Faith and Hayden

 

"- Bár azt tudni szeretném, hogy mikor lesz ilyen "kevésbé húzós nap"... fel akarok készülni rá és nem is tiltakoznék ellene, ezt meg kell hagyni - nyitja ki az ajtót Faith előtt és ha ő átlépi a küszöböt, Hayden is így tesz."
... lemondó, fáradt tekintettel vet még egy utolsó pillantást a kórház felé és annak vaskos üveggel borított ajtajára ahogy szép lassan eltávolodik attól. Látja, ahogy az üvegek túloldalán sürgölődő nővérek és orvosok szüntelenül róják a köröket, ki az időkorlátok miatt, ki pedig az egyre sűrűbben érkező betegek miatt akiket ideje volna ellátni, ha nem akarják a földi poklot szabadítani a saját nyakukba. Néhány órája még ő maga is ott rohangált, mint egy fejetlen csirke, fingja nem volt arról, hogy éppen hova kell mennie, kit kell keresnie vagy ki hívja őt, hisz az infók megállás nélkül érkeztek, de a feladót rendszerint elnyelte a föld vagy ott találta meg ahol nem is gondolta volna.
Ahogy meghallja nem is olyan messziről az érkező, szirénázó mentőautót, máris kapna az alkalmon, hogy menjen segíteni fittyet hányva az egyre nyilvánvalóbb fáradtságra,  ezzel is távolabb kerülve Faithtől, de mikor többen is kirohannak a kórházból rájön, hogy ez egy értelmetlen döntés volna, hisz már alig él. Csak hátráltatná a többieket lévén olyan, mint akin végig ment egy egész NFL csapat.
A szokásos ügyes mozdulatai eltűntek, sokkal inkább kap szerepet ismét a sutasága és kapkodása, mintha akaratlanul is a rezidens éveinek elejét próbálná idézni. Nem olyan elegáns, ugyan akkor határozott a tartása, mint aki tényleg sejtetné magáról, hogy egykoron zsoké volt aki egyenes háttal, kifogástalan tartással üli meg a lovat. Talán ez az, amiben a legtöbb itt "szolgáló" orvostól különbözik. A legtöbben nagydarabok, izmosak és férfiasak, határozottak a vonásaik, mintha legalábbis kötelező lenne a kórházban duzzadó bicepszekkel flangálni ezzel elvarázsolva a kívánós női betegeket. Mások kevésbé termetesek, nem rendelkeznek akkora muszklikkal, mégis merőben különböznek tőle. Azt is lehet mondani, hogy teljesen átlagosak és nincs rajtuk semmi, ami különösebben felkeltené mások figyelmét. Erre besétál ő a képbe a maga "nyurgaságával" és gyermeki vonásaival.
Épp olyan ez, mint egy Tolkien könyv. A sok nagydarab szőrös ember, széles vállú törp vagy ha tovább visszük, meglett ork közé be lenne zárva egy tünde ifjonc, akinek elegáns a megjelenése, szinte érezteti az emberekkel, hogy ez az elegancia belé van kódolva. Vékony csontozatú és inkább rugalmas, könnyed léptű sem mint szikár, erőteljes. Talán törékenynek hathat, de ha rájönnek a titok nyitjára, akkor tudni fogják, hogy nagyobb teherbírású, mint azt gondolnák. És nem fárad el a magán cipelt rengeteg izomtól se, lévén nincs olyanja... Igaz, ha jobban belegondolunk, furcsán mutatna egy kétszáz kilós, két méter magas ember egy versenypályán a lova hátán. Szerencsétlen állat nem biztos, hogy olyan könnyen letudná azokat az akadályokat. Egy szóval minden neki kedvezne, amennyiben nem lenne mű térde ami piszkosul hátráltatni tudja őt főként hosszú távon.
