meggyötör, és a havi ciklusom nem marad el. A betegség okozta stressz, vagy a Derekkel történt este miatt alakult így, nem tudom, de határozottan késett. Nem vágytam arra, hogy anya legyek, főleg nem a halálom küszöbén. Az akkori este képei összemosódtak elmémben, és nem igazán lehettem benne biztos, hogy minden megtörtént, vagy csak a gyógyszerek hatása alatt álmodtam már. A lényeg, hogy az alkohol nem tisztult ki a fejemből aznap, és erre még rátett egy lapáttal az is, hogy éppen egy pszichológushoz rángattak be. Most itt állva szemben a rémálmaim megtestesítőjével, nem jutottam dűlőre magunkkal. Szemernyi zavart sem olvastam ki a zöldeskék szempárból, amikor felszisszent, és mérgesen tekintett le rám. Semmilyen érzelem nem futott át az arcán, nem zökkentettem ki a lelki egyensúlyából. A mai napig rejtély, hogy miért esett nekem a zuhanyzóban. Valaki elől menekült, valakit el akart felejteni? A lényegen igazából nem változtat, mert eszközként használt, és hibáztathatom saját magamat is amiatt, mert megfogtam nemes hímvesszejét, de ha kordában tudta volna tartani az érzelmeit, akkor a zárt osztályon kötöttem volna ki, kaptam volna eseményutáni tablettát, és most nem lennék nagy eséllyel terhes. A rosszullét elkerülhető lett volna, és nem szorulnék rá arra, hogy napjában négyszer gyógyszerezzem magam, vigyázzak, hogy ne idegesítsem fel magam. Előrehaladott állapotba kerültem, és a vég közelebb került hozzám, mint valaha. Mégis a másik énem, aki élni kívánt, aki elvállalta volna a gyermeket, most tiltakozott. Üvöltött, hogy ne hallgassak erre a férfira, kerüljem ki. Nem határozhatja meg az életemet, és nem függhetek tőle. Szavai savként marták végig a belsőmet, és a bűntudatom feléledt, de még nem törtem össze, előtte még nem. Amikor bevittek hozzá, már csak árnyéka voltam önmagamnak, és most..még ennél is lejjebb jutottam. Leálltam az alkoholról, és tisztán töltöttem el a mindennapjaimat, de már nem csillogott élet a szememben, és ezen egyelőre az a tény sem változtathatott, hogy esetleg áldott állapotban vagyok. A szavai súlyát nem fogta fel Derek, de miért is tette volna? Egyetlen estét töltöttünk együtt, ahol én részegen fetrengtem a zuhanyzó padlóján, nem voltam beszámítható.
- Miért érdekelne téged, hogy jól vagyok-e, vagy sem. Olvasol a sorok között Derek? Akkor azt is tudnod kellene, hogy nálam nem érsz el semmit az erőszakkal. Bekényszerítesz a gyógyszertárba, és utána? Ha kiderül, hogy a szívem alatt hordom a gyereked, akkor mit csinálsz, hmm? – vágtam vissza neki, de hasztalan volt, mert a lelkét akarta tisztára mosni előttem.
- Én, én markoltam rá, de nem az én agyam szállt el, hanem a tiéd. Te erőszakoltál meg Derek, és ez alól nem kapsz feloldozást. Nem voltam magamnál, három napja részegen fetrengtem otthon, és te mégis megtetted velem? Így akartál kigyógyítani a halálvágyamból? – megkeményedtem, és leálltam az ajakharapdálással is. Szótlanul vártam a folytatást. Közel hajolt hozzám, a számat meleg lehelete csiklandozta.
