Piros, fehér pettyes ruhában baktatok Sydney belvárosában. A kései időpont ellenére még akadnak járókelők, akik az éjszakai élet helyeit kutatják kitartóan, míg mások esetleg a munkából tartanak hazafele. A kánikula ellenére, mégis reszketek. Hiába múlt el lassan két órája éjfél, minden porcikámban fázom, és össze vagyok zavarodva. A fehér kardigánom szélét összehúzom magamon, és sietek a célom felé, van egyáltalán célom? Lehajtott fejjel, zilálva lépkedek a járdán, és bolyongok errefelé, akárcsak egy földhöz ragadt szellem. A testem az elmúlt három hétben sok mindenen ment át, és az állapotom kezdett rosszabb lenni, egyben furább is. A szívem többszöri alkalommal szúrt bele a legváratlanabb pillanatokban, amikor még a levegő is bent rekedt, és megszólalni se tudtam. Védelmezően masnit formázva ölelem át magam, és megyek előre, amerre az út visz. Tudom, hogy hova kellene mennem, de nem merem megtenni, mert akkor valóra válik a rémálmom. Megadón sóhajtok egyet, és egy könnycseppet is elmorzsolok. A bulik, és a drogok ideje lejárt, vagyis azt hittem kettő héttel ezelőtt. Egy bizonyos férfi kizökkentett az önpusztításomból, méghozzá a legdurvább módon. Melyik pszichológus alkalmazna hideg zuhanyt, és szexet egy terápia részeként? Derek Brown akkor aznap megpecsételte a sorsomat, és félő volt, ha megint összefutok vele, akkor nem leszek képes távol maradni tőle, és bevallom az összes bűnömet. A férfi sötét, és állati ereje letaglózott aznap este. A történtek még elevenen éltek a fejemben. A csókja pecsétje még ajkaimon égett, az érintései lenyomatot hagytak a bőrömön. A rosszullétem részletei már homályba merülnek, de a menekülése örökre megmaradt. Nem akartam felkeresni, de mégis megtettem. Az ajtaján azonban ott állt feketén-fehéren, hogy szabadságra ment. Mi száműzhette oda? Vajon én voltam az utolsó gát nála? Az aktusba akkor nem szerelmes érzelmek vegyültek, csupán a puszta vágy, és a testi kontaktus a másikkal. Valamit tompítani akart általam, de a mai napig nem tudnám megmondani, hogy sikerült-e neki. Valószínű nem, mert akkor nem menekült volna el. Gondolataimból egy szikár felsőtest szakít ki.
- Hölgyem nem lát a szemétől? – az idegen férfihang megrémiszt, mikor felpillantok a barna szempárba.
- Elnézést, csak elbambultam. – dadogom elpirulva, és miután bocsánatot kérek, ki is kerülöm, és folytatom az utamat. Mit is keresek negyed három tájékán a forgalmas ausztrál belvárosban? Egy éjjel-nappalit….mert ki se merem mondani. A fura érzés. A szívem sajgó árulása után a megdöbbentőbb hír. A reggeli émelygések, a három nappal ezelőtti ájulásom a kórház folyosóján. Igen…bent jártam, hogy kényszerszabadságot kérjek. Nem voltam kíváncsi Nathan Graham lelki fröccseire sem, mások szánakozó tekintetére sem. A betegségem nyílt titok lett, és most már egyre többen megállítottak, hogy hogyan viselem. Hát mégis hogyan? Haldoklom, lehet ezt másképpen megfogalmazni? Egy utcakereszteződéshez érek, és éppen csak, hogy megtorpanok a piros lámpánál. Az ember azt hinné, hogy ilyenkor már nem száguldanak őrültek az utakon, de tévedek. A kocsi elől sikerül még időben elugranom, de majdnem…majdnem elütöttek. A szívemhez kapok, és a levegőt kapkodom. Senki nem látott. Megállok az utcasarkon, és nekidőlök a legközelebbi épület falának. Sírnom kellene, de már nincs könny, amit elsírhatnék. Érzelmi roncs lettem, és most még ez. Minek kellett megtörténnie?