 Már nem csak remegnek a lábai, de egyre határozottabban biceg jobbjának köszönhetően s az ujjai is görcsösen, reszketegen markolnak rá hátizsákjának a fülére, lévén nem szeretné elejteni azt. Arról pedig beszélni is felesleges, hogy a sok görnyedés meghozta a maga "gyümölcsét", nem ártana kiroppantania a gerinceit, hogy ismét olyan egyenes lehessen, mint egy büszke tölgy. Elvileg Leahnak még egy órája van a műszakból, majd megkéri, hogy kicsit tapossa meg ha már olyan jószívű volt, hogy két nappal ez előtt felajánlotta de akkor ő nem élt a lehetőséggel hisz rengeteg dolga volt főként a kórház körül. Ha belegondol abba, hogy az utóbbi időkben mennyi időt töltött itt, azt is mondhatná, hogy ez az igazi otthona. Egy otthon ahol rengeteg ember fordul meg nap, mint nap. Egy otthon ahol a betegségeké és a sérüléseké a főszerep, ahol soha nem lehet az embernek nyugta és ahol akkor is lefárasztják idegileg, mikor úgy érzi, semmi és senki nem állhat az útjába. Mert mindig akad egy-két olyan jómadár aki hülyére veszi az embert, aki megkérdőjelezi minden szavát vagy épp mesterséget űz abból, hogy még csak véletlenül se higgyen magában. Ugyan akkor gond nélkül okot adnak a félelemre és aggodalomra is. De ez utóbbit majd a későbbiekben kifejtjük.
Ha jobban belegondol, amilyen stresszes és idegölő tud lenni az amit csinál, épp ugyan olyan nagy örömöt jelent innen elmennie. Ám tudatalattijába rendszerint befészkeli magát egy hang ami csak azt  szajkózza, hogy  oka van annak, hogy állandóan olyan sok időt tartózkodik a kórház területén.
Örül a távozásnak, lévén lepihenhet, ehet végre ha már a nap folyamán erre nem volt lehetősége és nem kell idegbajt kapnia a sok, körülötte rohangáló szerencsétlentől ami külön megváltás tud lenni nap végére. Viszont ott van a bizonytalanság is, hisz betegeket hagy maga mögött, akik számítanak rá és akik kötődnek hozzá... vagy éppen ő kötődik hozzájuk. Olyan embereket, akiknek kell a segítség, akik az imént műtve lettek akár az ő kezei által is. Nem véletlen, hogy még szeretett volna vetni egy utolsó pillantást a férfire csak, hogy biztos legyen abban, minden rendben ment, hogy Leah jól öltötte össze a szemének a sarkát és, hogy nincs semmi baj azzal a kiforduló szemmel. Ám tekintettel, hogy egy sebész maradt ott, neki talán nem lenne már semmi keresni valója a jelenlévők között, viszont a lelkének megnyugtató volna főleg ha belegondol abba, hogy milyen végtelen bizalommal fordult felé a feleség. Ám jelen pillanatban ennek tudatában nem marad más, csak a bizonytalanság és a reménykedés, hogy minden rendben lesz vele.
Az idő alatt míg Faith kocsijának anyósülésén ücsörög, fejét fáradtan támasztja meg az ablaknál könyökölve, tekintetét pedig le nem veszi a mellettük elhaladó fák és házak sokaságáról. A motor lágy, kellemesen duruzsoló hangja megnyugtatja noha nem mondható az, hogy ideges lenne, ettől függetlenül tudja jól, hogy szüksége lesz jó néhány órára, míg egy ilyen húzós nap után összeszedi magát. A visszapillantó tükörben látja a szeme alatt húzódó hatalmas, sötétlő karikákat melyek nagy valószínűséggel nem fognak onnan csak úgy eltűnni. Ekkor szokta úgy érezni, hogy ilyen szempontból a nőknek jobb, vagy inkább könnyebb dolguk van. Mert mit csinálnak ilyenkor? Szépen előveszik a kis piperetáskájukat abból az alapozót és a púdert és máris varázsolnak maguknak egy tökéletes maszkot mely elfedi a fáradtságot ami kínozza őket. Lehet, hogy ők maguk érezni fogják bármennyire nem szeretnék, de talán mások számára annyira nem lesz nyilvánvaló.
Viszont be kell látnia azt is, hogy jelen pillanatban nem csak a fáradtság az, ami rányomja a nyomott hangulatra a bélyegét, valamint a fekete pecséteket zöld szemei alá, sokkal inkább az ami szerencsétlen srác lelkét nyomja.  