- Ha én hanyagoltam volna? Neked kellett volna kontrollálnod magad, és nem nekiesni egy félholt lánynak, akit aztán vihettél a kardiológiára. Összezuhantam, és te még egyet belém is rúgtál, ez történt…és nem, nem a szex, vagy a gyerek. Te nem bírtad megállni, te estél nekem, mint egy vadállat. Menekültél valaki elől, és velem vigasztalódtál, rajtam eresztetted ki a gőzt. Sikerült kigyógyulnod belőle az elmúlt három hétben, megküzdöttél a démonjaiddal? – kihozta belőlem az eddig elfojtott dühömet, és már nem akartam kegyelmezni neki. Már nem akartam az ő érdekeit is nézni, hogy mit veszíthet azzal, ha terhes vagyok. Most én voltam a legfontosabb, és nem az ő lelki világa. Lesz ideje feldolgozni a történteket, de nekem nem lesz időm újratervezni az életemet. Egyedül kellett maradnom, hogy tisztán lássak, de amit röpke egy hónap alatt sikerült nélküle felépítenem az egyetlen pillanat alatt dőlt romba.
- Érzéketlen pöcs vagy Derek, engedj el. – harcoltam vele, de az ajtó kinyílt, és betuszkolt a kis helyiségbe. Az eladónő érdekesen nézett minket, de egyelőre nem avatkozott közbe. Lihegve igazítottam meg a táskámat, és a felkaromat simítottam meg, ahol megszorított. Nem néztem a szemébe, hanem elindultam a polcok felé. Belül reszkettem az összecsapásunk miatt, de már nem voltak könnyeim, melyeket elhullathattam volna. Egy terv kezdett kibontakozni a fejemben. Miközben erős tartásával elállta az egyetlen kiutat, én felkaptam egy kosarat, és a megfelelő hely felé indultam. Úgy tettem, mint aki válogat, és tanácstalan, de eközben a telefonomba egy rövid üzenetet pötyögtem be, és félig a táska takarásában hagytam. Hirtelen lekaptam három fajtát is a polcról, és a kosaramba söpörtem bele. Az eladó még mindig furán nézett minket. Odasétáltam a kasszához, és a kosarat felhelyeztem a pultra, de a telefonomat is a nő elé csúsztattam. „Kérem segítsen, hívja a rendőrséget, mert ez a férfi bántalmazni akar.” Állt ott a rövid üzenet, melyet sikerült elolvasnia.
- Elnézést…de..megcsinálhatnám itt a teszteket? – félve pillantottam a hátam mögé, és a nő bólintott.
- Természetesen. Jobbra az első ajtó. – kifizettem neki, és felkapva a táskámba süllyesztettem. Nem szóltam Derekhez, hanem benyitottam a kis mellékhelyiségbe, és elfordítottam a zárban a kulcsot. A levegőt kapkodva dőltem neki az ajtónak, és azért imádkoztam, hogy a nőnek sikerüljön kihívnia a rendőröket. Nem akartam még egyszer Derekkel beszélgetni. Kettesben biztos nem.


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
▪▪ Hozzászólások száma :
79
▪▪ Hírnév :
6
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 20.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Szer. Feb. 17, 2016 11:06 pm Keletkezett az írás



-Hogy mit csinálok? – összeszaladt a szemöldököm. Tekintetemben sötét viharok gyülekeztek, melyek minden eddig tapasztaltnál démonibbak voltak, és olyan lelki gyötrelemről árulkodhattak, ami – ha más okból is, de – hasonló lehetett, mint Emmáé. – Elítélem az abortuszt, de nem lenne más választásunk.
Csikorogva szűrtem a szavakat a fogaim között, az arckifejezésem elutasítóvá vált, és látszott rajtam, hogy erről nem áll szándékomban jelen esetben többet beszélni. Csak remélni mertem, hogy más esetben sem lesz rá szükség, mert ez a tüske túl mélyen fúródott belém, és minden alkalommal elevenen mart belém a fájdalmas gyász, amit évek hosszú sora alatt sem tudtam feldolgozni.
Feszülten vonszoltam magam után, de persze – hiszen NŐ az Isten átka – nem tudta befogni azt az édes, rózsás, csöppnyi száját, így ismét meg kellett szakítanunk az utunkat, hogy elmondhassam a véleményemet, ugyanis kezdett tele lenni a bakancsom az egésszel. Ahelyett, hogy örült volna annak, hogy felelősséget vagyok hajlandó vállalni azért, amit elkövettem, most inkább azon huzavonázik velem, hogy hagyjam békén.