Percekig szótlanul állok ott, majd összeszedem magam, és elindulok a kitűzött célom felé. Az éjjel-nappali gyógyszertár már nincs messze. Mélyeket lélegzek, és tíz perc elteltével meg is érkezem oda. A bejárat előtt állok, és a nagy kéken villogó keresztet figyelem. Orvos vagyok, kardiológusnak készültem, mégis rettegek. Ez az érzés eluralkodik rajtam…képtelen vagyok bemenni oda. Nem akarom tudni. Nem sokat hezitálok, egy éles kanyart váltok, és a legjobb helyre igyekszem. A felkelő napot akarom megnézni a tengerpartról. A taxihoz most semmi kedvem, ezért az egyik parkon át igyekszem elhagyni a buli negyedet, de a következő utca végén velem szemben egy ismerős alakot vélek felfedezni.
- Nem…. – ajkam néma sikolyt fojt el, és reménykedem benne, hogy nem vett észre. Pont vele nem akarok találkozni. Élesen megfordulok, és szaporázom a lépteimet….

A puszta jelenléte olyan fájdalommal kínzott meg, amire nem voltam felkészülve. Eltörpült a betegségem által okozott letargiával, és depresszióval szemben. Két hete józanon tengődtem, és nem kívántam az alkohol semmilyen fajtáját sem. Most viszont, hogy rémálmaim kezdtek testet ölteni szívesen megittam volna egy pohár vodkát, tisztán jéggel és egy lime karikával. A torkom összeszorult, és kiszáradt ajkaim csak egy nevet lettek volna képesek kinyögni, de akarattal fojtottam vissza magamba. A látványa is gyötrődéssel járt, és nem kívántam feleleveníteni azt, ami aznap este kettőnk között történt. Pár nappal az eset után felkerestem, de talán az égiek is úgy akarták, hogy mi többet ne találkozzunk. Utólag beláttam Kat miért vitt be oda. Szerette volna, ha visszanyerem az életszeretetem, és megnyílok valakinek, ha neki még nem voltam hajlandó megtenni. Barátként viselkedett, csak az volt a probléma, hogy nem tudta, hogy mekkora bajt szabadított rám, és sózott a nyakamba. Azóta számtalan alkalommal elgondolkodtam azon, hogy ki is szorult segítségre aznap este. A doktor úr, vagy én? A lelkem ezer darabban tört szét, és ezen nemhogy segített volna, még egy lapáttal is rátett a „terápiájával”. Gyűlöltem magamat, mert élveztem, és abban a kettős játszmában benne voltam én is. De könnyebben ment a másik hibáztatása, mint a saját vétkem beismerése. Az utcán meglátva a kékeszöld szempárt nem láttam más kiutat, mint a menekülést. Nem akartam szembenézni vele, és ő is így döntött, amikor egyedül hagyott három héttel ezelőtt. Egy hónapom volt majdnem, hogy feldolgozzam a történteket, és a sebek még frissek voltak, és nem gyógyultak a kellő gyorsasággal. Hallottam, hogy átvág a kisebb embermasszán mögöttem, de nem voltam hajlandó megállni, és a hülye kérdéseire válaszolni. Nekem is akadt volna bőven, de azt hiszem a rosszullétem után nyilvánvalóvá vált neki, hogy nem öngyilkossági hajlamom volt aznap este, hanem a hitem rendült meg az életben, és az emberek bizalmában. Ő is beállt abba a sorba, akik nem fogják megkapni, és nem is érdekelt már, hogy él-e, vagy hal. A loholást nem sokáig bírtam volna, és futni nem mertem, hogy aztán itt essek össze a nyílt utcán, és megint ő kaparjon össze. Védtem a megmaradt önbecsülésemet, és a lelkemet tőle, ha már az volt a szakmája, hogy kivesézze mások problémáit. A végzet azonban utol ért, és kegyetlen erővel csapott le rám. A karjaiba szaladtam, vagy ő rántott oda, nem is számított, mert a végeredmény az lett, hogy ismét megéreztem férfias parfümjének illatát, és a védőfalaim biztonságba kezdte bemondani az unalmast.
- De, ha úgy akarom, akkor az lesz. – dacosan ellenálltam neki, hogy felnézzek a szemébe, és még nem sikítottam, de nem is ígértem meg, hogy nem fogok, ha olyan irányt vesz ez a találkozás, amit én nem akartam.
- Sajnálod? – kérdeztem vissza, és az ajkaim megremegtek a dühtől. Időben tud bocsánatot kérni, de néma fülekre talált, ha az a szándéka, hogy bájcsevejt folytatok vele a gyógyszertár közelében. A sikítás tűnt az ésszerű megoldásnak, hogy elengedjen, mert magassarkú nem volt a lábamon, hogy rátapossak az övére vele. Mielőtt egyetlen hang is elhagyhatta volna a torkomat az ajkaimra tapadt, és csókolni kívánt. Finoman becézgette puha szirmaimat, és majdnem be is dőltem neki, de még maradt annyi józan eszem, hogy cselekedjek. Erősen ráharaptam alsó ajkára, amíg meg nem éreztem a fémes ízű, meleg folyadékot. Lenyaltam az alsó részét, és villámokat szóró barna íriszeimet emeltem rá.
