- Csakhogy nem lehetünk biztosak benne. Az is lehet, hogy semmilyen látható oka nincsen a bénulásnak, és akkor tenni se tudunk ellene semmit. Akkor viszont lehet, hogy maradandó lesz. *Suttogja maga elé meredve. Nem bírná elviselni a gondolatot sem, hogy örökre ilyen lesz az állapota, azt nem viselné el. Eszével tudja, hogy nem lehet türelmetlen, a sérüléseknek idő kell, míg begyógyulnak, de szíve szerint már azonnal itt hagyná az egész kórházat, mint beteg, és csak hazatérne, és kiderüljön, ez az egész csak egy nagy félreértés, nem is történt meg a baleset.* - Honnan lehet abban biztos, hogy nem maradandó? Hiszen a pontos okát se tudjuk, mi okozza, azon kívül, hogy a balesetben történt valami. *Remeg meg egész testében. Nem könnyű eset, az biztos, de azt se szabad elfelejteni, hogy nagyobb sokk érte , és hirtelen egyszerre zúdult rá minden. Szerencsés, hogy Adrian ezt érti, értékeli azt, hogy türelmes vele, bár nem nagyon mutatja ki, azért apróbb jelei vannak, például nem kezd még nagyobb hisztibe, vagy nem tesz másokban kárt. Gyanakvóan hagyja, hogy az ápolónő letörölje a vért a kezéről, amit a nem túl szakszerűen kihúzott tű okozott, de utána inkább el is húzza tőle a kezeit, benne még annyira se bízik, mint a dokiban.* - Nem várhatja el azt, hogy csak úgy elhiggyem, ők nincsenek már az élők között. Addig úgysem nyugszom, míg nem látom mind őket, mind a bátyámat. *Néz rá nyugtalanul, úgyis addig fog hisztizni, amíg el nem éri a célját, hiába bizalomgerjesztő a doki viselkedése, saját maga akar meggyőződni arról, ami történt.* - A gyógyulást is segítené, ha tudnám a teljes igazságot.
Vendég
Vendég
»Csüt. Aug. 20, 2015 4:50 pm Keletkezett az írás
Jill and Adrian
- Valóban nem, viszont épp elég ilyen esetet láttam már életemben, akinek az esetéből kiindulhatok. Olyan pedig, hogy "nem látható okok", nem létezik. Mindig meg van az oka annak ami történik. A te esetedben a beleset a trauma váltja ezt ki. Már akkor biztosak voltunk abban, hogy a gerinced befolyásolni fogja a mozgásodat, mikor vizsgáltunk. Épp ezért már szóltunk is a fizioterapeutának, hogy írja be a nevedet a naptárba mert ő is megfog nézni. A kórház nagy része most érted és a bátyádért küzdött és fog is amíg teljesen fel nem épültök - hangja nyugodt de határozott, hisz biztos abban, hogy senki nem fogja egy pillanatra se levenni róla a szemét. Folyamatosan figyelik, mindig lesz valaki aki mellette lesz legyen az ápoló, nővér vagy orvos. Nem csak a lába az ami aggodalomra ad okot de az is, hogy mi lesz az agyával és a lelkével. Olyan hírt kell közölni vele ami miatt nagyon sokan összeroppannának és szinte biztos benne, hogy Jill se fogja tudni ép ésszel felfogni. - Van egy sejtésem, de nem akarok előre bizakodó lenni. Majd a holnapi vizsgálatok elfognak dönteni mindent, magyarázatot fognak adni. Ebben mondjuk tényleg biztos lehetek - mert semmi nem marad megmagyarázatlanul. - Miért mit gondolsz, hogy hazudok? Az ilyennel nem szokásom hülyéskedni - némi sértettség lapul a hangjában, mert bár kimondatlanul is de most hazugnak nevezték. Ha valamivel akkor nyilvánvaló halálesettel vagy úgy alapjában véve a halállal semmi pénzért nem hülyéskedne. Komoly és fájdalmas téma, ő maga is megtapasztalta már. - A bátyádhoz most eltudlak vinni. De a szüleidet még nem láthatod. Remélem megérted - nem lenne szerencsés, ha most látná a kihűlt, összekaszabolt testüket amit egy-egy alkatrész okozott. Az édesanyjának például az egész teste roncsolódott, akkora mértékű ütés érte, szinte felismerhetetlen a teste. Az apja pedig megégett, talán az arca az egyetlen pontja ami hasonlít egykori önmagára. - Elhiszem - biccent a nővérnek, hogy hozza ide a tolókocsit ő pedig közelebb lép Jill-hez - de előtte engedd meg, hogy ezt megigazítsam - utal a gallérra ami kicsit lazább lett a nagy ficánkolás közepette. - Szabad? - valamelyest előrébb tartja a kezeit ezzel jelezve, hogy felvenné csak, hogy áttudja tenni a tolókocsiba lévén egyedül ezt most nem fogja tudni megtenni. - Samira átszólnátok az intenzívre, hogy átviszem a beteg húgát? - Persze! - Köszönöm.