-Egy esetben lett volna erőszak szívem, amit tettem: ha kézzel-lábbal tiltakoztál volna ellenem. Csakhogy te inkább megadtad magad és engedelmesen hagytad, hogy magam alá gyűrjelek. És tekintve, hogy előtte kaptál tőlem egy józanító zuhanyt, nem kenheted az egészet arra, hogy magadról sem tudtál.
Emmát talán az Isten is arra teremtette, hogy értelmesen ne tudjak vele beszélni. A halálvágy említésére olyan fokú ideg kapott el, hogy legszívesebben megráztam volna: térjen már észhez. Attól még, hogy beteg, nem dőlt össze a világ.
-Nem, nem így akartalak kigyógyítani, de akár még ezért is tehettem, ha így könnyebb a piciny lelkednek. Amúgy meg megérdemelnéd, hogy istenesen elfenekeljelek. Csak egy donor kell, egy műtét, és majdhogy nem változatlanul folytathatod az életedet. Nem halálos beteg vagy, csak van egy betegséged, aminek halálos IS lehet a végkimenetele. Főleg ha azt veszem mennyire belesüllyedtél anno a depresszióba, és temetted volna el magadat élve, ha a barátnőd nem rángat el hozzám. NEM a sors akarja elvenni az életed. TE akartad eldobni magadtól, a gyógyulás lehetőségével együtt. Nem ugyanaz a kettő. Szóval te nekem csak ne tegyél szemrehányást, mert legalább olyan sáros vagy mint én.
Az újabb kismonológra az ég felé pillantottam beszédesen, és sóhajtottam egyet, miközben türelmetlenül a hajamba túrtam a szabad kezemmel. Gúnyos félmosoly kúszott a szám sarkába, ahogy kissé félrebillentett fejjel visszapillantottam rá.
-Csak nem hiányoztam tündérke? Nagyon számon tartod mennyi ideje is vagyok kényszerszabin. Amúgy ha már „ilyen” kedvesen érdeklődsz, köszönöm szépen, úgy tűnik igen, sikerült kigyógyulnom az őrültségemből. És te? Megbirkóztál a halálvágyaddal, vagy esetleg szeretnéd te is élvezni a kényszerpihenő áldását? Csak mert akkor szerzek neked egy bérelt helyet a zárt osztályon, mielőtt még felvágott erekkel találkoznánk az intenzíven.
Betuszkoltam az ajtón, és vártam. A kifakadása nem hatott meg. Igen. Ez voltam én, normális esetben. Hideg, hűvös, akár még érzéketlen is, ha a helyzet ezt kívánta meg, és nem volt miatta lelkiismeret furdalásom. Persze bennem is voltak érzések, csak éppen szépen elrejtve a logika páncélja mögé, és csak azok tapasztalhatták meg, akiket arra érdemesnek tartottam – legyen szó barátról vagy betegről.
A tekintetemmel követtem az útját a polcok között, mindig úgy helyezkedve, hogy lássam, miközben a fejfájás újult erővel vette be magát a koponyámba. A kezemet a halántékomra szorítva hunytam le egy pillanatra a szemem. Az Emmával való vita elterelte ugyan a figyelmemet, de sajnos maga a fájdalom mit sem változott. Felvont szemöldökkel, kissé értetlenül pillantottam utána, ahogy eltűnt a mellékhelyiség ajtaja mögött, majd a pulthoz léptem.
-Fájdalomcsillapítót szeretnék. Valami lórúgás szerűt, mert iszonyatosan hasogat a fejem, és szükségem van a józan eszemre, ha felelős döntést akarok hozni. És ne nézzen már rám úgy, mint egy sorozatgyilkosra. A leendő kispapa vagyok – húztam el a számat – bár jobban örülnék egy negatív eredménynek, mindkettőnk érdekében.
Feszülten túrtam ismét a hajamba, majd kifizettem a kapott gyógyszert. Kettőt vettem be egyszerre, víz nélkül. Pár pillanatig fulladoztam egy sort, de végül legyűrtem a tabletták átkát, amiktől azt reméltem, hogy nagyon maximum fél óra alatt elmulasztják a fájdalmamat.