- Na jól figyelj Derek. Ehhez kurvára nem volt jogod, ahogy ahhoz sem, hogy ezt a kérdést feltedd nekem. Aznap este részeg voltam, és sebezhető, és te ezt kihasználtad. Kihasználtál, és leléptél. Így volt könnyebb a lelkiismereted, mert könnyebb volt rajtam átgázolni, mint máson? Ismétlem nincs jogod ezt a kérdést feltenni, és nem veled fogom megvitatni. – remegtem az idegességtől, és a szabadulásra vágytam.
- Engedd el a kezem, mert a végén olyasmit fogok tenni, amit én is megbánok. Menj vissza oda, ahova három hete menekültél. Az életembe vajmi kevés beleszólási jogod van azok után… - sziszegtem a fogaim között, és álltam tekintetét. Mit képzelt, hogy idesétál, és egy könnyed beszélgetés alkalmával megtrécseljük, hogy valóban a szívem alatt hordom-e a gyerekét, vagy sem? Akkor nagyon tévedett!

Örültem volna, ha a méhem meggyötör, és a havi ciklusom nem marad el. A betegség okozta stressz, vagy a Derekkel történt este miatt alakult így, nem tudom, de határozottan késett. Nem vágytam arra, hogy anya legyek, főleg nem a halálom küszöbén. Az akkori este képei összemosódtak elmémben, és nem igazán lehettem benne biztos, hogy minden megtörtént, vagy csak a gyógyszerek hatása alatt álmodtam már. A lényeg, hogy az alkohol nem tisztult ki a fejemből aznap, és erre még rátett egy lapáttal az is, hogy éppen egy pszichológushoz rángattak be. Most itt állva szemben a rémálmaim megtestesítőjével, nem jutottam dűlőre magunkkal. Szemernyi zavart sem olvastam ki a zöldeskék szempárból, amikor felszisszent, és mérgesen tekintett le rám. Semmilyen érzelem nem futott át az arcán, nem zökkentettem ki a lelki egyensúlyából. A mai napig rejtély, hogy miért esett nekem a zuhanyzóban. Valaki elől menekült, valakit el akart felejteni? A lényegen igazából nem változtat, mert eszközként használt, és hibáztathatom saját magamat is amiatt, mert megfogtam nemes hímvesszejét, de ha kordában tudta volna tartani az érzelmeit, akkor a zárt osztályon kötöttem volna ki, kaptam volna eseményutáni tablettát, és most nem lennék nagy eséllyel terhes. A rosszullét elkerülhető lett volna, és nem szorulnék rá arra, hogy napjában négyszer gyógyszerezzem magam, vigyázzak, hogy ne idegesítsem fel magam. Előrehaladott állapotba kerültem, és a vég közelebb került hozzám, mint valaha. Mégis a másik énem, aki élni kívánt, aki elvállalta volna a gyermeket, most tiltakozott. Üvöltött, hogy ne hallgassak erre a férfira, kerüljem ki. Nem határozhatja meg az életemet, és nem függhetek tőle. Szavai savként marták végig a belsőmet, és a bűntudatom feléledt, de még nem törtem össze, előtte még nem. Amikor bevittek hozzá, már csak árnyéka voltam önmagamnak, és most..még ennél is lejjebb jutottam. Leálltam az alkoholról, és tisztán töltöttem el a mindennapjaimat, de már nem csillogott élet a szememben, és ezen egyelőre az a tény sem változtathatott, hogy esetleg áldott állapotban vagyok. A szavai súlyát nem fogta fel Derek, de miért is tette volna? Egyetlen estét töltöttünk együtt, ahol én részegen fetrengtem a zuhanyzó padlóján, nem voltam beszámítható.
- Miért érdekelne téged, hogy jól vagyok-e, vagy sem. Olvasol a sorok között Derek? Akkor azt is tudnod kellene, hogy nálam nem érsz el semmit az erőszakkal. Bekényszerítesz a gyógyszertárba, és utána? Ha kiderül, hogy a szívem alatt hordom a gyereked, akkor mit csinálsz, hmm? – vágtam vissza neki, de hasztalan volt, mert a lelkét akarta tisztára mosni előttem.