A műtét ideje alatt nem volt ideje azzal foglalkozni, hogy megpróbálja tartani azt a bizonyos távolságot maga és Faith között amit szeretne. Lehet, hogy akkor is voltak érzések melyek miatt elhamarkodottan döntött és sok esetben ez is hozzájárult a másik dokival való acsarkodásához, de sajnos van amit egyedül nem tud tökéletesen feldolgozni bárhogy is próbálkozik vele.
Nem érti annak az új rezidensnek a jelenlétét... Neki senki nem szólt, őt senki nem kereste meg azzal, hogy "tud e az új jövevényről". Persze ez nem meglepő, hisz csak egy rezidens akinek az a dolga, hogy alkalmazkodjon és megfeleljen a felsőbb rétegnek. Fogalma se volt arról, hogy kiféle, mi féle és, hogy egyáltalán minek jön ide. Csak annyiban volt biztos, hogy rangidős rezidens lesz a szemészeten és neki meg kellene szoknia a jelenlétét, ha nem akar abból balhét, hogy ellenzi őt és összeesküvés elméleteket gyárt. Az idegen rezidens kiindulva a választott szakirányból, mindig ott szokott megfordulni ahol Hayden a legtöbb időt szerette eltölteni. Az elején még azt gondolta, hogy nem lesz ebből probléma, épp úgy elfogadja mint a legtöbbet, viszont csalódnia kellett magában és rájött arra, hogy ez valami más. Mintha csak a színfalak mögül figyelte volna a színpadon történteket, egyre több és több elfojtott kétségbeesés, harag és értetlenség fogalmazódott meg benne. Már nem csak a férfi jelenléte zavarta, akibe nem mellesleg nem szívesen kötött volna belé, hisz... emlékeztek, hogy a történet elején emlegettük az orkok és a tündék esetét? Na, csak egy maflást kellene kapnia ettől a kigyúrt állattól és nagy valószínűséggel palacsintaként kenődne fel a falra. De ott volt az is, hogy háttérbe szorult... ez által féltékenység vette úrrá magát rajta. Egy olyan otromba személyiségforma és érzés, ami olykor még egy olyan kegyetlen, gyorsan burjánzó betegséget is maga mögé kényszerít súlyosság terén, mint amilyen a rák.
Érkezett a kórházba egy beilleszkedni vágyó, sokak szerint nagyon tehetséges utolsó éves rezidens, akire nagy figyelmet fordítottak. Zavarja, hogy őt mind a mai napig sokan még csak emberszámba se veszik, amit talán soha nem fog megszokni. Fáj az igazság vagy sem, mindig is alattvalója lesz az érdeknek és az életnek, nem fogja a kutyát se érdekelni az, amit ő akar, vívjon is ki magának bármekkora tiszteletet. De, hogy mi is az amit pontosan akar? Egy kis empátia egy kis elfogadás... ne csak egy vidéki gyereket lássanak benne akinek aranyos a mosolya, akinek szar a térde vagy aki olykor túlbuzgó mert bizonyítani akar. Várja, hogy meglássák benne végre azt az orvost, aki lehet belőle, aki majd életeket fog menteni, akire életeket lehet bízni...
... Ezen gondolatok közepette ácsorog Faith lakásának ajtaja előtt, minek után nagy nehézségek árán rávette magát arra, hogy egy kis pihenést követően lezuhanyozzon, harci díszbe vágja magát és elrobogjon venni valamit nem csak a nőnek, de a fiának is. Gyakorlatilag egész Sydney-t bejárta, hogy találjon angyalkákat... még nem is a galaxis makett okozta neki a legnagyobb fejfájást amit Alexnek vett, hisz tudja mekkora űrmókus a kiskölyök, vagy épp a csokoládé bonbon. Hanem az a nyavalyás kis angyal. Viszont megérte, hisz bízik abban, hogy a legjobbat találta amit Ausztráliában csak kaphat.
Így hát ezek tudatában, nehéz szívvel ugyan de bekopog az ajtón ezzel is jelezve érkeztét.

Faith and Hayden

 

A kocsi volánja mögött ülve könyököl az ablak és a bőr kárpit találkozására, mélyen a hajába túr miközben zöld tekintete, melyeket le se veszi az előtte lévő kocsi romos platójáról, végtelen mennyiségű kétségbeeséssel és szomorúsággal telik meg. Fogalma sincs, hogy ezek után, hogy fog Faithez és a kialakult helyzethez viszonyulni... Aidanről nem is beszélve.