A dobozt a zsebembe gyűrtem, majd az ajtóhoz léptem, és kopogtam rajta, magamhoz képest még nagyon is szolidan és türelmesen.
-Emma, nagyon remélem, hogy nem azt vetted a fejedbe, hogy bezárkózol a mosdóba, és megvárod, amíg elmegyek. Tudod, hogy ez nem megoldás. Tudnom kell mi az eredmény, és mielőtt még butaságokat beszélsz, NEM foglak magadra hagyni, ha mégis pozitív lenne az eredmény. Bár tény, hogy azt sem hagynám, hogy kockáztasd a maradék egészséged, és kihord a babát…
Fáradtan döntöttem a homlokom az ajtónak, kezem a kilincsen nyugodott.
-Nem beszélhetnénk meg értelmesen a dolgot ahelyett, hogy leüvöltenénk egymás fejét, és gorombaságokat vágnánk egymáshoz?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Feb. 18, 2016 9:13 am Keletkezett az írás




Derek & Emma




Mit is vártam egy férfitól, aki lehetséges, hogy teherbe ejtett? Több együtt érzést, több megértést. Lelki stabilitás hiányában nem mondhattam el magamról, hogy mostanában túl jól lennék. Az öngyilkosság gondolata is többet foglalkoztatott, mint kellett volna, de amióta megtörtént a rendelőben az, aminek nem kellett volna én is egy kicsit visszavettem magamból. A kórházat ugyan kerültem, mint a pestist, mert régi emlékek sebét szakította fel az épület maga. Ehhez képest Derek Brown hogy reagált? Leoltott, és felelősségre kívánt vonni a történtek után. Még én lettem a buta kislány, aki nem vette be a gyógyszert, és én voltam az oka is annak, hogy ez megeshetett velünk. A mosdó ajtajának háttal dőlve ereszkedem le a földre, és felhúzva a térdeimet, az arcomat közéjük fúrom. Mélyen lélegzem, és nem gondolok arra, hogy megint egy felesleges vitát folytattam le egy olyan emberrel, aki nem ismer, és úgy vagdalózik, hogy azzal csak még jobban megsért. Nem vagyok halálos beteg? Én fújtam fel a dolgot? Az első könnycseppek szinte égetik a szememet, és csak halkan az öklömet a számba fogva csillapítom a sírást. A testem elfáradt, és csak a naplementét akartam megnézni a tengerparton. A képletben nem szerepelt a pszichológus felbukkanása, és az estém tönkretevése. Én akarom eldobni az életemet? A fejemben ugyanaz a lemez játszódik le újra, és újra, de nem tudok igazat adni neki. Megint azok alapján ítélnek el, amit látnak belőlem. Egy hisztis nő, akit Derek lát, csak én ennél sokkal mélyebb rétegekbe nyúlok vissza. Hány héj rejti az igazi Emmát? Fogalmam sincs, de abban biztos vagyok, hogy vérig lettem sértve minden szempontból. Egy szakember segítsége tovaszáll, és helyette az a férfi áll előttem, akinek a gyerek kérdése számít. Az öklömet kiveszem a számból, és megtörlöm a szememet a ruhám sarkába. Az életem fel lett borítva, és talán nem itt Sydney-ben kellene a válaszokat továbbkeresnem. Senkim nem maradt, és a bizalom, amiről igen, annyit papolok elveszett. A kint álló férfi, aki ugyan lehet, hogy tényleg a gyermekem apja most vesztette el a csatát velem szemben. Olyan támogatóra nincsen szükségem, aki nekem támad, rám helyezi a felelősséget. Valaki egyszer is megkérdezte, hogy miért rettegek a szívbetegségektől, miért nem vállalnám el a műtétet is? Az édesanyám halála miatt. Végignézni egy fiatalasszony elvesztését, aki a világon a legtöbbet jelenti neked. Aki küzd az utolsókig, és megígéri, hogy kijön a beavatkozásról, de végül csak az üres ágy marad, és a gyászköszöntések. A mamám..miatta akartam orvos lenni, miatta akartam a kockázatot vállalni nap, mint nap, hogy segítsek másokon. Ő volt a fény az alagút végén…de most csak én vagyok, egy szabadon zuhanó test, lélek nélkül. A hasamra simítom a kezemet, és elhatározom. Végigcsinálom egyedül, ha kell, és nem fog megállítani senki. Meg fogom szülni, ha lehetőségem nyílik rá. Erőtlenül tolom fel magam a földről a halk kopogásra, és odalépek a mosdókagylóhoz. A csapot megnyitva engedem meg a hideg vizet, de egy ideig csak azt nézem, ahogyan a lefolyóban távozik. Egy kicsit bevizezem az arcomat, és csak utána nyitom ki az ajtót neki. Ott áll meggyötörten a zöldeskék szempárral megáldott férfi, aki immár olyan messze van tőlem érzelmileg, amennyire csak lehet.