- Én, én markoltam rá, de nem az én agyam szállt el, hanem a tiéd. Te erőszakoltál meg Derek, és ez alól nem kapsz feloldozást. Nem voltam magamnál, három napja részegen fetrengtem otthon, és te mégis megtetted velem? Így akartál kigyógyítani a halálvágyamból? – megkeményedtem, és leálltam az ajakharapdálással is. Szótlanul vártam a folytatást. Közel hajolt hozzám, a számat meleg lehelete csiklandozta.
- Ha én hanyagoltam volna? Neked kellett volna kontrollálnod magad, és nem nekiesni egy félholt lánynak, akit aztán vihettél a kardiológiára. Összezuhantam, és te még egyet belém is rúgtál, ez történt…és nem, nem a szex, vagy a gyerek. Te nem bírtad megállni, te estél nekem, mint egy vadállat. Menekültél valaki elől, és velem vigasztalódtál, rajtam eresztetted ki a gőzt. Sikerült kigyógyulnod belőle az elmúlt három hétben, megküzdöttél a démonjaiddal? – kihozta belőlem az eddig elfojtott dühömet, és már nem akartam kegyelmezni neki. Már nem akartam az ő érdekeit is nézni, hogy mit veszíthet azzal, ha terhes vagyok. Most én voltam a legfontosabb, és nem az ő lelki világa. Lesz ideje feldolgozni a történteket, de nekem nem lesz időm újratervezni az életemet. Egyedül kellett maradnom, hogy tisztán lássak, de amit röpke egy hónap alatt sikerült nélküle felépítenem az egyetlen pillanat alatt dőlt romba.
- Érzéketlen pöcs vagy Derek, engedj el. – harcoltam vele, de az ajtó kinyílt, és betuszkolt a kis helyiségbe. Az eladónő érdekesen nézett minket, de egyelőre nem avatkozott közbe. Lihegve igazítottam meg a táskámat, és a felkaromat simítottam meg, ahol megszorított. Nem néztem a szemébe, hanem elindultam a polcok felé. Belül reszkettem az összecsapásunk miatt, de már nem voltak könnyeim, melyeket elhullathattam volna. Egy terv kezdett kibontakozni a fejemben. Miközben erős tartásával elállta az egyetlen kiutat, én felkaptam egy kosarat, és a megfelelő hely felé indultam. Úgy tettem, mint aki válogat, és tanácstalan, de eközben a telefonomba egy rövid üzenetet pötyögtem be, és félig a táska takarásában hagytam. Hirtelen lekaptam három fajtát is a polcról, és a kosaramba söpörtem bele. Az eladó még mindig furán nézett minket. Odasétáltam a kasszához, és a kosarat felhelyeztem a pultra, de a telefonomat is a nő elé csúsztattam. „Kérem segítsen, hívja a rendőrséget, mert ez a férfi bántalmazni akar.” Állt ott a rövid üzenet, melyet sikerült elolvasnia.
- Elnézést…de..megcsinálhatnám itt a teszteket? – félve pillantottam a hátam mögé, és a nő bólintott.
- Természetesen. Jobbra az első ajtó. – kifizettem neki, és felkapva a táskámba süllyesztettem. Nem szóltam Derekhez, hanem benyitottam a kis mellékhelyiségbe, és elfordítottam a zárban a kulcsot. A levegőt kapkodva dőltem neki az ajtónak, és azért imádkoztam, hogy a nőnek sikerüljön kihívnia a rendőröket. Nem akartam még egyszer Derekkel beszélgetni. Kettesben biztos nem.