Nem akar ő senkivel se rosszban lenni, nem akarja, hogy a másik srác egy hisztis gyereknek ítélje meg vagy épp Faith legyen az aki arcon röhögi és kijelentse, "hülye vagy Kölyök". Viszont azzal, hogy Haydennek nem mondtak el semmit, nem közölték vele azt, hogy jön még valaki az osztályra úgy érzi, hogy kutyaszorítóba került. Lehet, hogy csak egy rezidens akire nem tartoznak bizonyos dolgok, így egy rangidős rezidens érkezte se. Ettől függetlenül, mint "mentorától", Faithtől tudni szerette volna, hogy valahonnan az északi térségből jön egy másik jómadár akit el kell tudnia viselni maga mellett még ha beledöglik, akkor is.
Így ő már csak akkor tudta meg, hogy tulajdonképpen mindvégig szó volt Aidan érkezéséről, mikor már farkasszemet nézett vele a szemészet folyosóján és le se tudta venni gyilkosan villogó zöld íriszeit a mellén lévő bilétáról. Ebből is csak annyit vett tudomásul, hogy érkezett egy nagydarab, izompacsirta jómadár valahonnan az Isten háta mögül, aki minden további nélkül élvezheti Faith fokozott figyelmét és ott van mellette ha kell, ha nem. Értetlenül, megannyi kérdéssel ácsorgott az eset előtt és inkább legyintett, hogy "majd mondanak nekem is valamit... talán".
Aztán csak nem érkezett semmi magyarázat vagy biztató szó, hiába is várt rá nap, nap után. Leah volt az egyetlen akivel tudott erről beszélni és aki elhitette vele, szimplán féltékenység az, ami most nyomja a szívét, mind ezt nagy valószínűséggel alaptalanul bár olyan szempontban megérti, hogy minden hirtelen történt egyik pillanatról a másikra és a temérdek munka mellett ideje se volt arra, hogy felfogja. A fáradtság pedig csak tovább erősítette benne az érzést, hogy baj van... Megint csalódnia kellett az emberekben, -nem is akárkiben- és talán ez az ami a legjobban fáj neki még akkor is, ha túl dramatizálja, a dolgot.
El kellett fogadnia, hogy a svéd lesz az, aki felelni fog érte mikor az osztályon van. Neki kell mellette lennie bizonyos műtétekkor és ő lesz az, aki a jelentéseket várni fogja az alatta lévő rezidenstől, ha olyan esettel találja szembe magát amit egyedül nem tud megoldani, így ha Faith nincs a környéken akkor Aidan lesz a segítségére. Minden eset egy szálba fog összefutni aminek a végén Aidan áll, ő felette pedig Faith s mint egy kéttagú hadsereg tornyosulnak Hayden fölé. Nem akarja így felfogni, viszont akaratlanul is úgy érzi, hogy Aidan jelenleg egy szálka a szemében ami rettentően szúrja és idegesíti.
Fél attól, hogy az a fajta értetlenség, kétségbeesés ami baljós fekete fellegek sűrűjében, villámcsapásokkal s mennydörgéssel ereszkedett rá, csak kellemetlenségekhez és félreértésekhez vezethet. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy nem akart olyan sokszor megjelenni a szemészeten, mert óvta magát, Faithet és a kapcsolatukat mely hosszú éves távlatokba vezethető vissza. Tudatalattija nem csak a féltékenységet engedi előtérbe helyezni, de a józan eszének ítélőképességét is, ami kimerül annyiban, hogy fél, ezzel mindent elronthat és inkább visszavonulót fúj és hagyja, hogy sodródjon az árral. Csak remélni tudja, hogy nem fog belefulladni.