- Nem csinálom meg a tesztet. Úton vannak a rendőrök szóval nem, nincs mit megbeszélnünk Derek. A higgadtságom elillant, és nem tudok veled normálisan beszélgetni, mert nincs miről. Fogd meg magad, és szépen távozz innen. Menj vissza oda, ahová három hete is menekültél. Nem kell vállalnod az apaszerepet egy félre sikerült este miatt, majd én vállalom a felelősséget kettőnk helyett is. A kegyetlen érveidre pedig a válaszom csak annyi, hogy nem, nem csak donorra van szükségem. Neked a képlet egyszerű, viszont nekem nem.  – nedves szempilláim mögött harci elszántság villan. A párbeszédünket a belépő rendőrök szakítják félbe.
- Jó estét, minden rendben van itt? – állnak meg az ajtóban, és felénk pillantanak.  Konok módon nem szólalok még meg, mert megvárom, hogy ő lépjen valamit. Ha megint megpróbál erőszakosan fellépni ellenem, akkor egy szemrebbenés nélkül fogom feljelenteni.

MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down


Egyéb egészségügyis
▪▪ Hozzászólások száma :
79
▪▪ Hírnév :
6
▪▪ Megjöttem :
2015. Dec. 20.
▪▪ Korom :
32
▪▪ Tartózkodási hely :
Sydney

»Csüt. Márc. 03, 2016 10:54 pm Keletkezett az írás



A csönd idegőrlő volt. Csak álltam az ajtó előtt és vártam. A vízcsobogás törte meg az idő monotonitását, ami alig hogy, de kiszűrődött a csukott ajtón át. A feszültség lassan gyűrűzött bennem, és duzzasztotta az érzelmeim gátját, amiket nagy nehezen ismét a tudatom kontrollja alá vontam. Nem akartam megint szabadjára engedni őket, mert Emma volt az élő példa arra, mennyire nem volt jó ötlet ez részemről. De mondhattam volna akár Robint is, hiszen ő is első kézből tapasztalhatta meg milyen az, ha kitör belőlem az ösztönök és vágyak mozgatta domináns vadállat.
Mióta kicsúszott a kezemből az irányítás az ominózus eset óta – miszerint Robin arccal és kézzel az ölemben kötött ki első találkozásunk alkalmával –, azóta a hűvös logikám elég sűrűn ment szabadságra. Nagyon nehéz volt visszaszoktatni magam arra, hogy ne érzelmektől és kéjvágytól fűtve reagáljak mindenre, mint valami alfahím, és akarjak mindenkit magam alá gyűrni, akár szexuális túlfűtöttség miatt, akár azért, hogy agyonverjem, hanem csak és kizárólagosan a hideg ész, és logikus gondolatok bástyái irányítsák az életemet.
Hallhatóan szakadt ki belőlem egy sóhaj. Nem akartam Emmára törni az ajtót, de kezdtem unni, hogy egy fadarab áll köztünk, ami akadályozza az értelmes és emberi kommunikációt kettőnk között. Mikor végre kegyeskedett kinyitni az ajtót, a félfának támaszkodtam két oldalról két kézzel, és úgy néztem le rá. A szavai nem épp a kívánt hatást érték el nálam, bár nem tudom miért gondolta, hogy ez lesz a megoldás. A szemeim mélyén valami olyan villant, amit már nagyon régen nem hozott elő belőlem senki: gonoszság. Bármennyire is azt gondolta Emma, hogy ő nyerhet, a Hatalom az én kezemben volt. Felvontam a szemöldököm, majd a megszólaló rendőr felé pillantottam először, majd vissza a lányra, aki dacosan állt előttem.