Mit is vártam egy férfitól, aki lehetséges, hogy teherbe ejtett? Több együtt érzést, több megértést. Lelki stabilitás hiányában nem mondhattam el magamról, hogy mostanában túl jól lennék. Az öngyilkosság gondolata is többet foglalkoztatott, mint kellett volna, de amióta megtörtént a rendelőben az, aminek nem kellett volna én is egy kicsit visszavettem magamból. A kórházat ugyan kerültem, mint a pestist, mert régi emlékek sebét szakította fel az épület maga. Ehhez képest Derek Brown hogy reagált? Leoltott, és felelősségre kívánt vonni a történtek után. Még én lettem a buta kislány, aki nem vette be a gyógyszert, és én voltam az oka is annak, hogy ez megeshetett velünk. A mosdó ajtajának háttal dőlve ereszkedem le a földre, és felhúzva a térdeimet, az arcomat közéjük fúrom. Mélyen lélegzem, és nem gondolok arra, hogy megint egy felesleges vitát folytattam le egy olyan emberrel, aki nem ismer, és úgy vagdalózik, hogy azzal csak még jobban megsért. Nem vagyok halálos beteg? Én fújtam fel a dolgot? Az első könnycseppek szinte égetik a szememet, és csak halkan az öklömet a számba fogva csillapítom a sírást. A testem elfáradt, és csak a naplementét akartam megnézni a tengerparton. A képletben nem szerepelt a pszichológus felbukkanása, és az estém tönkretevése. Én akarom eldobni az életemet? A fejemben ugyanaz a lemez játszódik le újra, és újra, de nem tudok igazat adni neki. Megint azok alapján ítélnek el, amit látnak belőlem. Egy hisztis nő, akit Derek lát, csak én ennél sokkal mélyebb rétegekbe nyúlok vissza. Hány héj rejti az igazi Emmát? Fogalmam sincs, de abban biztos vagyok, hogy vérig lettem sértve minden szempontból. Egy szakember segítsége tovaszáll, és helyette az a férfi áll előttem, akinek a gyerek kérdése számít. Az öklömet kiveszem a számból, és megtörlöm a szememet a ruhám sarkába. Az életem fel lett borítva, és talán nem itt Sydney-ben kellene a válaszokat továbbkeresnem. Senkim nem maradt, és a bizalom, amiről igen, annyit papolok elveszett. A kint álló férfi, aki ugyan lehet, hogy tényleg a gyermekem apja most vesztette el a csatát velem szemben. Olyan támogatóra nincsen szükségem, aki nekem támad, rám helyezi a felelősséget. Valaki egyszer is megkérdezte, hogy miért rettegek a szívbetegségektől, miért nem vállalnám el a műtétet is? Az édesanyám halála miatt. Végignézni egy fiatalasszony elvesztését, aki a világon a legtöbbet jelenti neked. Aki küzd az utolsókig, és megígéri, hogy kijön a beavatkozásról, de végül csak az üres ágy marad, és a gyászköszöntések. A mamám..miatta akartam orvos lenni, miatta akartam a kockázatot vállalni nap, mint nap, hogy segítsek másokon. Ő volt a fény az alagút végén…de most csak én vagyok, egy szabadon zuhanó test, lélek nélkül. A hasamra simítom a kezemet, és elhatározom. Végigcsinálom egyedül, ha kell, és nem fog megállítani senki. Meg fogom szülni, ha lehetőségem nyílik rá. Erőtlenül tolom fel magam a földről a halk kopogásra, és odalépek a mosdókagylóhoz. A csapot megnyitva engedem meg a hideg vizet, de egy ideig csak azt nézem, ahogyan a lefolyóban távozik. Egy kicsit bevizezem az arcomat, és csak utána nyitom ki az ajtót neki. Ott áll meggyötörten a zöldeskék szempárral megáldott férfi, aki immár olyan messze van tőlem érzelmileg, amennyire csak lehet.
- Nem csinálom meg a tesztet. Úton vannak a rendőrök szóval nem, nincs mit megbeszélnünk Derek. A higgadtságom elillant, és nem tudok veled normálisan beszélgetni, mert nincs miről. Fogd meg magad, és szépen távozz innen. Menj vissza oda, ahová három hete is menekültél. Nem kell vállalnod az apaszerepet egy félre sikerült este miatt, majd én vállalom a felelősséget kettőnk helyett is. A kegyetlen érveidre pedig a válaszom csak annyi, hogy nem, nem csak donorra van szükségem. Neked a képlet egyszerű, viszont nekem nem.  – nedves szempilláim mögött harci elszántság villan. A párbeszédünket a belépő rendőrök szakítják félbe.
- Jó estét, minden rendben van itt? – állnak meg az ajtóban, és felénk pillantanak.  Konok módon nem szólalok még meg, mert megvárom, hogy ő lépjen valamit. Ha megint megpróbál erőszakosan fellépni ellenem, akkor egy szemrebbenés nélkül fogom feljelenteni.