Nem akarta ő ezt, nem akarta azt az érzetet kelteni, hogy fokozott féltékenysége hatással lesz nem csak a kapcsolatukra de a közös munkára is. Meglehet, hogy nem kell egész nap együtt lenniük, és tény, hogy több mindent is kipróbálhat, több helyen is megállhatja a helyét a kórházon belül, így a sebészeten vagy épp a balesetin anélkül, hogy Faith figyelné minden mozdulatát. Talán ideje volt annak, hogy végre magához térjen és kiterjessze a látókörét annyira, hogy belásson a többi osztály kulisszatitkai mögé és olyan helyeken is megforduljon valamint remekeljen, ahol örülnek a jelenlétének. Az utóbbi időkben szerencsére megváltoztak a dolgok és legnagyobb örömére egyre több orvos kezd nyitni felé és akadnak jó néhányan akik támogatják őt.
Már nem azt a szertelen, túlságosan is lelkes gyereket látják benne, aki egykoron volt... azt, aki mindig levert valamit, akinek a lába beleakadt mások lábába ezzel nem csak a saját de mások testi épségét is veszélybe sodorva egy-egy műtét ideje alatt. Szinte percenként kellett bocsánatot kérnie valakitől valamilyen botlása miatt, viszont az már csak a fejét rázta miközben kínjában megállás nélkül mosolygott az orra alatt.
Többször is felemlegetik, számtalanszor felkeltik egymás figyelmét arra, amit közel egy évvel ez előtt vitt véghez az akkor még ötödik éve elején álló rezidens. Az aznapi egy nagyon kemény, szenvedős műszak volt nem csak Hayden, de gyakorlatilag minden orvos és nővér számára, hisz egy tömegbaleset sérültjeit kellett ellátniuk akik közül többen a sebészeten kötöttek ki, ki mi miatt. Gyakorlatilag sorban állás volt a műtők előtt, volt olyan aki a folyosón stabilizálta a sérültek állapotát. Aznap mindenki túlteljesítette a várt szintet, egy emberként dolgoztak, úgy mozogtak együtt még az ős ellenségek is, mintha hosszú évekre visszanyúló közös tapasztalatok egyvelege állna a hátuk mögött. Pont akkor indultak volna már a legtöbben haza, hisz jött a csere, mikor  Hayden nővérét kellett bevinni halálos komolyságú esettel.
Nem elég, hogy veszélyben forgott a baba élete akit a szíve alatt hordott, de már abban se voltak biztosak, hogy ő túlélheti. Többek azt latolgatták, hogy talán dönteni kell majd... a magzat vagy a nő életét mentsék meg, aki történetesen a Toxikológia főorvosa. Többen húztak a nő felé, viszont hibákat hibákra halmozva kis híján kifutottak az időből. Ekkor érkezett meg Hayden, akit telefonon tudtak csak utolérni és a szemközti kávézóból robogott vissza a kórházba. Térd protézissel élő embert talán ekkor láthattak először olyan vehemenciával és gyorsasággal rohanni, mint akkor a rezidenst.
Lehet, hogy ki volt borulva és remegett az idegességtől, tépte a haját a félelemtől de ha valaki akkor ő teljesen ott volt fejben az esetnél - mert így akarta felfogni -  és az akkori ügyeletes orvos ötletét, beavatkozását megtagadva döntött az azonnali műtét mellett. Bármennyire is várta az unokaöccsét, bármennyire félt attól, hogy mit fog szólni Karen a döntéséhez, meg akarta menteni a testvére életét amit sikerült is. Ezt tartotta elsődleges célnak, nem engedhette, hogy így kelljen elmúlnia. Persze mindvégig félt attól, hogy ezután utálni fogja őt a nővére, hisz eltávolíttatta az egész méhét. Csak így élhette túl mindkettő.
Mikor kiemelte a parányi, két tenyerében is elvesző magzatot, kis híján eljutott arra a szintre, hogy őt kelljen támogatni.  Zöld szemei végtelen fájdalommal teltek meg, nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy kinek a gyerekét tartja a kezében, kinek a gyereke produkálja a halál minden apró kis szegmensét. Szüksége is volt néhány másodpercre ahhoz, hogy teljesen magához térjen és elinduljon egy nővér segítségével stabilizálni a gyerek állapotát miközben Karent a többi orvos fércelte. Rengeteg vért veszített, féltek, hogy nem marad életben, de szerencsére minden egyenesbe jött, még a kis Bentley is életben maradt.