-Ez nagyon rossz ötlet volt tőled kiscsillag. És mint mondtam kényszerszabin voltam, de úgy látom a beszélgetésünket halasztanunk kell pár perc erejéig. Viszont előre szólok, az önsajnálattal nálam semmire nem mész, és bár te nem látod, vagy nem vagy hajlandó belátni, hogy ezt csinálod, ettől még nekem eléggé szúrja a szemem.
A rendőrök felé fordultam, ellökve magam az ajtófélfától. Tettem pár lépést feléjük, többek között azért is, hogy Emma ne érezze veszélyben magát. Csak a szemem sarkából vetettem rá egy pillantást, majd minden figyelmemet a rend őreire fordítottam.
-Szép estét. Minden rendben van, csak a páciensem kicsit kiborult, mert lehet, hogy terhes. Mivel a pszichológusa vagyok, és jelenleg elég komoly depresszióval, enyhe idegösszeroppanással és életutálattal küzd, mindenkit az ellenségének tekint, szeretném bevinni a kórházba, csak ezt személyes sértésnek vette, és bemenekült előlem a fürdőbe, magukat meg rám küldte. Viszont ha már itt vannak, örülnék, ha segítenének eljuttatni őt a pszichiátriára, mert a szakmai véleményem szerint esély van arra, hogy ha magára hagyjuk, akkor MEGINT kárt tenne önmagában, amit az orvosaként nem engedhetek meg.
Szemrebbenés nélkül kevertem össze a tényeket, hogy egy elfogadható, és orvosilag alátámasztott történettel rukkoljak elő. Ráadásul, ha minden úgy alakul majd, ahogy terveztem, akkor Emma a kórházban fog kikötni a felügyeletem alatt, ahol, ha akarja, ha nem, vértesztet tudok végeztetni rajta. Abban valahogy jobban bíztam volna, mint egy terhesség tesztben. Tisztában voltam vele, hogy most még jobban utálni fog, mint előtte, de nem érdekelt különösebben. Tisztán akartam látni, minden téren, és bármennyire is nem hitte el, valóban segíteni akartam rajta is, nem csak magamon, de az, hogy lefeküdtünk egymással, nagyban megkeverte a köztünk lévő kapcsolódást, és sokkal nehezebbé tette az alapvetően egyszerű orvos-páciens viszonyt. Ha meg valóban terhes volt… akkor valószínűleg én is mennék mellé a zárt osztályra, vagy beköltöznék egy kocsmába. Csakhogy egyik megoldáshoz sem fűlt a fogam. Szükségem volt a kézzelfogható tényre, hogy terhes-e vagy sem, hogy tudjam, mivel számoljak. Ha ehhez az kellett, hogy kiteregessem a rendőrségnek a jelenlegi lelkiállapotát, és azt, hogy egyszer már megkísérelt egy öngyilkosságot, akkor szívesen megtettem.