A mosdóban eltöltött néhány perc rádöbbentett sok mindenre. A jó szándékkal közelítő személyek néha nem néztek Önön segítségnyújtásuk hátterébe. Nem kutatták az okot, hogy miért lehet fontos, hogy a másikon mindenképpen segítsenek. Talán a szívből jövő baráti jobb odatartása a bajba jutottnak? A bűntudat, mely mardossa belülről az emberi lelket? Ó, számtalan magyarázat lett volna erre, de Derek Brown esetében csak egy. A bizonyosságot akarta arról, hogy nem hordom a szívem alatt a gyermekét. Nem foglalkozott ő azzal, hogy én összeomlottam, a kardiológiai osztályra kerültem az együttlétünk után. Kérdések hada merült fel bennem, hogy miért nem sikerült türtőztetnie magát, ha arra esküdött fel, hogy a lélek gyógyítója lesz. Mi vitte rá arra, hogy én legyek az eszköze a benne élő vadállat csillapítására? A közös vágyakozáson alapuló szexuális aktus szabad akaratból történik meg. Ami közöttünk volt ennek az állításnak nem felelt meg. Lelki roncsaimból, feltépett sebeimet nyalogatva hozzá száműztek, és a hideg logikával rendelkező férfiegyed a másodperc törtrésze alatt veszítette el távolságtartását, és hidegvérét a betegével szemben. A puszta sóvárgás vitte rá, hogy belém lövellje magját. Az már csak másodlagos kitérő lesz, hogy élveztem. Magamra kellene vállalnom a felelősséget, mert egy pszichológus nem bírta tartani magát az elvárt szabályokhoz? Úgy gondolom abban a pillanatban neki kellett volna a józan eszére hallgatnia. Más késztette arra, hogy kiboruljon, vagy sem. Nem tudom lelki vívódásának okát, de már nem is érdekelt. Kettőnk dolga csak egy ügyben merült fel. A terhességet még nem bizonyítottam, és féltem én is az eredménytől. Megtette most is, hogy erejét fitogtassa, és beűzzön ide. Megkérdezte, hogy vagyok, meglátogatott a kórházban? Hagyott-e üzenetet nekem az elmúlt három hétben? A válasz nem volt. A sértettségemet mellőzve csak tudtam, hogy egyet akar. A választ. A rendőrök megérkezése összezavart minket, de ez a hiba az én lelkemen száradt. Derek felhúzta magát, és odasétált hozzájuk. A meséje megint arra játszott rá, hogy én vagyok az instabil, és neki áll jogában felettem dönteni. Nem tartoztam hozzá, nem voltam a betege se. Szomorúan néztem a tervem eredményét, és odasétálva a férfiak mellé, csak halkan szólaltam meg.
- Úgy tűnik félreértés történt. Az úriemberrel ismerjük egymást, de nem az orvosom. Papírokkal sem bírja alátámasztani a rágalmakat, amivel illetett. Én kérek elnézést, mert úgy tűnik az eladóhölgy félreértelmezte az üzenetemet. Sajnálom. – kosár a kezemben lengett a három teszttel, amit kifizettem, de nem nyúltam hozzá.
- Tévedésből hívtak ki? Történt valamilyen rendzavarás? – a másik nő felé fordult, aki értetlenül állt a történtek előtt, és a mesém hallatán megütközött.
- Nem, és nagyon sajnálom. Itt van az igazolványom. – vettem ki a retikülömből, és átnyújtottam az egyik rendőrnek. Megnézte, leellenőrizte, aztán visszaadta.
- Bármilyen nézeteltérésük is van, oldják meg. – ennyivel hátrahagyva léptek ki, én pedig felnéztem a kékeszöld szempárba.
- Három hete volt egy incidens. Annyi időd volt utána, hogy felhívj, felkeress. Nem tetted meg. Nem tudom, hogy mi állt a kényszerszabadságod hátterében, de őszintén nem is érdekel Derek. A kórházban a beteged lehettem volna, de már nem leszek. Nekem olyan segítségre nincs szükségem, ahol a másik fél is elveszíti az eszét, és rajtam vezeti le a feszültségét. Ide is berángattál, rám ijesztettél. Nem bízom benned. A gyerek érdekel? Amint felkészültem lelkiekben, hogy elmenjek orvoshoz, akkor értesítelek utána. A sorsáról nem dönthetsz. Felkeresek egy másik szakembert, aki képes kezelni engem. Amíg neked is segítség kell nehezen fogunk egyet érteni. A jó híred ellenére megkérlek, hagyj békén. Ha felkészültem, majd beszélni is fogok veled. De most? Rád sem bírok nézni. – könnyel telt meg a szemem, és beharaptam a számat.