Általában ez az egyik olyan tette amivel az egekig képesek magasztalni őt az orvosok. Mert akkor volt ott fejben ráadásul egy családtagja megmentése közben, mikor talán mindenki más kétségbeesett, hisz a fáradtság nagyúr és gyilkos gyorsasággal csapott le mindenkire. Nem tudtak teljes odafigyeléssel dolgozni csak akkor, mikor Hayden végre erőt vett magán és leteremtette az ügyeletes orvost, hogy azt csinálja amit kell, ne a körítéssel foglalkozzon de főként ne a gyerekkel. Még akkor se, ha ez kegyetlenül hangzott tőle. Ez a fiatal rezidens megmakacsolta magát és az ő - utóbb kiderült nagyon is jó meglátásai, döntései - akarata érvényesült megmentve általa két életet is.
Viszont ez még nem jelenti azt, hogy nincsenek olyanok akik legszívesebben úgy ahogy van, az egész kórházból száműznék. Ilyen az az orvos is, akivel a minap folyamán sikerült hajba kapnia és ahol kiugró pulzusszámmal emelte meg a hangját, pedig az ő vérnyomása és szívverése is mindig egy adott szinten stagnál. Érezte Faithen is azt a feszültséget amit néhány nővéren is... biztos abban, hogy ha csak egy szóval is többet mond akkor, kiküldi őt a műtőből ezt pedig meg is értette volna ám... szinte biztos, hogy nem vette volna jó néven és most nem ácsorogna az ajtaja előtt, mert talált volna valamiféle kifogást csak, hogy ne kelljen itt lennie.
Az eddigi hét, majdnem nyolc éve amit Faith mellett töltött, hullámozva, hullámvasútszerűen pörög le a szemei előtt ahogy az ajtót bámulja meredt tekintettel. Először fel se tűnik neki, hogy már nem a fa szerkezetet látja maga előtt, hanem Faithet hús-vér énjében.
Lehet, hogy nem aludt túl sokat és ez most az arcára van írva noha kipihentebbnek érzi magát, mint előtte. Viszont ez nem jelenti azt, hogy minden idegszálával a nőre tudna koncentrálni és annak fülig érő, lelkes mosolyára. Valami zavarja, mintha az agya ellentmondana minden őszinte gondolatának és tettének épp ezért nem meglepő az se, hogy az ölelésre némiképp vonakodva reagál. Ettől függetlenül nem tagadhatja, hogy meglehetősen jól esik neki így a nő hátára simítja a tenyerét ezzel is jelezve, hogy örül a szívélyes üdvözlésnek és köszöni a meghívást.
- Remélem nem késtem túl sokat. Kénytelen voltam bejárni a fél várost, hogy találjak neked egy kis égben járó nőszemélyt. Szerintem már mentik a menthetőt és eldugják előlem őket... - nyújtja felé a díszdobozt és az igazi Belga csokoládét. Azt nem tudja, hogy hányadán áll Faith a csokival, hisz ezt... soha nem kérdezte. Soha nem gondolt arra, hogy csokival vagy bon-bonnal kedveskedjen neki mikor tudta, hogy mennyire oda van az angyalokért. De talán ha ő nem is szereti, akkor a fia biztos, hogy megfog barátkozni ezzel az édességgel, hisz a világ egyik, ha nem a legfinomabbja a belga készítmény.
Mikor a nappali felé kezdi el terelni őt a nő, Hayden gondolkodás nélkül kibújik a cipőjéből majd belép a helyiségbe amit alaposan végigmér. Szinte ordít róla Faith stílusa, még az illata is tökéletesen megegyezik. Érzi azokat az aromákat melyeket nem nyom el a készülő étel mámorító illata, és azokat, melyeket oly annyira ismer, szeret. Nem véletlen az se, hogy a szíve gyakorlatilag facsarni kezd a gondolattól, hogy mennyit veszítene azzal, ha az Aidant illető incidens elmérgesedne.
- És a kis legény? Gondolom beszippantották az űrkalandozások - intézi a kíváncsi szavakat a ház tulajához, viszont egy pillanatra se veszi le a szemét a  ház bizonyos pontjairól. Alaposabban szemügyre veszi a képeket, a díszeket és növényeket... minden Faithet idézi.  
- Le se tagadhatod a házadat... hmm, nagyon jók az illatok - pofátlankodik be a szakorvoshoz a konyhába, miközben az ott tollászkodik a vacsora körül.