Vendég
Vendég
»Csüt. Aug. 20, 2015 5:55 pm Keletkezett az írás
*Nem sokkal, de kicsit már nyugodtabban veszi a levegőt, ahogy hallja a doki mondatait. Tudja, hogy amit csinál, az hiszti, de most még ez is jólesik neki, legalább addig sem gondol a nyilvánvaló tényekre, amiket nem akar elfogadni.* - Az oké, hogy a balesettől van, de azt se könnyű kimutatni, hogy az pontosan mit okozott, nem? Azt meg még véletlenül se akarom meghallani, hogy az egész bénulás nem fizikai, hanem pszichikai. A fizioterápia mikor fog kezdődni? *Mormogja. Hallott már a tanulmányai során jó pár ilyen esetről, amikor végül is erre az okra vezették vissza valakinek a bénulását vagy egyéb más baját, de szerinte ez csak a legeslegvégső utáni eset lehet nála.* - És mi van, ha nem találjuk meg a magyarázatot? Így se maradhat örökké. *Suttogja nagyokat nyelve, főleg, mikor meghallja a doki következő mondatát. Nem akarta ő, hogy azt higgye a férfi, hazugnak tartja, ez nála inkább ösztönös hárítása a valóságnak, úgy talán kevésbé fáj minden.* - Nem, nem tartom hazugnak, csak... *Fordítja el a fejét elhalkulva, amennyire a nyakrögzítő engedi. Csak egy-két perc néma csend után néz rá a dokira, és halványan biccent.* - Mehetünk. *Azért még próbálkozik a felüléssel, amennyire lehet, önállóan akar testvéréhez menni, de ez ebben a pillanatban, lássuk be, nem nagyon lehetséges. A tolókocsit meglátva elfintorodik, ez is csak a mostani, egyáltalán nem könnyű állapotára emlékezteti.* - Igen. *Biccent a dokinak, és hagyja, hogy áttegye, de egy pillanatra sem néz rá az újdonsült "barátjára", amibe átteszik, hanem a férfi vállánál átnézve tűr. Szemeit könnyek lepik el a gyengéd, ámde mégis hirtelennek számító mozdulatra, ahogy fejébe hasít a fájdalom, és még jobban szédülni kezd, de nem érdekli, most csak egy dolgot akar, a testvérével találkozni.* - Milyen állapotban van a bátyám a kómán kívül?
Vendég
Vendég
»Csüt. Aug. 20, 2015 7:13 pm Keletkezett az írás
Jill and Adrian
- A mai technikákkal már elég könnyen ki lehet ... emellett ha az orvos kicsit használja az eszét, akkor még az is segíthet. Ki tudunk szűrni általában vérnyomásból, zúzódásból, vérzésből és egyéb jelekből számtalan dolgot ami a segítségünkre lehet. És biztosíthatlak, hogy Sydney legjobbjai foglalkoznak veled és a bátyáddal - szeme is elárulhatja, hogy komolyan gondolja. Tudja jól, hogy megannyi olyan orvos van itt akik előtt még az amerikai kórházak legjobbjai is a kalapjukat emelnék, kezdve az idegsebésszel. - Valószínűleg nem pszichés... de mondtam Jill, most még korai lenne ezen gondolkozni, vagy esetleges diagnózist felállítani. Ez maradjon holnapra, hogy össze tudjuk hívni az orvosokat. Ne aggódj! - persze, könnyű mondani, hogy ne aggódjon. Annak idején mikor elkapta a cápa a combját, ő maga is azt hitte, hogy búcsút mondhat a tagjának. Viszont sikerült elérniük az orvosoknak - akik nem mellesleg most a kollégái - hogy megmaradjon valamit plasztikai úton való műtétek után most már szinte alig észrevehető. - Nem fog így maradni - hangja határozott ezután viszont némi sértettség uralkodik el rajta. Ha valami akkor az tényleg a gyengéje, ha hazugnak nevezik mert ha valaki akkor ő tényleg nem ismeri ezt a fogalmat. Legalábbis a maga részéről... mindig tisztességes volt, mióta csak az eszét tudja. - Mindegy, nem kell magyarázkodni, tudom mit érzel - zárja rövidre elvégre tényleg nem akar ezzel a témával foglalkozni. A szőkeség talált egy gyengeséget ami megtalálható a traumatológusban is, ezen nincs mit ragozni. - Csak szépen lassan - megengedi, hogy felüljön mivel sejti, hogy elég önálló és nem fogja hagyni, hogy a nap huszonnégy órájában lessék az összes kívánságát. - Jól van, kapaszkodj - egyik kezét becsúsztatja a térdhajlatába míg a másikkal megtámasztja a hátát és megemeli majd átülteti a melléjük állított tolókocsiba. Ezután még gyorsan betakarja az egyik takaróval majd mögé lép és az intenzív osztály felé veszi vele az irányt. - Arra készülj fel, hogy nem lesz szép látvány... a jobb lába nyílt combcsonttörést míg a jobb szilánkos lábszárcsonttörést szenvedett. Néhány bordája megrepedt és a fejét hatalmas ütés érte ami miatt kómában tartjuk. Nem tudjuk, hogy mikor tudjuk felébreszteni, reménykedünk, hogy egy hónapon belül - még nem tud semmi biztosat mondani, hogy mi lesz később csak azt, hogy mi az amivel szembe kellett nézniük idáig.
Vendég
Vendég
»Csüt. Aug. 20, 2015 7:41 pm Keletkezett az írás
Adrian és Jill
- Nagyon remélem, hiszek magának, csak még egyelőre nem könnyű mindezt elfogadni. *Sóhajt fel mélyen, majd elárul egy információt, amiről valószínűleg Adrian még nem hallhatott, bár ki tudja, lehet, hogy igen.* - Tudom, hogy ez az egyik legjobb kórház ebben az országban, és ha jól hallottam, elég szép hírnevet szerzett külföldön is.. Szeptemberben itt kezdtem volna a gyakornok éveimet, bár ez most nem fog összejönni. Félre ne értsen, nem azért mondtam, hogy bármilyen más bánásmódot elvárjak, csak szerettem volna, ha tudja, hogy nem ismeretlenek számomra az orvosi adatok és információk, csak most még nehéz feldolgozni mindent. *Néz mélyen a férfi szemébe, már sokkal nyugodtabb, mint ébredése elején, és ehhez hozzájárultak az információk is. Látja, hogy akaratlanul is, de megbántotta a traumatológust, viszont azzal, hogy egy mondattal érezhetően lezárta a témát, ő se feszegeti tovább ezt a témát. Hagyja, hogy átrakják a székbe, és kissé szédelegve bár, de hagyja magát tolni, most képtelen lenne irányban tartani azt a valamit, de tudja, úgyse fogja sokáig hagyni, hogy mások irányítsák, nem akar senki terhére lenni ilyen szempontból. Komoran hallgatja végig a férfit, miközben a takaró alatt az idegességtől birizgálni kezdi a kezén lévő gézt, amivel az ápolónő bekötötte a vérzés helyét.* - Lehet, hogy maradandó károsodást szenvedett az agya a sérülése miatt? *Kérdezi remegve, ahogy lassan érnek az intenzív osztály felé, túl hosszúnak érzi az utat, de valójában mégis retteg imádott testvére kiszolgáltatott látványától.*
Kezdőlap 