//Bocsánat, hogy eddig tartott:( igyekszem majd sűrűbben írni, de nem tudom hogy leszek most, hogy meló van.//
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Márc. 08, 2016 2:28 pm Keletkezett az írás




Derek & Emma



A mosdóban eltöltött néhány perc rádöbbentett sok mindenre. A jó szándékkal közelítő személyek néha nem néztek Önön segítségnyújtásuk hátterébe. Nem kutatták az okot, hogy miért lehet fontos, hogy a másikon mindenképpen segítsenek. Talán a szívből jövő baráti jobb odatartása a bajba jutottnak? A bűntudat, mely mardossa belülről az emberi lelket? Ó, számtalan magyarázat lett volna erre, de Derek Brown esetében csak egy. A bizonyosságot akarta arról, hogy nem hordom a szívem alatt a gyermekét. Nem foglalkozott ő azzal, hogy én összeomlottam, a kardiológiai osztályra kerültem az együttlétünk után. Kérdések hada merült fel bennem, hogy miért nem sikerült türtőztetnie magát, ha arra esküdött fel, hogy a lélek gyógyítója lesz. Mi vitte rá arra, hogy én legyek az eszköze a benne élő vadállat csillapítására? A közös vágyakozáson alapuló szexuális aktus szabad akaratból történik meg. Ami közöttünk volt ennek az állításnak nem felelt meg. Lelki roncsaimból, feltépett sebeimet nyalogatva hozzá száműztek, és a hideg logikával rendelkező férfiegyed a másodperc törtrésze alatt veszítette el távolságtartását, és hidegvérét a betegével szemben. A puszta sóvárgás vitte rá, hogy belém lövellje magját. Az már csak másodlagos kitérő lesz, hogy élveztem. Magamra kellene vállalnom a felelősséget, mert egy pszichológus nem bírta tartani magát az elvárt szabályokhoz? Úgy gondolom abban a pillanatban neki kellett volna a józan eszére hallgatnia. Más késztette arra, hogy kiboruljon, vagy sem. Nem tudom lelki vívódásának okát, de már nem is érdekelt. Kettőnk dolga csak egy ügyben merült fel. A terhességet még nem bizonyítottam, és féltem én is az eredménytől. Megtette most is, hogy erejét fitogtassa, és beűzzön ide. Megkérdezte, hogy vagyok, meglátogatott a kórházban? Hagyott-e üzenetet nekem az elmúlt három hétben? A válasz nem volt. A sértettségemet mellőzve csak tudtam, hogy egyet akar. A választ. A rendőrök megérkezése összezavart minket, de ez a hiba az én lelkemen száradt. Derek felhúzta magát, és odasétált hozzájuk. A meséje megint arra játszott rá, hogy én vagyok az instabil, és neki áll jogában felettem dönteni. Nem tartoztam hozzá, nem voltam a betege se. Szomorúan néztem a tervem eredményét, és odasétálva a férfiak mellé, csak halkan szólaltam meg.
- Úgy tűnik félreértés történt. Az úriemberrel ismerjük egymást, de nem az orvosom. Papírokkal sem bírja alátámasztani a rágalmakat, amivel illetett. Én kérek elnézést, mert úgy tűnik az eladóhölgy félreértelmezte az üzenetemet. Sajnálom. – kosár a kezemben lengett a három teszttel, amit kifizettem, de nem nyúltam hozzá.
- Tévedésből hívtak ki? Történt valamilyen rendzavarás? – a másik nő felé fordult, aki értetlenül állt a történtek előtt, és a mesém hallatán megütközött.
- Nem, és nagyon sajnálom. Itt van az igazolványom. – vettem ki a retikülömből, és átnyújtottam az egyik rendőrnek. Megnézte, leellenőrizte, aztán visszaadta.
- Bármilyen nézeteltérésük is van, oldják meg. – ennyivel hátrahagyva léptek ki, én pedig felnéztem a kékeszöld szempárba.
- Három hete volt egy incidens. Annyi időd volt utána, hogy felhívj, felkeress. Nem tetted meg. Nem tudom, hogy mi állt a kényszerszabadságod hátterében, de őszintén nem is érdekel Derek. A kórházban a beteged lehettem volna, de már nem leszek. Nekem olyan segítségre nincs szükségem, ahol a másik fél is elveszíti az eszét, és rajtam vezeti le a feszültségét. Ide is berángattál, rám ijesztettél. Nem bízom benned. A gyerek érdekel? Amint felkészültem lelkiekben, hogy elmenjek orvoshoz, akkor értesítelek utána. A sorsáról nem dönthetsz. Felkeresek egy másik szakembert, aki képes kezelni engem. Amíg neked is segítség kell nehezen fogunk egyet érteni. A jó híred ellenére megkérlek, hagyj békén. Ha felkészültem, majd beszélni is fogok veled. De most? Rád sem bírok nézni. – könnyel telt meg a szemem, és beharaptam a számat.

MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 7:40 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Emma and Derek - Am I pregnant?
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: